Nyitrán érdemes karambolozni

Az ország fennállása óta tavaly halt meg a legkevesebb ember közúti balesetek során: 560. Noha kedvező adatról van szó, a szám még mindig megdöbbentő.

A fővárosban tudnak a legkevesebben elsősegélyt nyújtaniPavol Funtál felvételeViszont sokkal ijesztőbbek a kórbonctani vizsgálatok eredményei: a karambolok során elhunyt személyek csaknem hatvan százaléka még élhetne, ha valakitől megfelelő elsősegélyt kapott volna.

Míg 1994 óta rendszerint 600 fölött mozgott a közúti balesetek során elhunyt személyek száma, tavaly először csökkent 560-ra; egyébként a halálos balesetek száma az elmúlt két évben 13 százalékkal csökkent.

A karambolok túlnyomó részét emberi mulasztás okozza, a közúti közlekedési szabályok betartása mellett egy embernek sem kellene meghalnia. Ugyanakkor több életet lehetne megmenteni, ha a sofőrök ismernék az elsősegélynyújtás alapszabályait.

Szakértők szerint törvénymódosításra is szükség van, hiszen az autósiskolákban máig több figyelmet szentelnek a négyütemű motor működésének, mint az életmentésnek. Szlovákiában a jogosítvány megszerzéséhez a gépkocsi műszaki adatait és a motor működését kell jobban ismerni, mint az emberi élet megmentésének alapszabályait. Az utakon száguldó gépkocsik túlnyomó többségét a sofőrök nem javíthatják meg önállóan, autószerelőhöz kell fordulniuk. Felmerül a kérdés: nem lenne-e hatásosabb, ha az autósiskolákban inkább az elsősegélynyújtásból lenne vizsga?

Azt állítjuk, tudunk életet menteni

A GFK Slovakia közvélemény-kutató által végzett felmérés szerint a szlovákiai sofőrök kétharmada azt állítja: tud elsősegélyt adni. A megkérdezettek 34,4 százaléka viszont ennek ellenkezőjét vallja. Nagyrészt ugyanannyi férfi képes elsősegélynyújtásra, mint nő.

Az eredményeket leegyszerűsítve: a legnagyobb esélye a túlélésre annak van, aki a Nyitrai kerületben karambolozik, ugyanis a felmérés szerint épp itt tudnának a legtöbben életet menteni – a sofőrök csaknem 73 százaléka. A Pozsonyi kerületben vezetők 47,5 százaléka viszont nem tudna segítséget nyújtani, ráadásul meg sem állna gépkocsijával a közúti baleset színhelyén.

Akik tudják az elsősegély alapjait, azok rendszerint még az autósiskolákban (57,6 százalék), vagy munkahelyükön (22,6 százalék) sajátították el. A megkérdezettek 16 százaléka önszántából tanulta meg– ennek a csoportnak több mint egyharmada 60 év feletti személy.

A felmérésből viszont még egy érdekes adat kiderült: kétszer több 50 évnél idősebb sofőr jelentkezett már valaha elsősegély-tanfolyamra, mint a 39 évesnél fiatalabbak.

Hiányos mentődobozok

A tapasztalat viszont különbözik a felmérésektől. A Vöröskereszt és a rendőrség idén egy közös közúti ellenőrző akciót bonyolított le, melynek egyetlen célja volt: megtudni, hány sofőr lenne képes életet menteni közúti baleset során. A 2360 megállított sofőr közül 1290 nem tudna elsősegélyt nyújtani, vagy nem volt hajlandó részt venni a tesztelésen. Pontosan 1070 sofőr tudna balesetek során helyesen reagálni. A megállított sofőröknek egy bábun kellett bemutatniuk a szájból szájba való lélegeztetést, valamint a szívmasszázst.

A Vöröskereszt képviselői a felmérés eredményeit megrázónak találják. Az ellenőrző akció arra is rámutatott, hogy a gépkocsik egy részében hiányos volt az elsősegélytáska, vagy a benne lévő fertőtlenítő szerek jótállása már rég lejárt. 3902 autóból 2325-ben volt az előírásoknak megfelelő doboz, míg 1375 esetben használhatatlan volt – 202 autóból pedig hiányzott. (dem)

0850 11 13 13 – AZ ÉLETMENTŐ SZÁM

Manapság már azok sincsenek magukra hagyva, akik nem tudnak elsősegélyt nyújtani a közúti balesetek során megsérült személyeknek. Ilyenkor az „életmentő telefonszámon” orvosok segítenek a bajbajutottaknak. A telefonszám: 0850 11 13 13.A segélyszolgálat 2003 óta működik, a nap 24 órájában. Elsődleges célja megfelelő segítséget adni az elsősegélynyújtás terén a laikus életmentőknek. Aki nem tud mit kezdeni a sérülttel, felhívhatja a számot, és az ügyeletes orvos elmagyarázza, hogy mi a teendő a gyorsmentő megérkezéséig.

Az életmentő vonalon a hét minden napján egy orvos és egy nővér áll a rászorultak rendelkezésére. Tanácsot adnak a hívónak, mit kell tenni a leírt sebesülésnél.

Ha súlyos sérülésekről van szó, elsősorban a 112-es vagy a 115-ös telefonszámon kell segítséget hívni. Csak ezek után ajánlatos tárcsázni az életmentő vonalat. (d. p.)

Halálos áldozatok

1994 633

1995 660

1996 616

1997 788

1998 819

1999 647

2000 628

2001 614

2002 610

2003 643

2004 603

2005 560

(Forrás: belügyminisztérium)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?