Nyolcvanéves lenne Marx György fizikus, az itthon maradt „marslakó”

A „marslakók” vagy fél tucat változatban ismert legendája szerint ebbe a csoportba azok a lángelmék sorolhatók, akik a természettudományok terén olyan kiemelkedő teljesítményekre képesek, amire földi lény aligha, vagyis ők egy felsőbbrendű civilizáció képviselői. Megszólalásig hasonlítanak az emberekre, viszont van egy közös tulajdonságuk: pocsék angol kiejtésük. Hogy le ne bukjanak – Szilárd Leó szerint – magyaroknak mondják magukat.

E legenda elterjesztésében fontos szerep jutott a nyolcvan éve született Marx Györgynek, akinek személyében minden idők legjobb ismeretterjesztőinek egyikét (is) tisztelhetjük. És még sok mindent: a részecske- és asztrofizikust, a kiváló tanszékvezető egyetemi tanárt, a Fizikai Szemle főszerkesztőjét, a Nemzetközi Csillagászati Unió bioasztronómiai bizottságának elnökét, a Magyar Tudományos Akadémia tagját. Bár ő maga soha nem sorolta e társaságba magát, tudományos, kutatói tevékenysége révén nyugodtan kijelenthetjük: igazi „marslakó” volt ő is. Az egyedüli, aki nem hagyta el szülőhazáját, bár egy sor külföldi intézmény előadója, tudományos társaság tagja és különféle elismerések kitüntetettje volt. Élete, tevékenysége egyetlen városhoz, Budapesthez kötődik.

1927. május 25-én látta meg a napvilágot. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika–mate-matika–kémia tanári szakon folytatta tanulmányait. Érdeklődése hamarosan az asztrofizika felé fordult, emiatt a második év befejeztével a kémiát csillagászatra cserélte. Érdeklődésének intenzitására jellemző, hogy már egyetemi tanulmányai alatt demonstrátorként dolgozott a csillagászati tanszéken. Rendkívüli munkabírására viszont jellemző az a tény, hogy diplomájának megszerzése előtt tette le doktorátusát. Az egyetem elvégzése után az elméleti fizika tanszéken kezdett dolgozni.

Első nagy – máris Nobel-díjra érdemes – felfedezését pelyhedző állal tette: huszonnégy évesen sikerült felállítania a leptontöltés megmaradásának törvényét. Az elemi részecskék családjának e könnyű tagjai közül ebben az időben csak az elektront és ellenpárját, a pozitront ismerték, valamint feltételezték az Enrico Fermi által megjósolt, azóta megtalált neutrinó létét. Marx György igazolta, hogy a leptonok száma minden fizikai átalakulásban állandó marad, ha az antirészecskék számát negatívnak vesszük. Munkájával külföldön is nagy feltűnést keltett, minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a hazai elismerés sem maradt el: huszonnyolc évesen megkapta érte a Kossuth-díjat, majd 1963-ban Akadémiai díjjal is kitüntették. 1956-tól harminc éven át életét a neutrinó kutatások töltötték ki, a huszadik század második felében a téma talán legismertebb szaktekintélyévé küzdötte fel magát.

Mindössze harmincnégy évesen már egyetemi tanár, 1970-től huszonkét éven át az atomfizikai tanszék vezetője volt. Vérbeli pedagógusként az új fizikus generációknak szentelte ideje nagy részét. Ennek keretében 1957-ben megírta Kvantummechanika című egyetemi tankönyvét, amelyet immár fél évszázad távlatából a kor legjobb munkájának tartanak. Neutrinó-kutatásainak keretén belül szemináriumokat szervezett, amelyekre Nobel-díjas fizikusokat is meghívott, hogy tanítványai első kézből értesülhessenek a legújabb tudományos eredményekről.

Már egészen fiatalon az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára, majd elnöke, nyugdíjas éveiben tiszteletbeli elnöke lett. A társulat lapjának, a magyar tudományosság éltetőjének, a Fizikai Szemlének fél évszázadon át szerkesztője, negyvenöt évig (!) a főszerkesztője volt. Ha az utókor tudománytörténészei pontos képet szeretnének kapni munkásságáról, e remek lapot kell elsősorban áttanulmányozniuk: szakcikkeket, elméleti fejtegetéseket, ismeretterjesztő írásokat, reflexiókat egyaránt publikált a hasábjain. A rendszerváltást követően azt is bebizonyította, hogy nemcsak a fizikához, de a marketinghez is kiválóan ért: amikor a lap anyagi nehézségekbe került, ő biztosította a továbbélését.

Egyike volt azon keveseknek, akik szoros kapcsolatot tartottak fenn a külvilágban élő „mars-lakókkal”: úgy ítélte, hogy az érintettek és a magyarság szempontjából egyaránt fontos magyarságuk tudatának megerősítése, tevékenységük széles körben való megismertetése. Valamennyiükről öszszegyűjtött minden fontos adatot, majd a centenáriumok alkalmából a Fizikai Szemle egy-egy különszámában ismertette tevékenységüket. Ennek keretén belül keletkezett Hevesy-, Békésy-, Bay-, Szilárd- és Wigner-szám.

Lehet, hogy nem volt tökéletes az angol kiejtése, viszont e világnyelven remekül írt. Olyannyira, hogy 1994-ben megjelentette The Voice of the Martians (Marslakók hangja) című könyvét, amely az angol nyelvterületen és Japánban igazi könyvsiker lett. Ezt megelőzően 1992-ben Beszélgetések Marslakókkal címen magyarul adta ki interjúit a világ legismertebb magyar tudósaival. A „trilógia” utolsó tagja 2000-ben A marslakók érkezése címen jelent meg. A magyar fizikaoktatás egyik nagy reformátora volt, egyike azoknak, akik a legmodernebb eszközöket bevezették a magyar közoktatásban.

Széleskörű tudományos, tudományszervezői és ismeretterjesztő tevékenységét a fent említetteken kívül 1993-ban Szent-Györgyi Albert díjjal, valamint a Brit Fizikai Intézet Bragg-érmével és díjával ismerték el. Ez utóbbiról érdemes megemlíteni, hogy elsőként kapta meg külföldi tudós ezt a kitüntetést.

Kapcsolata nemcsak a külföldre elszármazott magyar hírességekkel, de a kisebbségi magyarokkal is szoros volt. Rendszeresen előadott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének nyári szemináriumain. Aki csak egyszer hallotta lendületes beszédét, egy életre a fizika vonzáskörébe került. Magyar tudósok, elméleti szakemberek több nemzedékét is felnevelte. Elkötelezettségére jellemző, hogy még súlyos betegen is megtartotta előadásait. Azt vallotta, hogy a betegség nem számít, amíg az embernek dolga van. Olyannyira tartotta magát ehhez az elvhez, hogy még napokkal a halála előtt is, kerekes széken ülve, köhögési rohamok által kínozva, de amenynyire erejéből tellett, lendületesen adott elő. Tanítványai – a legfiatalabbak is – imádták. Mert sikerült beléjük plántálnia a fizika végtelen szeretetét.

Hetvenöt évesen, 2002. december 2-án hunyt el Budapesten. Személyében egy nagy tudós, nagy magyar tudós, igazi szellemi vezér távozott. Azóta sem sikerült az utána támadt űrt betölteni. (ozogány)