Patthelyzet a biztosítófronton

Pozsony. Nem tudunk többet adni, állítja már napok óta az Általános Egészségbiztosító (VšZP), minden rendelkezésünkre álló forrást az egészségügyi szolgáltatások biztosítására költünk.

Drága tekintetPavol Funtál illusztrációs felvételeA Szlovák Orvosi Kamara szerint azonban az orvosok havi negyvenezer korona hiányt termelnek, ami szintén tarthatatlan állapot, ezért a kezelésekért eddig fizetett árak megduplázását követelik. Röviden így foglalható össze az elmúlt két hét történése azóta, hogy a Szlovák Orvosi Kamara arra szólította fel tagjait, hogy ne fogadják el a VšZP által felkínált feltételeket a 2006-os évre.

Mit mutatnak a tények: a körzeti orvosok – gyermek- és felnőttorvosok – havi bevétele a biztosítóktól mintegy 55-70 ezer korona, állítja Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának (ASL) elnöke, a kiadások, a rendelő fenntartásának költségei 40-50 ezer koronát tesznek ki, plusz az orvos fizetése, ami a fenti bevétel alapján nagyjából 10-15 ezer korona lehet. „Vannak ugyan elvétve olyan orvosok is, akiknek 3000 regisztrált páciensük is van, de az ilyen esetek nagyon ritkák” – állítja Pásztor. A gyerekorvosok még rosszabb helyzetben vannak: a demográfia trendje ugyanis számukra a legkedvezőtlenebb, mivel egyre kevesebb a gyerek. A saját fizetésük mellett az alkalmazott nővérek fizetésén is spórolni kénytelenek. „A nővérek átlagosan 8-10 ezer korona nettó fizetést kapnak” – mondta Pásztor. Az ASL szerint azonban a helyzet idén valamelyest javul, ők elfogadhatónak tartják a biztosító feltételeit.

A másik oldal: Általános Egészségbiztosító a legnagyobb intézmény, a biztosítottak csaknem 70 százaléka vele áll szerződésben, vagyis a legtöbb orvos egzisztenciálisan függ a biztosítóval kötött szerződéstől. A legtöbbjüknek szinte minden ügyfele vagy ügyfeleinek túlnyomó többsége ezzel az intézménnyel áll szerződéses viszonyban. Ezért kérdés, hogy hány orvos engedheti meg magának, hogy nem szerződik a VšZP-vel. Sokkal jobb helyzetben vannak azok az orvosok, akik nagyvárosokban rendelnek, mivel a jobb anyagi helyzetben lévő klientúrájuk gond nélkül elviseli, ha néhány száz koronát fizetniük kell majd az orvosnál.

A VšZP biztosítottjainak nagy része állami biztosított – nem állami alkalmazott, hanem például gyerek, diák, nyugdíjas, vagyis olyan személy, aki helyett az állam fizeti a biztosítást. Ez viszonylag alacsony, mivel csak az átlagbér 4 százaléka a személyenkénti biztosítási járulék mértéke. Svätopluk Hlavačka, a biztosító igazgatója azt állítja, hogy nem engedhetnek a kamara követelésének, mivel ez a biztosító csődjét jelentené. „Ez nem szolgálná az orvosok érdekét sem” – érvel az igazgató. A kamara követelése több mint 9 milliárd korona pluszkiadással járna, ami a biztosító szerint orvosonként egymillió korona pluszbevételt jelentene, mivel a VšZP mintegy 9 ezer orvossal áll szerződéses viszonyban. A megoldáshoz várhatóan mindkét félnek engednie kell, vélhetően a kamarának kell majd nagyobb visszalépést tennie, hiszen a politikusok eddigi kijelentései alapján nem várható, hogy a biztosító bevétele hirtelen milliárdokkal emelkedik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?