Rendszerhiba miatt csapódott a vörös bolygóba az európai Mars-szonda

Darmstadt |

<p>Az Európai Űrügynökség (ESA) kísérleti leszállóegysége, a Schiaparelli Mars-szondája egy szerdán nyilvánosságra hozott független jelentés szerint tavaly ősszel a leszálláskor bekövetkezett rendszerhiba miatt csapódott a vörös bolygóba.</p>

Az ESA által megrendelt vizsgálat megállapította, hogy a szonda a Marsra ereszkedés közben nagyon rövid ideig - csupán egy másodpercig - vadul pörgött, ami túlterhelte a szonda érzékelőit, és a rendszer úgy értelmezte ezt, hogy a jármű már elérte a bolygó felszínét.

Ezért a szonda túl korán kibontotta az ejtőernyőjét, és csak rövid időre kapcsolta be a leszállórakétáit. Ennek következtében a Schiaparelli óránként 540 kilométeres sebességgel csapódott a Marsba, látható krátert ütve.

A Schiaparelli leszállását október 19-re tervezték a marsi egyenlítő környékén, a Meridiani-síkságon. A közben a vele együtt a Marshoz érkező ExoMars orosz-európai űrexpedíció Trace Gas Orbiter (TGO) nevű űrszondája sikeresen pályára állt a bolygó körül. 

A Giovanni Schiaparelli olasz csillagászról elnevezett modullal egy perccel a landolás tervezett ideje előtt megszakadt a kapcsolat. A kísérleti leszállóegységnek hat perce volt arra, hogy leérkezzen a Marsra. A légkörbe lépés után hőpajzsos, ejtőernyős és rakétás fékezési fázisokon túljutva kellett volna talajt érnie. 

Az ESA szakembereihez ugyanakkor rengeteg adat jutott el a Schiaparelli leszállásáról, mivel az űreszköz célja éppen a módszer tesztelése volt, mielőtt az ExoMars program következő lépésében egy nagyobb, önjáró laboratóriumot juttatnának a Marsra.

Az ESA igazgatója szerint ha a mérnökök előre látták volna, hogy egy ilyen erős forgás bekövetkezhet, úgy tervezték volna a rendszert, hogy képes legyen azt kezelni. David Parker szerdán hozzáfűzte, hogy a jelentés eredménye segíthet a tudósoknak egy 2020-as robotos Mars-misszióra való felkészülésben.

Az európai-orosz expedíció, amelybe az ESA 1,3 milliárd, a Roszkoszmosz pedig egymilliárd eurót fektetett, a várakozások szerint újabb lépéssel hozza közelebb az űrhajósok első Mars-utazását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?