Pusztáról a fotós világelitbe

Máté Bence

Máté Bence, a világhírű magyar madár- és természetfotós élvezetes élménybeszámolót tartott. Ötévente szól a nagyközönséghez, legutóbb Szegeden élvezhették az érdeklődők a Vadlesen a világ körül című beszámolóját. 

Bemutatkozásként röviden felvázolta szakmai életének eddigi állomásait. Tízéves volt, amikor először vett a kezébe fényképezőgépet, első gépe egy Zenit volt, öt évvel később kapta élete első komolyabb elismerését. 2000 és 2004 között zsinórban ötször őt választották meg az Év természetfotósának, közben 2002-ben az Újrahasznosítás című fotójával világviszonylatban is elismerték. 2010-ben pedig első magyarként és a megmérettetés legfiatalabb nyerteseként megkapta a fotózás Oscar-díjának tartott Az év természetfotósa elismerést. Ugyanezen a BBC-s világversenyen fotókollekciójával hatszor is (2005, 2007, 2010, 2011, 2015, 2017) neki ítélték a díjat. Önálló képeskönyve jelent meg Láthatatlanul címmel, valamint A láthatatlan madárfotós címmel dokumentumfilm is készült a munkásságáról. Könyvét az Apple is díjazta, fotóit több neves szaklap, köztük a National Geographic című magazin is használja. Máté Bence lényegében egymaga talált egy innovatív megoldást a madarak akciófotózására: detektívüveges megoldása világszabadalom, 2005 óta a világ madárfotósai rendszeresen használják. A világ körüli lesépítés lett az igazi területe, ahol szó szerint maradandót alkot. Szegeden a kenyai törzsi viseletbe öltözött Máté Bence kellő öniróniával és humorral megspékelt előadást tartott több mint hatszáz érdeklődő előtt. Színültig megtelt a terem, még pótszékekre is szükség volt, annyian voltak kíváncsiak a 32 éves pusztaszeri fiatalemberre. 

Pusztaszer, az otthon

Saját tanyájának bemutatásával kezdte világ körüli virtuális utazását. Az erdő végén található romos tanya kiváló helyet biztosít a világ egyik legjobb madárfotósának. Maga tatarozta a lepusztult épületet, rendet rakott, hogy egy olyan kuckót alakítson ki, ahová szívesen jár. Otthona távol van a város zajától, páratlan természeti környezetben, ahol a hangkulisszát a különféle madárfajok csivitelése adja. Nem sokáig időzik azonban lakóhelye bemutatásával, új felfedeznivaló területe Costa Rica lett, ahol több hónapot töltött. 

Dél-amerikai kalandok

„Úgy jutottam el a tengerentúli országba, hogy a világ valamennyi helyére több száz e-mailt küldtem azzal, hogy aki meghív engem magához fotózni, annak viszonzom ezt a szívességet. Így kerültem a Magyarországtól mintegy nyolcezer kilométerre levő országba. Két barátommal társultam, és elindultunk a távoli országba lest építeni az őserdő közepén. Nem volt egyszerű vállalkozás, hiszen a terepen nagyon nehéz volt építőanyagokat beszerezni. Fél évünk volt arra, hogy felépítsük a lest. Mire azonban odaértünk, nem várt kellemetlenség zavart meg; elkezdődött az esős évszak, ami azt jelentette, hogy egy hónap alatt négyezer milliméter csapadék hullott, elárasztva mindent, ami útjába került, beleértve a felszerelésünket is. A szerves anyagok megadták magukat. Építkezni mentünk, és sokat tanultunk. Például azt, hogy nem lehet puszta kézzel betont keverni. Bár a helyieknél ez a módi” – mesélte Bence. Hozzáfűzte, hogy kihívás volt a madarakat a leshez csábítani, s ehhez igazán ötletes megoldást találtak: mindössze két dollárért vettek húsz kiló banánt és az már elnyerte a szárnyasok tetszését. Olyannyira megtetszett neki az a hely, hogy háromszor is visszatért oda, és ha valami jó fotós téma adódott, belevágott. Kígyó vagy béka – egyre megy. 

