Sikerrel járt a Magyarok a világ nyolcezresein sorozat 2011-es expedíciója

Budapest |

<p>Elérte szombaton Erőss Zsolt és Gál László a 8516 méter magas Lhoce csúcsát, ezzel 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát.</p>

A Mount Everest társhegyének sikeres csúcstámadását követően a két mászó késő éjszaka érte el a 7900 méteren lévő IV-es tábort, jelenleg pedig már a III-as táborban vannak. Állapotuk jó, csak fáradtak - tájékoztatta Vincze Szabolcs sajtófőnök vasárnap az MTI-t.

A Magyarok a világ nyolcezresein sorozatának 2011-es expedíciója során Erőss Zsolt a kilencedik, Gál László pedig az első nyolcezres csúcsát mászta meg, rögtön a világ negyedik legmagasabb hegyével kezdve. A Lhoce a magyar expedíciós hegymászás tizenegyedik nyolcezrese.

A magyar csapat május 24-én hagyja el az Everest alaptáborát, és indul el Lukla felé.

Erőss Zsoltot, a Mount Everest első magyar meghódítóját, tavaly januárban a Magas-Tátrában lavinabaleset érte, és térdtől lefelé amputálni kellett jobb lábát. Egy újonnan kifejlesztett műlábbal vágott neki a Lhocénak. Elindulása előtt azt mondta: "úgy érzem, hogy tavaly szépen tudott fejlődni a lábam, és ez azóta is tart. A rehabilitáció időszakát ugyanakkor lezártam, ez a túra már nem az. Remélem nem fogom hátráltatni a csapatot sőt, vissza tudok kerülni a húzóemberek közé."

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A program keretében népszerűsítik a hegymászáshoz kapcsolódó életmód-sport értékeit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?