Francia orvosok sikerrel hajtották végre azt a sebészeti beavatkozást, melynek során egy jóindulatú zsírdaganatot távolítottak el egy 46 éves férfi karjából – ezúttal azonban a súlytalansághoz közeli állapotban.
Súlytalanságban műtött páciens
A beavatkozást az Európai Űrügynökség (European Space Agency; ESA) programjának keretében végezték: a franciaországi Bordeaux-ban a „Zero G” névre keresztelt, speciálisan átalakított Airbus 300-as repülőgép fedélzetén zuhanórepülésben 20–30 másodpercig több alkalommal is súlytalanságot lehet létrehozni, ami lehetőséget ad a mikrogravitációs környezetben végbemenő élettani folyamatok vizsgálatára.
A háromórás út során a hullámvasút mozgásához hasonló módon repülve harminckétszer sikerült előállítani ezt az állapotot. A félperces súlytalansági epizódok alatt dolgozó orvosok a speciálisan erre a célra előállított műtőben mágnesek segítségével rögzítették eszközeiket a beteg hordágya körül.
Az operációt végző egyik orvos szerint akár egy vakbélműtétet is képesek lettek volna elvégezni így, ha a súlytalanság két órán keresztül folyamatosan fennállt volna. 2003 októberében már végrehajtottak egy hasonló kísérletet, de akkor mindössze annyi volt a feladat, hogy összevarrjanak egy fél milliméter átmérőjű artériát egy patkány farkában.
„Nem az volt a célunk, hogy újfajta módszereket próbáljunk ki, egyszerűen csak tudni szerettük volna, hogy egyáltalán lehetséges-e ilyen beavatkozás hasonló körülmények között. Most már tudjuk, hogy az űrben is el lehetne végezni hasonló műtéteket különösebb bonyodalmak nélkül” – mondta Dominique Martin, a csoport vezetője.
A jövő évi tervek között szerepel annak kipróbálása, hogy mennyire kivitelezhető, ha a műtétet emberek helyett egy távvezérlésű robot hajtja végre, amelyet a Földről irányítanának műholdas kapcsolat segítségével.
Az eljárás a műtétet végző orvosok szerint rendkívül hasznosnak bizonyulhat az űrkutatás szempontjából (elég, ha az állandó legénységgel rendelkező Nemzetközi Űrállomásra gondolunk), bár kezdetben nyilván csak az egyszerűen kezelhető kisebb sérülések gyógyítása jöhetne szóba.
Ami a távirányítású műtéteket illeti, rövid távon egyelőre olyan sebészeti eljárások fejlesztése a cél, amelyeket a sürgős ellátást igénylő, de nehezen hozzáférhető helyeken – például barlangokban vagy földrengések utáni mentésnél – lehetne alkalmazni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.