„Jegyezd meg, míg a föld kerek, mindig lesznek rockerek” – figyelmeztet minket úton-útfélen, iskolapadokra írva, körtéri fák törzsébe és megállók padjaiba vésve ez a felirat.
Rózsaszín pulcsis lázadás
Nem rock azonban a rock anélkül, hogy rajongóinak ne lenne legalább egy aggodalmat keltő csoportja. Ma ez a szerep véleményem szerint azoké a pubertáskoruk hajnalán lévő, elsősorban nőnemű egyedeké, akiket csak látens rockereknek nevezek. Külsőleg szinte lehetetlen megkülönböztetni őket kortársaiktól; ruházatuk a hasonló karú kislányok sztereotip, virágos farmerból, rózsaszín pulcsiból és sportcipőből álló öltözéke, később erős diszkós felhanggal. Csak egymás közti párbeszédeikből esetleg az azokban említett kedvenc zeneszámaikból elcsípett részletek, illetve egy velük folytatott esetleges személyes diskurzus döbbentheti rá a gyanútlan szemlélőt arra, hogy igazából a hatvanas-hetvenes évek drogos-nihilista társadalmi vadhajtásainak szellemi örököseivel áll szemben. A figyelmesebbeknek persze szemet szúrhat egy-két olyan használati tárgyuk (tolltartó stb.), amelyen gyönyörű kontrasztként ma sátánistának számító rockegyüttesek nevei, illetve a Sátánt jelképező háromjegyű szám látható – színes, vidám öntapadós betűkkel kirakva vagy színes zselés tollal, gyöngybetűkkel kiírva.
Ezeket a fiatalokat tartom a rock egyetlen veszélyeztetett rajongói csoportjának. A szülők jelentős része már a gyermeke új ideáljainak számító „tanok” említésétől is viszolyog, így oda már végképp nem jutnak el, hogy elmagyarázzák neki azok veszélyességét, helytelenségét. Nem veszik észre, hogy a zenehallgatás többet jelent a gyermekük számára, mint egyszerű időtöltést. A problémára pedig egyértelműen az jelenti a megoldást, ha a szülők mindennap szakítanak arra időt, hogy elbeszélgessenek a gyermekeikkel. A szigorú tiltás pedig semmire nem jelent megoldást, a jó érvelés viszont annál több mindenre. A szülőnek és a pedagógusnak nemcsak ismernie, de pozitív hozzáállással megértenie is kell a kamaszkori lázadót.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.