Nemes és hasznos kezdeményezés színhelye volt a nyári szünidőben a Jókai Művelődési Központ. A roma kezdeményezés szervezésében érdekes programmal várta nap mint nap a kis csemetéket. A napközis foglalkozásokat Mezei Gabriella asszisztensnő vezette. Nagy odaadással és odafigyeléssel végezte munkáját.
Roma napközi
A nevelő munka keretén belül megismerkedtek különböző foglalkozásokkal, és a frissen szerzett tapasztalatokat rögtön ki is próbálták. Nagy mulatság volt a fodrász, a festő, az orvos, a nővér munkájának eljátszása, bemutatása. Még a múlt évi tananyag ismétlése is szórakoztatóra sikerült. Naponta látogatták a községi könyvtárat, és lapozgatták a számukra érdekes könyveket. Megismerkedtek a roma zászló színeivel és jelentésével is. Megtudták, hogy az alsó zöld sáv szimbolizálja a fűlepte földet, ahol őseik jártak és megpihentek. A felső kék sáv jelöli az eget, amely alatt annyit vándoroltak. A zászló közepén elhelyezkedő kocsikerék szintén a valaha volt roma életvitelre utal. Okos gondolat volt a tábor szervezése. Nem volt idő haszontalan semmittevésre, rosszalkodásra, unatkozásra. Alkotó munkával, jókedvű művelődéssel telt az idő. (fa)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.