Rihanna ismét együtt van Chris Brownnal

Los Angeles |

<p>Ismét együtt van Rihanna és Chris Brown - ezt maga a népszerű R&amp;B énekesnő erősítette meg a Rolling Stone című zenei magazin honlapján.</p>

 

"Úgy döntöttem, hogy a boldogság a legfontosabb számomra - közölte a barbadosi születésű sztár. - Nem engedem meg senkinek, hogy az utamba álljon. Ha hiba, amit csinálok, akkor is az én hibám... De most más lesz."    Rihanna a 2009 februárjában történt esetre célzott, amikor az idén 23 éves rapper a Grammy-díjátadó előtti estén kezet emelt rá: többször megütötte a világhírű énekesnőt, az autónak lökte, és megharapta egyik ujját, illetve fülét. A botrány miatt mindketten távolmaradtak a Grammy-gálától, amelyen fel kellett volna lépniük.    A bíróság később 180 napi, fizikailag megerőltető közmunkára ítélte Brownt, és a családon belüli erőszakot elkövetők számára kialakított egyéves programban is részt kellett vennie. A testület távoltartási végzése pedig megtiltotta számára, hogy kapcsolatba lépjen az énekesnővel.     A rapperre ötéves próbaidőt is kiszabtak, amely még ma is érvényben van.     Rihanna bejelentése - tekintettel viszonyuk meglehetősen viharos történetére - mindenesetre megdöbbenést váltott ki a rajongókból és a celebvilágból. Már korábban is keringtek találgatások arról, hogy ismét egy párt alkotnak. A bennfentes hangok kiváltképpen azután erősödtek fel, hogy tavaly novemberben közös számmal rukkoltak elő. A Nobody's Business (Senki másra nem tartozik) című szám felkerült Rihanna legutóbbi albumára (Unapologetic) is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?