Ötven éve a trónon

Fülöp herceggel Edinburgh-ben A mindössze 26 éves Erzsébet a valóságban 1952. február 6-án örökölte meg a trónt a váratlanul és fiatalon, 56 évesen szívtrombózisban elhunyt VI. Györgytől, és csak egy évvel később, 1953. június 2-án koronázták meg a Westminster-apátságban. Az aranyjubileumi ünnepségsorozat tehát a két dátum ötvözése. Az ország emelkedett hangulatát jelentősen befolyásolja majd az angol válogatott első mérkőzése a labdarúgó-világbajnokságon Svédország ellen, június 2-án vasárnap. A találkozónak olyan fontosságot tulajdonítanak, hogy George Carey, Canterbury futballrajongó érseke, az anglikán egyház feje, lehetővé tette a vasárnap délelőtti istentiszteletek délutánra halasztását.

II. Erzsébet, aki június 21-ig az ötödik, onnantól kezdve a negyedik leghosszabb ideig szolgáló brit uralkodó, abban a jóleső tudatban kezdhet neki a négynapos dzsemborinak, hogy továbbra is stabil népszerűségnek örvend. A The Sunday Times frissen közölt eredménye szerint a megkérdezettek 52 százaléka erősen vagy közepesen támogatja a királyi családot, 25 százalékuk pedig se nem támogatja, se nem ellenzi. Úgy tűnik, az uralkodónak sikerült elhárítania a visszavonulására, lemondására utaló felszólításokat vagy puszta célzásokat. Az aranyjubileum hivatalos kezdetén, a parlament két házának közös ülésén tartott beszédében II. Erzsébet egyértelművé tette, hogy ameddig erejéből futja, nem távozik a trónról, a haza szolgálatát életfogytiglani missziónak tekinti. A közvélemény egyetlen, anyagi természetű területen elégedetlen a királynővel. Lassan egy évtizede fizet személyi jövedelemadót, ám az udvar és John Major konzervatív kormánya megállapodott abban, hogy „uralkodó uralkodótól származó” hagyatéka után nem kell örökösödési adót fizetni. ĺgy a királynőt nem terheli fizetési kötelezettség az anyakirálynő által hátrahagyott ötvenmillió fontos vagyon után, melyhez felbecsülhetetlen értékű műkincsek (köztük Monet-festmény) és ékszerek is tartoznak. Az emberek 65 százaléka véli úgy, hogy Erzsébetnek mind személyi jövedelem-, mind örökösödési adót is kellene fizetnie.

Az aranyjubileum kapcsán udvari szakértőkkel, William Shawcross-szal – a BBC most befejeződött, nagy közönségsikert aratott, Erzsébet uralkodásáról szóló négyrészes dokumentumfilmjének szerkesztő-riporterével, aki egyébként 1974-ben Kádár Jánosról is könyvet írt –, Philip Zieglerrel és Hugo Vickersszel beszélgetve kiderült, ceremoniális funkcióin kívül milyen ténylegesen fontos, alkotmányos feladatokat tölt be a királynő. A brit gyarmatbirodalom szétesésének tanújaként az elmúlt évtizedekben felbecsülhetetlen szerepet töltött be a Nemzetközösség létrejöttében, amely 1952-ben mindössze nyolc, ma ötvennégy tagot számlál, köztük olyan országokat, mint Mozambik vagy Kamerun, melyek nem is voltak brit gyarmatok. II. Erzsébet tíz kormányfőt nevezett ki, közülük Tony Blair az első, aki már uralkodása alatt, 1953 májusában született. Ez a kérdés a Munkáspárt tetemes parlamenti többsége idején kevéssé aktuális, de a királynő egy döntésképtelen parlament idején ugyanúgy a mérleg nyelvét tölthetné be, mint 1963-ban, amikor, azóta sokat vitatott módon, határozott a betegsége miatt visszavonult Harold Macmillan utódjáról, a tehetségesebbnek, de problematikusabbnak tartott Rab Butler helyett skóciai földtulajdonos-társának, az egy évvel később már meg is bukott Alec Douglas-Home-nak juttatva a miniszterelnöki címet. Ezt követően vezette be egyébként a Konzervatív Párt is a Munkáspárt által már korábban követett gyakorlatot, hogy a párt választott vezetője automatikusan miniszterelnök-jelöltje is. A normális körülmények között minden kedd délután a Buckingham-palotában sorra kerülő audienciákat a kormányfők egytől egyig rendkívül hasznosnak tartják, még ha a kölcsönös vonzódás nem mindegyikükkel egyformán volt is erős. A tapasztalt királynő ítélőképességére olyan szigorúan titkos, bizalmas, még nem kiforrott ötleteket is rá lehet bízni, amelyeket a kormány tagjai esetleg kifecsegnének. Ha ezt nem is mondja ki, általános benyomás, hogy Erzsébet kedvenc miniszterelnöke az első, Sir Winston Churchill volt, aki valósággal szerelmes volt az ifjú, nádszáltermetű, felkészült és kötelességtudó királynőbe. Mindenesetre Tony Blairtől kedves gesztus volt, hogy az aranyjubileum jegyében néhány hete a Downing Street 10.-ben díszvacsorát adott a királyi pár tiszteletére, a még élő kormányfők (Edward Heath, James Callaghan, Margaret Thatcher és John Major), valamint az elhunytak hozzátartozói jelenlétében.

