Számon tartva

Ige: „Ácél testvérének, Éseknek a fiai voltak: Úlám volt az elsőszülött, Jeús a második és Elifelet a harmadik. Úlám fiai kiváló vitézek és íjászok voltak. Gyermekeik és unokáik százötvenre szaporodtak. Mindezek Benjámin fiai voltak. Egész Izraelt származási jegyzékbe vették.”

(1Krónika 8, 39–9, 1)

Egyszer olvastam egy emberről, aki megtanulta a New York-i telefonkönyv első kötetét fejből. Első hallásra lenyűgöző teljesítmény, talán bekerülhetett vele a rekordok könyvébe is, de azért ez meddő tudás volt, és valószínűnek tartom, hogy amikorra megtanulta, egy újabb változtatott kiadása jelent meg az említett könyvnek. Nevek és számok halmaza. Nem egy lenyűgöző olvasmány, ha nem rendeltetésszerűen használja az ember.

A Bibliában is találunk néhány helyen hasonló adathalmazt, nemzetségtáblázatot, végtelennek tűnő, számunkra idegen hangzású nevek tömegét. A most olvasott Krónikák első könyvének elején több mint tíz oldalon át olvastuk, s akaratlanul is fölmerül a kérdés: mire jó ez nekünk, egyáltalán lehet hiteles, hiszen több száz évet ölel föl abból az időből, amikor még nem volt sem anyakönyvi hivatal, de még írásos följegyzés sem. Miért fektettek ekkora hangsúlyt mégis e névsorok megőrzésére? Azért, mert mindennél fontosabb volt számukra az a tudat, hogy ők az Isten választott népéhez tartoznak, hogy ők Ábrahámnak és Jákóbnak örökösei, így az Isten ígéretének is birtokosai. Nincsen elveszett vagy elfeledett nemzedék. Még ha nem értünk is minden nevet, nem tudunk is minden összefüggést, egyszer föltárulnak a rejtett titkok is.

Néhány figyelemre méltó érdekesség azért a fönt idézett bibliai sorokból is kiolvasható. Benjámin fiai közül valók voltak mindnyájan. Benjámin a legkisebb gyermek Jákób fiai között. Születése az édesanyja halálát jelentette. A haldokló Ráchel ugyan Benóninak, azaz a „fájdalom fiának” nevezte, de apja Jákób ezt Benjáminra változtatta, ami azt jelenti: „a jobb kéz fia”. Bár a tizenkettedik volt már a sorban, ráadásul ilyen tragédiát hozott, mégsem lett elvetett, az átok fia. Bár Benjámin törzse az egyik legkisebb volt Izrael nemzetségei között, mégsem jelentéktelen, hiszen az első király, Saul, belőle származott. S amikor az ország két részre szakadt, Benjámin törzse volt az egyetlen, mely hűséggel kitartott Júda és a jeruzsálemi templom mellett. Pál apostol is büszkén vallja, hogy a Benjámin törzséből származik. (Filippi 3, 5)

Bibliai idézetünkből az is kitűnik, hogy Ések csupán másodszülött volt Ácél mellett. A származási jegyzékek főleg az elsőszülöttekre építettek, a többi kevesebb jelentőséggel bírt. Isten előtt viszont helye van a másodiknak, sőt a harmadiknak, negyediknek... is, hogy akár százötvenre szaporodjon a kiváló vitézek és íjászok száma. Nélkülük az elsőszülött Ácél sem gazdagabb, sem minőségibb, hanem gyengébb és szegényebb lett volna. Gyengeségünk és szegénységünk sokszor abból a hitetlenségből fakad, hogy mi is csupán első, legfeljebb másodszülöttekben gondolkodunk. A többit mi magunk szelektáljuk, esélyt sem adva a „vitéz nemzedéknek”. De Isten előtt számon tartva vannak az elsők és sokadikok, az itt levők és az elköltözöttek. (Amikor ezek a sorok íródni kezdtek Isten kiragadta kezünkből iskolánk legeredményesebb diákját. Tizennégy éves volt. Átadta a helyet a másod- és sokadszülötteknek. De hisszük, hogy Krisztus kegyelméből a megváltottak között, az Élet Könyvében helye van.)

A szerző református lelkész