Ösztönösen vágnak bele

Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nemi élet elkezdésének ideje egyre fiatalabb kor felé tolódik, pedig a felelősségteljes kapcsolatokhoz szükséges ismeretekkel nem, vagy alig rendelkeznek a fiatalok.

Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nemi élet elkezdésének ideje egyre fiatalabb kor felé tolódik, pedig a felelősségteljes kapcsolatokhoz szükséges ismeretekkel nem, vagy alig rendelkeznek a fiatalok. Ennek következménye a fiatalkori terhesség-megszakítások magas száma, a nemi úton terjedő fertőző betegségek (köztük az AIDS és a járványos májgyulladás) számának emelkedése, végül az egyre emelkedő számú késői következmények, mint amilyen a sterilitás, az érzelmi kiégettség, a magzati fejlődési rendellenességek, illetve a nemi szervek daganatai. Mindezen adatok azt jelzik, hogy a jelenlegi helyzet javításra szorul.

Olyan programok meghirdetésére volna tehát szükség, amelyek kellő mértékben foglalkoznak a családi életre történő felkészítéssel, hogy a szükséges ismeretek a megfelelő életkorban eljussanak a korcsoport valamennyi tagjához. Ennek egyik eszköze olyan, a serdülő korosztályokat érdeklő szexuális ismeretterjesztő és nevelő művek megírása lenne, amelyek világosan és közérthetően dolgozzák fel a szexualitás fejezeteit, ugyanakkor etikusak és az egész társadalom számára elfogadhatóak.

Szakemberek véleménye szerint a serdülők is nagyobb bizalommal és érdeklődéssel vennének kezükbe ilyen könyvet.

Tény: a diákok már rendelkeznek ismeretekkel a szexualitás területén. Vannak tizenévesek, akik már saját tapasztalataikról is beszámolnak párkapcsolatukat illetően, de ezen ismeretek vagy hiányosak, esetleg tévesek, vagy az ismereteiket nem tudják kellőképpen felhasználni, így a meggondolatlan cselekedeteik későbbi következményeit is viselniük kell, akár egy életen át. Ezért fontos feladat ezen ismeretek helyretétele, a cselekvés előtti gondolkodás ösztönzése, hogy a későbbiekben az ismeretek birtokában megfontoltan, érzelmeik kimutatásával, őszintén teremtsenek párkapcsolatokat, melyeket a bizalom, a tartósság és a felelősség érzése kísér. (rv, kt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?