Objektívek a díjakat odaítélok?

Gorcsev Iván még 21 éves sem volt, amikor elnyerte a fizikai Nobel-díjat. agy kezdodik Rejto Jeno ponyvaregénye, A tizennégy karátos autó. Az már mellékes, hogy Gorcsev Ivén munka nélküli tengerész volt és a jutalmat egy makaó nevu kártyajátékon nyerte el egy ido tudóstól, aki Stockholmból hajóval igyekezett hazafelé. Természetesen a díj 1901-es elso kiosztása óta a tudósok Gorcsevnél jóval komolyabb erofeszítést igénylo módon jutottak a világ legrangosabb tudományos kitüntetéséhez, melynek elozménye a következo. Nobel 1895-ben írt végrendeletében alapította meg a nevét viselo díjat. Örököseire hagyott bizonyos összeget – érdekesség, hogy egyikojük magyar államkötvényeket kapott –, és ami vagyonából ezen felül megmaradt, abból alapítványt hozott létre, amelynek járadékából a legértékesebb fizikai, kémiai, orvostudományi felfedezéseket létrehozó tudósokat, a legkiemelkedobb muveket alkotó írót, illetve azt a személyt jutalmazzák, aki a legtöbbet tette a világbékéért. A közgazdasági Nobel-díjat a Svéd Nemzeti Bank alapította 1968-ban, megalakulása 300. évfordulóján. A nyertesek idén 10 millió svéd koronát tehettek zsebre, egymás közt megosztva.

A tudomány állítólag a legokosabbak versenypályája. A nagyon jó tudósok közül a legzseniálisabbak és legfáradhatatlanabbak alkotják a legfelso elitet, és ennek az elitnek a szuperelitjét a Nobel-díjasok. Minden elismerésünk mellett gondolkozzunk el egy pillanatra, vajon a díjat odaítélo tiszteletreméltó testület miféle elvek alapján ragad ki egy-egyet a halandó lángelmék közül és emeli fel oket a hallhatatlanok sorába. A közvélemény mindig a gyozteseket ünnepli. Eszébe sem jut, milyen ragyogó koponyák, mint például Arnold Sommerfeld fizikus és Neumann János, a számítástechnikla megalapozója, maradtak megkoronázatlanul. Milyen elvek, milyen elvi korlátok hüvelyezhetok ki az esetek és a döntések mechanizmusa alapján? Mindenek elott a pozitivista, empírista tudományfilozófia, mely a kísérleti eredményeket meszsze többre becsüli az elméletalkotásnál. Ez magyarázza, hogy például Einstein nem a döntéshozók számára bizonytalannak tuno, ám a tudósokra igen nagy hatást gyakorló relativitáselméletért kapta meg kitüntetését, hanem a tapasztalathoz viszonylag közelebb álló fényelektromos-jelenség megmagyarázásért. A húszas évek után az elméleti munka értéke nagyot nott, de hátrányát sohasem egyenlítette ki. A kísérletek elonyben részesítése éppúgy 19. századi hagyomány, mint a tudományok meroben egyoldalú osztályozása. Ennek köszönheto, hogy kimaradtak például a csillagászok, geológusok, matematikusok, informatikusok és meteorológusok.

A Nobel-bizottság egyértelmu, ám vitatható szemléletmódja szerint a kis méretek, mikro kutatásai elonyt élveznek a világegyetemre vonatkozó makro kutatásokhoz képest. Ennek megfeleloen például a magfizika vagy részecskefizika lényegesen több díjat kapott, mint a kozmológia vagy az asztrofizika. Talán ezzel is összefügg az orvostudomány lényegével kapcsolatos rejtett állásfoglalás, amelyet szintén csak a pontos történeti kutatás mutat ki, mivel soha nem jelent meg valamiféle nyílt deklarációban. Eloszöris ezen a területen is foleg a tapasztalathoz közel eso eredményeket honorálja a Nobel-bizottság, ezen belül is a laboratóriumban elért eredményeket. A látványos klinikai sikerek, például a szervátültetés, a meroben új diagnosztikai módszerek nem számíthatnak ugyanakkora elismerésre, mint egy fontos molekula, mondjuk, az inzulin felfedezése. Talán még elgondolkoztatóbb, hogy a bizottság a betegségek természetét milyen konzervatívan fogja föl. A személyiségpszichológia mint olyan eleve nem kaphat díjat. Olyan orvosok, mint Siegmund Freud, akik nagy hangsúlyt helyeztek a lelki tényezokre a betegségek gyógyításában, nem bizonyultak díjra érdemesnek, míg Békésy György, az érzékszervek muködését kutató ragyogó pszichofiziológus, fizikus elnyerte, mintegy bizonyítva a pozitivista, empírista beállítottságot.

A Nobel-díj mítoszához tartozik politikai függetlensége is. Ezzel eros érveket ad ahhoz a nézethez, hogy a természettudomány fölötte áll a kicsinyes politikai civakodásoknak, önzo érdekérvényesítésnek, pöffeszkedo hatalommániának. A díj nagy érdemeket szerzett a látszat fenntartásában az elso világháború idején, amikor megvédte a tudomány jóhírét a tudós berkekben is elhatalmasodó politikai megosztottsággal szemben. Persze ha csak a magyar felmenokkel rendelkezo Bárány Róbert esetét nézzük, még az is kétségbevonható, vajon mindig szigorúan a tudományos teljesítményt honorálták-e. A hadifogságban súlyosan megbetegedett orvost alighanem a Svéd Akadémia mentette meg az életnek még akkor is, ha bécsi kollégái tudós voltát kétségbevonták, nem engedték, hogy professzori székhez jusson és etikai vétségekben is elmarasztalták. A II. világháború idején, amikor Hitler megtiltotta a német tudósoknak mind a jelölést, mind pedig a díj átvételét, a bizottság inkább szüneteltette a díj kiadását semhogy visszautasítással rontsa jó hírnevét.

Az egyik legkülönösebb mítosz, amely belengi a díjat, két összefüggo alapelvhez kapcsolódik. Ahhoz, hogy csak konkrét személyek, mégpedig maximum hárman osztozva, és csak egy bizonyos felfedezésért adják, sok eredményt felmutató, szétágazó munkásságért nem. Az utóbbi szempont elonyben részesíti a specialistát a sokoldalúval szemben, az elobbi pedig a magányos cowboyt a csoportban dolgozókkal szemben. Azt sugallja, a tudomány a nagy emberek, nagy tetteibol származik. Ezzel eltakarja a második világháború után mindinkább eluralkodó tendenciát: a nagy eredményeket hatalmas, néha több száz fobol álló csoportok, intézetek termelik ki, melyek tagjai egytol egyig hozzájárulnak a nagy sikerhez és emellett számtalan kicsit kisebbhez. Lehetetlen megmondani, kié volt a dönto szerep, egyáltalán mit értünk dönto szerepen: egy technikai ötletet, kiváló számítást, mély elméleti meggondolást, vagy netán a szervezést és a projekt finanszírozásának elintézését. (N-sz, m, TV)