II. Erzsébet SkóciábanReuters-felvételek A kerek jubileum jegyében II. Erzsébet felkeresi az Egyesült Királyság mind a négy tartományát, széltében-hosszában bejárja a szigetországot. Ahogy ezt Hugo Vickers, több királyi életrajz népszerű szerzője kicsit visszásan megfogalmazta, az anyakirálynő, halálának „szerencsés” időpontjával és körülményeivel még egy „utolsó szívességet” tett a királynőnek. Hosszú uralkodása ellenére II. Erzsébet most lett igazi matriarcha. Többé nem hasonlítják össze a különösen a második világháború idején tanúsított rokonszenves, a tömegek szenvedésével együttérző magatartása miatt közkedvelt anyakirálynővel. Mára II. Erzsébet vált a „szeretet, tisztelet és odaadás természetes fókuszává”, aki magányos misszióját hibátlanul teljesíti. A négynapos ünnep előkészületei természetesen már régóta folyamatban vannak. A királynő irányítása alatt legszorosabb munkatársai úgy döntöttek, hogy az alapmotívum a hála lesz: az uralkodó köszönetét fejezi ki a lakosságnak lojalitásáért és támogatásáért. A királynő hasonló formát választott a viszonzásra, mint bárki más, meginvitálta „otthonába” az embereket. Ma este klasszikus, hétfő este popzenei koncertet rendeznek a Buckingham-palota kertjében. Telefonon és a világhálón keresztül több mint kétmillióan jelentkeztek az egyedülálló lehetőségre. Egy-egy alkalomra tizenkétezer vendég nevét sorsolták ki, annyiban nem a véletlenre bízva, hogy igyekeztek minden országrésznek „képviseletet” biztosítani. A két koncert szerencsés részvevői azután, hogy túlesnek az érthetően rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzésen, a királynő egyik szakácsa által megtervezett menüvel, – többek között lazaccal, hideg csirkesülttel, édességgel, pezsgővel – és esőkabáttal megrakott piknikkosarat kapnak. Az udvarnak csalódást okozott, hogy miközben a Prom At The Palace és a Party At The Palace gálaműsorok természetesen ingyenesek, Fortuna egyes kegyeltjeitől jegyüzérekhez kerültek a belépők, akik busás, több ezer fontos áron próbálják meg ezeket értékesíteni. A két hangversenyen a komoly-, illetve a könnyűzene élő klasszikusai vállaltak szerepet. A hosszú listából csak találomra emelek ki néhány nevet: Msztyiszlav Rosztropovics, Kiri Te Kanawa, Roberto Alagna és Angela Gheorghiu, illetve – részben Vilmos és Harry hercegek ízlését tükrözve – az Atomic Kitten, Emma Bunton, Eric Clapton, Phil Collins, The Corrs, Aretha Franklin, Elton John, Paul McCartney és még sokan mások. Az eseménysorozat további fénypontjai közé tartozik a popkoncertet követő fáklyagyújtás, tűzijáték és látványos fény és hangjáték, kedd délelőtt a palotától induló és a Szt. Pál-székesegyházig, – a hálaadó istentisztelet helyszínéig – tartó, ágyú-tűzzel kísért ünnepélyes felvonulás. Délután mintegy húszezer előadó részvételével kerül sor a katonai és légi parádéra, a színes karneválra, majd ezt követi az ötven év mérföldköveit felvillantó, majd a királynő szívéhez oly közelálló nemzetközösségi processzió, ugyancsak a királyi rezidencia környékén. Igaz, hogy a metró, a vonatok és a repülőgépek nem közlekednek pontosan, az utcák-utak összefüggő forgalmi dugót képeznek, de úgy talán sehol nem képesek tízezreket megmozgató, a középkori pompát high-tech eszközökkel megvalósító látványosságokat (és temetéseket) megszervezni, mint az Egyesült Királyságban.

London, 2002. május