Demokratikusabbá váló tanár-diák kapcsolat

Változó a tanárok viszonya a diákok szexualitásához.

Változó a tanárok viszonya a diákok szexualitásához. Sokan csak zsörtölődnek, hogy „ezek már mindent megengednek maguknak”, s elfelejtik, hogy ennyi idős korukban ők sem gondolkoztak másodképpen, csak másképpen reagáltak, és sokszor ezek a fiatalok már meg merik tenni azt, amiről két generációval előbb csak ábrándoztak. A kialakuló kapcsolatok nyíltabbak, s nem veszi körül a szemérmes hallgatás.

Uram bocsá’ még az is előfordul, hogy a kapcsolatszegény, elvált vagy hajadon pedagógusnő „irigyli” a boldog szerelmet a diákjaitól.

A demokratikusabbá váló – de korántsem demokratikus – tanár-diák viszonyok sokszor hozzák kívánt és nem kívánt mellékhatásaikat is. A diák kevésbé tart tanáraitól, szüleitől – a felnőttektől általában, s nem azért, mert születetten szemtelenebb, hanem mert a felnőttek eljátszották a tekintélyüket, rajtakaphatóan hazudtak, nyíltan gyűlölködtek stb.

Ma már a korkülönbség is egyre csökken tanár és diák között. Előfordul, hogy a fiatal tanár vagy tanárnő egyszerűen riválist lát a diákban, esetleg féltékeny rá. A kis korkülönbség a nyíltabb – és egyben szemtelenebb – megnyilvánulásoknak ad helyet, a nagy korkülönbség pedig generációs problémákat, normarendszer-különbségeket rejteget.

A diák értékrendszere azonban nem saját magától fog kialakulni, hanem a felnőttek hatásaitól, s nagyon nagy arányban a pedagógustól. A pedagógus ugyanis a legfőbb modell minden tekintetben még akkor is, ha ez ellen az állás ellen a pedagógusok tiltakoznak. (rv, sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?