Bence elmesélte, hogy az egyik kedvenc akciófotózása mindenképpen a Jézus-gyíkhoz köti. De a legtöbb időt a hangyákkal töltötte. Meg is lett az eredménye, hiszen a többszínű, ellenfényben fotózott témát a szakemberek is elismerték. A masírozó hangyák felvételével 2010-ben világversenyt nyert. Ötvenezer felvételből az övét választották ki. Elképesztő élményként élte meg ezt. 

Brazíliába menet már a határon nehézségekbe ütközött, hiszen a megengedett nyolckilós csomag helyett 43 kilósat próbált átvinni. Sikeresen. Azt mondta, be kell ígérni mindent, azonban barátságos hozzáállással rengeteg minden elintézhető. A dél-amerikai országban tartott a jaguároktól, ám a helyiek szerint tíz éve nem támadtak meg egyetlen embert sem, illetve két éve is csak azért támadt az állat, mert akadtak olyanok, akik jó ötletnek tartottak két jaguárkölyköt bevinni a sátrukba... 

Kalandos élmény köti Bencét az autónak becézett négykerekű tákolmány vezetéséhez is: fék, gáz és kuplung nélkül haladtak, és hetente kellett kereket cserélni. Mindezt úgy, hogy 330 kilométerre voltak a legközelebbi várostól, így az anyagvásárlás is meglehetősen körülményes volt. Főleg, ha nem mindent vittek magukkal. 

„Kellemetlenségek egész sora ért minket Brazíliában, hiszen negyvenfokos hőségben, a tűző napon dolgoztunk. Kigondoltuk, talán éjszaka sokkal eredményesebb lenne a lesépítés, azonban mérhetetlen sok ízeltlábú támadt meg minket. A rovarok mindent elárasztottak, akárcsak az eső. Lesünkhöz kenuval kellett eljutni, hat kilométert tettünk meg. Közben baleset ért, a helyi egészségügyi szolgáltatás pedig korántsem szofisztikált. Vágóhídhoz hasonlított.” 

Végül sikeresen vette az akadályokat, és egy látványos fotót hozott egy kajmánról, valamint egy cuki bagoly felvételével is megörvendeztette a közönséget. 

Egy görög tó közepén

Mindegyik kalandja közül talán a görögországi út volt a legizgalmasabb. Néhány fős csapattal, 300 kilogramm fagyasztott hallal elindult egy görög tóhoz pelikánokat fotózni. Mivel tudta, hogy koszos a tó vize, egy szennyvíztisztító állomásra vezetett az útjuk, ahol elsajátították a víztisztítás csínját-bínját, és egy mesterséges medencét építettek a görög tó közepén, ahol aztán kellően tiszta lett a víz ahhoz, hogy víz alól lehessen fotózni a pelikánokat halfogyasztás közben. Olyan érdekesen végezték napi huszonkét órán át aktív munkájukat, hogy a helyiek és a turisták már látványosságként őket fotózták. Három hétig voltak a területen, napi szinten kellett problémákat megoldani, de végül jó néhány felvétel sikerült. Majd jött egy lehetőség…

Afrikai tapasztalatok

Egy márkacég – amellyel Bence tíz éve tart fenn kapcsolatot – felajánlott neki egy afrikai túrát. Barátjával, Csabával 2012-ben egy hónapot töltött Dél-Afrikában, ahol tesztleseket épített, és kikísérletezte, hogyan lehet olyan leseket építeni, amelyekben semmilyen nagyvad nem tud kárt tenni. Eleinte otthonról, interneten keresztül irányította a helyiek munkáját. 

