Peking. Kiválasztották a SARS elleni oltóanyag tesztelésében részt vevő önkénteseket Kínában, így az embereken való kipróbálással megkezdődhet a kísérletek újabb fázisa.
Önkénteseken tesztelik
Peking. Kiválasztották a SARS elleni oltóanyag tesztelésében részt vevő önkénteseket Kínában, így az embereken való kipróbálással megkezdődhet a kísérletek újabb fázisa. A harminc, 20 és 50 év közötti önkéntest olyan területek lakosai közül választották ki, ahol még nem jelent meg a vírus, és ők maguk korábban nem szenvedtek semmilyen krónikus megbetegedésben – hangzott el tegnap a kínai állami televízióban (CCTV). A tesztek során várhatóan mellékhatások is jelentkeznek, erről a résztvevőket tájékoztatták. A kísérletek új szakaszát a kínai sajtó hétfői beszámolói szerint azután hagyta jóvá az illetékes egészségügyi hatóság, hogy a szert állatokon, köztük majmokon már sikerrel kipróbálták. Az embereken való kipróbálás első szakaszában a kutatók arról akarnak meggyőződni, hogy az oltóanyag biztonságosan és hatékonyan alkalmazható emberi szervezetben. Az első szakasz sikeres lezárása után kerülhet sor egy hosszabb, második szakaszra. A terv szerint a harmadik fázisban olyan területeken próbálják majd ki a hatóanyagot, ahol korábban már felütötte a fejét a SARS.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.