Október utolsó vasárnapján kell visszaállítani az órákat

<p>Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat, ezzel visszatérünk időzónánk alap időszámítására.</p>

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) által évtizedek óta gyűjtött, a magyar villamosenergia-rendszerre vonatkozó részletes adatokból kiderül, hogy az órák tavasszal történő előre állítása jelentős megtakarítást eredményez. Ezzel összességében megközelítőleg 120 gigawattóra energiát lehet megspórolni, ami egy nagyváros, azaz mintegy 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.    A közlemény szerint a megtakarítás abból adódik, hogy az órák előre állítása után - a tavaszi és őszi napéjegyenlőség közötti időszakban - a világos órák jobban igazodnak az ébrenlét időszakához. Az átállást követő időszakban este később sötétedik, tehát később kell felkapcsolni a világítást, az viszont, hogy reggel később világosodik, nem jelent számottevő különbséget a fogyasztásban.    Ősszel, az órák visszaállítása után ugyan hamarabb sötétedik, de ezt összevetve azzal az időponttal, amikor a családok jellemzően hazaérkeznek, ismét kisebb a különbség.    Az, hogy pontosan mennyi villamos energiát takarít meg az ország, az átállításokat megelőző és követő, napi fogyasztási görbék alapján becsülhető. Több tényezőtől is függ, hogy egy adott tavaszi és őszi időszakban mindez mit eredményez, a többi között az időjárástól és az ünnepnapok alakulásától - közölte a MAVIR. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?