A lesből áradó emberszagot – amitől megriadnak az állatok – erős chilivel próbálták elnyomni. Ennek olyan hatása volt, hogy még az elefántok sem közelítették meg a lest, de végül megszokták az átható paprikaszagot, és lehetett őket fotózni. Bence szafarikocsiról is fényképezett, és arról leszállva szintén remek felvételek készített oroszlánokról, elefántokról vagy orrszarvúról, vadkutyákról. 

„A kilencezer hektáros elkerített területen lényegében háborítatlan ökoszisztéma alakult ki. Megfelelő arányban vannak a növény- és húsevő állatok. A vadkutyák fotózása külön élmény volt, hiszen a világon mindössze háromezer darab él. Afrikában a teliholdkor való állatfotózás is nagy dolog.” 

Tanzániába is barter alapon jutott ki Máté Bence, ott azonban némiképpen elhagyta a szerencse, hiszen, bár két hetet töltöttek a kelet-afrikai országban, szállásadójuk három nap után megelégelte a vendéglátást, és egy kocsiút során az út szélén hagyta őket. Bence már készíti a következő fotóalbumát könyv formájában, amelyben terjedelmes fejezetet szán ennek a kalandnak. Kenyába egy fényképezőgép-gyártó cég által sikerült kijutnia. Pénzébe nem került, csupán egy gépet kellett tesztelnie. Lehetőleg a legnagyobb szélsőségben. Akkor még nem gondolta, hogy ez szó szerint értendő. 

„Egyik félelmem, ami mára okafogyottá vált, az az emberevő oroszlán mítosza volt. Abban a hitben éltem, hogy ezek a nagymacskák minden emberből jóízűen falatoznak. Nekem a kutyák iránt is fenntartásaim vannak, hiszen amikor fotózni jártam, kezdetben kerékpárral, akkor a kutyák rendre megkergettek. Kenyában az oroszlánoktól tartottam, amelyek azonban nem szaladtak a bicikli vagy a motor után, s amíg az ember nem száll le a járműről, nem is foglalkoznak vele. Jó példa e kontraszt szemléltetésére, hogy míg egyik helyen egy oroszlánfalka éppen egy gnút tépett szét és falatozott belőle, addig mintegy háromszáz méterre egy csapat suhanc focizott. Ott még az is normális, hogy a sátrak között oroszlánok kószálnak.” 

Bencét lenyűgözte a kenyai kultúra, a népviselet, s az ország fejlettsége, gazdasága, illetve az emberek és azok nyelvtudása. Sokkal civilizáltabb, mint amire számított. Dicséretében kiemelte, hogy augusztus 20-a óta az afrikai országban illegálisak az egyszer használatos műanyag zacskók, letöltendő börtön vár arra, aki ezt megszegi. Zimbabwe is a szélsőségesség országa, bár ott nagyobb a biztonsági kockázat. És nem csak az elefántok miatt, amelyek ott az asztalok között járkálnak, vagy a sátruk mellett sütkérező vízilovak miatt. 

Sugárzó, fénylő ország

Srí Lankára Kokó nevű barátja kísérte el, akivel nagy kockázatot vállaltak. Szintén barter alapon, egy közösségi oldal hirdetésén keresztül jutottak el a tízezer kilométerre levő szigetországba. 

„Volt bennem félelem, hiszen azon utolsó generáció tagjainak egyike vagyok, akik még tudják, milyen érzés összeszorult gyomorral átkelni a határon és egy új országba belépni. Ugyanígy voltam a dél-ázsiai szigetországgal, amelyet buja növényzet és gazdag állatvilág jellemez. Úgy jutottam el oda, hogy csak néhány e-mailt és egy másfél perces telefont váltottunk a házigazdával. Személyes bemutatkozáskor egy kétméteres kobrával köszöntött, amely az asztal alatt egy zsákban volt. Fotózáshoz hozták, de megrettentem, és kifogásként azt mondtam, most nem jó fotózni, mert nem jók a fények.” 

