Panoráma

Romy Schneider: Három nap és egy élet

Egy labilis nő életrajza Emily Atef francia–iráni rendezőnő német–osztrák–francia koprodukcióban készült alkotása, a Három nap Quiberonban. A labilis nő Rosemaria Magdalena Albach-Retty, a leghíresebb osztrák színésznő, aki tizenöt évesen, 1953-ban tűnt fel a mozivásznon az Amikor a fehér orgona virágzik című filmben.
Szabó G. László

2019. február 3. 18:00

Európai, majd világhírű színésznő két évvel később lett, miután eljátszotta Erzsébet császárnét, vagyis Sissit. Onnantól fogva már Romy Schneidert szerették benne, aki utolsó interjúját nem sokkal a halála előtt, 1981-ben a Stern német magazin riporterének Bretagne tengerparti üdülőhelyén, Quiberonban adta.

Nem ez az első játékfilm, amely Romy Schneiderről, az osztrákok kétségkívül leghíresebb színésznőjéről szól, és bizonyára nem is az utolsó. Ám a 2009-ben Josef Rusnak német rendező irányításával született Romy negyedrészben sem kavart akkora vihart, mint ez a mostani, három nap történetét feldolgozó alkotás. Annak ellenére ugyanis, hogy a forgatókönyv valós tények alapján íródott, Sarah Biasini, a színésznő lánya egyszerűen felháborítónak tartja a filmet, mert alkoholistának állítja be negyvenhárom éves korában, 1982-ben elhunyt édesanyját. Szerinte szándékosan akarják lejáratni őt, miközben soha nem voltak problémái az itallal. Mint mondja: egyetlen rendezője, egyetlen színészkollégája sem látta őt illuminált állapotban. Sarah Biasini anyja példáját követve lépett a színészi pályára, de most minden erejét arra fordítja, hogy megvédje édesanyját. Szerinte ugyanis hazugságokat terjesztenek róla.

Hogy mennyire volt alkohol- és gyógyszerfüggő Romy Schneider, azt persze ő sem tudhatja, hiszen 1981-ben, amikor a film játszódik, mindössze négyéves volt, és egy évvel később már el is vesztette édesanyját. Emily Atef rendezésében mindenesetre élete egyik legnehezebb időszakában látjuk Romy Schneidert. Nem sokkal azután, hogy szakított férjével, Daniel Biasini francia–olasz újságíróval. Bár a film egyértelműen arra utal: a színésznő szenvedélybetegségéből akar kigyógyulni a tengerparti üdülőhelyen, lánya meggyőződéssel állítja, hogy fölösleges kilóitól akart csupán megszabadulni. És hogy minden évben elvonult egy ilyen gyógyüdülésre, ha úgy tetszik, tisztítókúrára, amely után még csinosabb, még karcsúbb volt, mint előtte.

Ezzel szemben a film valóban azt mutatja: Romy Schneider testileg-lelkileg kimerülten, depressziós állapotban költözött be a Bretagne-félsziget elegáns wellness-szállodájába, hogy erőt és megnyugvást gyűjtsön további munkáihoz. Minden elvárásnak meg akart felelni. Egyszerre próbált meg jó anya és remek színésznő lenni. Biasini mellett azonban volt még egy ember, akivel képtelen volt zöld ágra vergődni: zsarnok anyja, aki folyton belebeszélt az életébe. A legnagyobb csatáit haláláig vele kellett megvívnia. A Három nap Quiberonban egyik drámai pillanatában ki is mondja, milyen nehéz egy olyan asszony lányának lenni, aki rajongott Hitlerért. Nem kerget szenzációkat a film, és kerüli a pikáns helyzeteket is. Egy lelkileg megtépázott, a végsőkig kimerült, agyonhajszolt, labilis idegzetű nő portréját adja, aki a hivatása foglya, és képtelen leszállni a száguldó vonatról. Nem botrányfilm az alkotás. A Stern riportere ugyan gátlástalanul kérdez, szemrebbenés nélkül feszegeti a színésznő magánéleti kínjait, sokszor cinikusan faggatja őt, érzéketlenül tép fel láthatóan fájó sebeket, a végén mégis beleéli magát Romy Schneider helyzetébe, s még a megjelenés előtt elküldi neki a megírt anyagot.

A nagy tragédia egy évvel az interjú után éri a színésznőt, miután minden kínját és bánatát világgá kiáltotta, és hagyta, hogy a Stern fotóriportere a filmekből nem igazán ismert arcát is megörökítse. Tizennégy éves David fia, akit annyira szeretett, át akart mászni nagyszülei házának kovácsoltvas kerítésén, és a kiálló, hegyes rudak egyike combtőben állt a testébe, s valósággal felnyársalta a gyereket.

