Beindította a könyv a közösséget – elkapkodták a perbetei fotóskönyvet

perbete
Perbete |

2024 végén mutatták be a Varga Tibor és szerzőtársai által jegyzett Életvilágok c. fotóskönyvet. A kiadvány számos helyi lakost arra indított, hogy mélyebben foglalkozzon a saját családtörténetével. Az első kiadásból már alig van, készül is a második – eközben pedig már egy újabb kötetet is tervez a szerzőgárda.

Perbete az utóbbi években nem panaszkodhat, ha a helytörténetről van szó. A Perbetei Almanachot követően napvilágot látott a Pándy Lajos és a perbetei mesék c. kiadvány is. Ebbe az „ívbe” illeszkedik bele a tavalyi év végén kiadott Életvilágok. Mindhárom kötethez köze volt szerkesztőként a könyvtáros Jakab Ferencnek, míg a vizuális tartalomért a közismert fotós, Varga Ferenc felelt. Velük, s két szerkesztőtársukkal, Varga Katalinnal és Szabó Edittel ültünk le átbeszélni, mi is az Életvilágok mögött rejlő „sztori”.

Gyűjtés nélkül nincs fotóskönyv

A kötet keletkezésének előzményei hosszú évekre nyúlnak vissza. Varga Tibort egyszer arra kérték a falubeliek, hogy fotózzon le egy bontásra váró öreg házat. Az épületen belül aztán több régi képet talált, amelyek azonnal felkeltették fotóművész énjének érdeklődését. Belefogott a digitalizálásukba, amelyből aztán fokozatosan, egy évtized alatt szakszerű gyűjtés alakult ki. Az évek során a helyi magyar alapiskola is bekapcsolódott a gyűjtésbe, amelyben Szabó Edit igazgató játszott nélkülözhetetlen szerepet. Varga aztán a helytörténeti gyűjteményhez is nyomtatott ki a fotók közül. Így kezdtek a fényképek lassan visszahatni arra a közösségre, amelyből származtak.

Lényegében egy teljesség alakult ki... A falusi mindennapi élettől és a gyerekkortól kezdve teljes képet tudtam összeállítani. Az első világháborút is be tudtam vonni. És akkor egyszer felmerült az ötlet, hogy ebből akár egy könyvet is lehetne szerkeszteni, így hosszabbítva meg ezeknek a képeknek az életét újabb évtizedekre

– mondja Varga Tibor, aki a munka közben megtanult retusálni, egyúttal pedig jobban megértette a régmúlt évtizedek fotózási eljárásait is. Ezzel adott is volt az az alapelv (a korabeli élet), amely mentén aztán kiválogathatták a könyvbe kerülő fényképek sorát.

perbete

Út az Életvilágokig

Végül gyűjtőponttá vált a községi könyvtár is, ahol pedig Jakab Ferenc foglalkozott a beérkező fotókkal. A folyamat innentől kezdve már kifejezetten arról szólt, hogy a megannyi vizuális emléket hordozó tárgyat kötet formájában meg is jelentessék. 

Volt, aki féltette a fényképeit, de megbíztak Varga Tibor szakértelmében és a gyűjtők jóakaratában, ill. óvatosságában. Voltak ugyan kételkedők, nem mindenki hitte el ugyanis, hogy ebből végül tényleg egy színvonalas könyv lesz.

Végül a több mint ezres kollekció átnézéséből az említett négy ember közös munkájával állt össze a kötet 2024 során. Hosszabb időn keresztül gyakorlatilag minden nap találkoztak a szerkesztőmunka miatt. 

A kis híján 481 (köztük több képeslappal) kép a 19. századi kezdetektől egészen 1960 környékéig mutatja be az egykori perbetei életet, mindennapokat és sorsokat. Nagyjából 90%-uk helyben, a községben készült. Külön forrásértékkel bírnak az első világháborús képek, ahol perbetei katonák őrzik a dél-tiroli hegyek világát – de ugyanez mondható el a lakosságcserét dokumentáló fotókról is. 

A fejezetcímeket próbáltuk egy kicsit érdekesebbé tenni, nem akartunk száraz szöveget. A »munka, család, hit« tengelyen indultunk el

– mondja Jakab Ferenc. 

Nem minden képről tudható, hogy kik vannak rajta, de a válogatás során igyekeztek biztosra menni, s csak biztosan perbetei fotókat választani. Jakab Katalin többek között például a népviselet alapján szűrte ki, melyek azok a fényképek, amelyek valójában máshonnan származhatnak. Szabó Edit pedig szakmájából kifolyólag a történeti kontextust megírásával foglalkozott.

perbete

Második kiadás és új könyv is készül

Szinte az összes könyvet elkapkodták a helyiek, sőt van, aki külföldön élő rokonainak is vásárolt belőle. Az Életvilágok egyben köztémává is vált: van, hogy arról folynak a beszélgetések, ki kit talált meg a lapokon. Tudni arról is, hogy nagyszülők az unokáikkal beszélgetnek a képekről. 

Nincs időm a könyvtári munkára, adminisztrációra, mert sorban jönnek be hozzám az emberek, és mondják, hogy ez ki volt, az ki volt

– mondja Jakab Ferenc. Hozzáteszi: Lesz második kötet is. Meg is ígértük az embereknek. Hatalmas közösségi élménnyé és vállalássá vált ez az egész. Az emberek most már hordják a képeket, rákérdeznek a gyűjtés állására.”

A perbeteieknek egyfajta vezérelvként azt mondják: olyan fotókat adjanak oda nekik digitalizálni, amelyekről el tudják képzelni, hogy végül egy könyvben is megjelenhetnek.

Még korábban tervbe vettek egy digitális fotóalbumot, vagyis egy weboldalt is, amelyre külön szeretnének pályázni. Ezt ugyan az Életvilágok megszerkesztése megelőzte, de nem tettek le róla. Itt gyakorlatilag a teljes gyűjtemény megtekinthető lesz, szakszerű elrendezésben. Egy szakembertől még arra is kaptak egy ajánlatot, hogy ingyen megcsinálja nekik az ehhez szükséges honlapot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?