Medvelesen

Srí Lanka neve szingaléz eredetű és sugárzó, fénylő országot jelent. Távozva onnan – egy másik sorsszerű találkozásnak köszönhetően – egy egészen másfajta fényesség költözött be Bence szívébe. Négy éve kezdett Erdélyben medveleseket építeni. Személyesen ismeri Böjte Csaba testvért, a ferences rendi szerzetest, akivel baráti kapcsolatot ápol. Egymást segítik. Míg Bence a madárfotózásról beszél, Csaba testvér e történeteket a prédikációiba is beépíti. „Ha Böjte Csaba testvér hív, akkor menni kell. Azt gondoltam, hogy Tusnádfürdő ne csak akkor kerüljön a hírekbe, amikor medvetámadásról tudósítanak, hanem legyen egy olyan hely, ahol természetes közegben figyelhetjük meg ezeket az állatokat. A nagydarab mackókat kukoricával édesgetjük a leshez.” 

Megunhatatlan élménydózis 

Magyarországi lesek építéséről is szólt. Legtöbbjük éppen Pusztaszer környékén, saját házának kertjében található. Bence elmondta, éppen hat éve, hogy az első kapavágás megtörtént, és az első négy év alatt összesen egy évet töltött lesben, telente két hónapot. „Számomra megunhatatlan élménydózis. Expozíciós idővel is kísérletezek, s így művészibb felvételeket lehet készíteni. Számos lest építettem, például szalakótalest, vidralest. Mind kedves számomra.” 

Éppen ezeket az élményeket szeretné másokkal is megismertetni és átélhetővé tenni. Ezért egy különleges fotópályázatot hirdet, amellyel leginkább a gyermekeket szeretné ösztönözni, lakóhelyük élővilágának megismerésére. A népszerű közösségi oldal ihlette, úgynevezett Fajbook keretében bárki bármivel fotózhat. Értékes díjakat osztanak ki, illetve egy ranglista is vonzó lehet az amatőr fotósoknak, akik lényegében 434 madár-, 87 emlős-, 16 hüllő-, 16 kétéltű-, 62 szitakötő- és 160 lepkefaj példányait fotózhatják. A projekt idén indul. Így akar Bence egy igazi fotós közösséget létrehozni, mert vallja, hogy a közös élmények hozzák össze az embereket. 

Fennkölt motivációval búcsúzott Máté Bence szegedi közönségétől. Böjte Csabát idézte: „aki nem hiszi, mennyi jó ember van a világon, az kezdjen el valami jót csinálni, és meglátja, a föld alól is mennyi jó ember kerül majd elő.” 

„Saját bőrömön tapasztaltam, hogy a fotóimnál már csak a munkákban segítő emberek száma nagyobb. Ez a legnagyobb segítség. Az, amit az emberektől kapok. Önzetlenül. Jó érzés, amikor a képeket nézegetem, akkor látom, mennyi ember mennyi munkát végzett el, hogy sikerüljenek. Tapasztaltam, hogy érdemes alulról építkezni. Rájöttem, ahogyan én viszonyulok a külvilág felé, úgy fognak viszonyulni hozzám is. Magyarországon és másutt is legyen mérvadó ez a felfogás, hiszen csak alulról építkezve tudunk változásokat elérni” – zárta mondandóját Máté Bence madárfotós. 

Szavai sokáig visszhangoztak az emberek szívében. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy akadt olyan, aki éppen Bence hatására kezdett maga is lesépítésbe és a környezetének élővilágában előforduló madarak fotózásába. Egy ember sorsa egy apró impulzus után is megváltozhat, és vehet új irányt. Akkor pedig van remény. Valami jobbra, valami nagyobbra. Akár egy pusztáról is bekerülhet valaki a fotós világelitbe. Ahogyan ez Máté Bencének is sikerült. 

Borka Roland

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?