 

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4

Lelki összeomlásában azonban szerepet játszott az is, hogy Alain Delonnal való szakítása után hiába kereste a földi boldogságot. Kétszer is férjhez ment, és mindkét házasságából született egy-egy gyermeke, mégsem érezte magát egyik férje oldalán sem úgy, mint azzal a férfival, akinek sosem volt a felesége, csak a szerelme, jó barátja – huszonöt évig.

Romy Schneider és Alain Delon 1958 tavaszán találkoztak először Párizs repülőterén. Az osztrák színésznő akkor már európai sztár volt, így kapta meg a Christine című francia film főszerepét. A repülőtéren a producer, a rendező, későbbi partnere, Alain Delon és annak hűséges barátja, Jean-Claude Brialy várta. Nem volt ez köztük szerelem első látásra, sőt másodikra, harmadikra sem, csak a forgatás során szerettek egymásba. A nő számára ez a lángoló érzelem menekülési útvonalat is jelentett nehéz természetű anyja és szexuális étvágyával tolakodó mostohaapja elől. Ők ketten persze mindent megtettek, hogy Romyt elszakítsák francia szerelmétől. De nem egész egy évvel a megismerkedésük után Delon eljegyzi kedvesét, első filmes gázsijából lakást vesz Párizs szívében, ahol együtt raknak fészket. Delon csillaga csak azután jön fel, Romy Schneideré viszont német nyelvterületen most kezd leáldozni. Főleg az osztrákok nem bocsátják meg neki, hogy Párizsba költözött, a franciáknak pedig egyszerűen nincs szükségük rá. Szerencsére jön Luchino Visconti, az olaszok kifinomult ízlésű arisztokratája, szenvedélyes esztétája, aki a Delon iránt érzett „több mint barátság” címén segítő kezet nyújt a szépséges nőnek, az egy helyben toporgó sztárnak. Delon akkor már túl van a Rocco és fivérei forgatásán, a fél világ tudja, hogy Romy attól szenved, Visconti rajongva szereti jegyesét, de megenyhül, amikor az olasz rendező felkéri a Kár, hogy k… című John Ford-regény színpadi adaptációjának főszerepére. A darabot ugyan nem szerették meg a franciák, női főszereplőjét viszont tehetségesnek látták. „Romy már nemcsak az én királynőm, hanem egész Párizsé!” – jelenti ki Delon, s ezzel együtt azt is elhíreszteli, hogy feleségül veszi párját. A házasságból végül mégsem lesz semmi, négy évig tartó jegyességük csúnya szakítással ér véget. Romy teljesen összeomlik. Három évvel később férjhez megy Harry Meyen német rendező-színészhez, akitől David fia született, aztán csaknem tízévi együttélés után elválnak. De még ugyanabban az évben Romy házasságot köt Biasinivel, akivel hat évig bírta. Lányán kívül nem sokat köszönhet neki, s ezt nem is titkolta. Mindeközben Delon is élte viharos szerelmi életét. Volt szerető és volt férj, hűséges szerető és hűtlen férj. Két nőtől két fia született, de csak az egyiket vette a nevére, a másikat ma sem hajlandó elismerni. Aztán a sors ismét összehozta Romyval: 1968-ban A medencében forgattak együtt. Szerelmük újra fellángol, a gyors összeköltözést azonban hirtelen szakítás követi. „Számomra Romy volt és ő marad a nő, a szerelem, a mindenség” – nyilatkozta később Delon, miután bonyolult kapcsolatuknak véget vetett Romy Schneider halála. A boncolás szerint szívelégtelenség ragadta őt el, annak kiváltó okáról azonban megoszlanak az orvosi vélemények. „Feleségül kellett volna vennem őt, s akkor talán még ma is élne” – vélekedik a magányos farkasként svájci birtokán élő Delon, s ma is büszkén állítja, a szíve fölött hordja azt a három fotót, amelyet ő készített egykori kedveséről, mielőtt koporsóba helyezték volna.

Csaknem négy évtizede már, hogy Romy Schneider meghalt. Alain Delon évek óta kokettál az öngyilkosság gondolatával. Gyakran megfordul a fejében, pontosabban abban reménykedik, hogy ők ketten találkoznak még. Hogy ha itt, a földön szenvedéllyel szerették egymást, akkor ennek lesz még folytatása valahol, valamikor.

A Három nap Quiberonban minderről nem beszél. Delon és Romy Schneider fájdalmakkal teli szerelme egy másik film története lehetne. Egyszer talán eszébe is jut majd valakinek, hogy a huszadik század egyik legszebb és legtragikusabb love storyját ők kínálják a mozinak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Čaputová utcahosszal vezet

Nem borult a papírforma: a szlovákok 2:0-ra legyőzték a magyarokat

Rácz Noémi két évtizednyi alkotása a Löffler Múzeumban

Egy tengeralattjáró tragédiája. Egy könyv és egy film a 2000-es katasztrófáról

A Híd Čaputovát támogatja, a civilek még tárgyalnak

Egyre színesebb a pozsonyi maraton

Legfrissebb galériák
Olvasta már?