A negyedízben megrendezett multikulturális fesztiválnak, az Ócsófesztnek idén Sárosfa ad otthont június 29–30. között. A fesztivál programkínálata a helyi futballpálya területén létrehozott hat helyszínen – Nagyszínpad, Kisszínpad, EthnoStage, One World Stage és Mozisátor, Civil Falu – valósul meg.
Ócsófeszt Sárosfán
A Nagyszínpadon elsősorban környékbeli zenekarok, feltörekvő együttesek – Eye Beyond Sight, RH Negatív, Sector, Hangulatfüggők, illetve – az esti órákban – különböző populáris zenei műfajok képviselői (Slobodná Európa, Besh O Drom, UDG, René Lacko, Anima Sound System, Hajós András és az Emil Rulez) fellépéseire kerül sor, míg a Kisszínpadon jazz-, illetve alternatív zenekarok (Déja vu, Pop Ivan, Daleth, Fakwakumbo), a capella formációk (Lux Aetherna), folkegyüttesek (Kaláka) zenélnek.
Az ethno stagen táncházak, illetve ethno partyk kerülnek elővezetésre, ezenkívül folklórcsoportok lépnek föl (Csalló, Csallóközi Néptáncegyüttes).
Az Ócsófeszt 2007 fesztivál idén a Človek v ohrození civil szervezet által létrehozott Jeden Svet filmfesztivált is vendégül látja, amely az emberi jogok figyelmen kívül hagyásának problémakörével foglalkozó dokumentumfilmeket mutat be, ezenkívül filmklub is üzemelni fog, ahol tematikus blokkokban Jim Jarmush, Kristof Kieslowski filmrendezők műveit, illetve a Dogma iskola és az európai Új Hullám filmrendezőinek alkotásait, valamint kortárs közel-keleti alkotók filmjeit tekintheti meg az érdeklődő. (vá, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.