Ausztriában található egy önálló tartomány, Burgenland, ahol biztosítottak a magyar kissebség kollektív és személyiségi jogai. Az egykori őrvidéki településeken (Felsőőr, Alsóőr, Őrsziget) ma is a legmagasabb számban élnek magyarok Ausztria területén.
Nyári egyetem Burgenlandban
Az egész hetes program talán színesebb már nem is lehetett volna. Előadások, kirándulások, kézműves foglalkozások váltották egymást. Somogyi László nagyon érdekesen mutatta be a magyarok történelmét, a honfoglalástól napjainkig, részletesen kitérve azokra a momentumokra, amelyek magyarázatot adtak azokra a kérdésekre, hogy hogyan is kerültek a magyarok a világ minden tájára. A kitelepítést saját bőrén érezte ő is, hiszen 9 éves gyermekként őket is kitelepítették, mégpedig a Felvidékről, Kismácsédról.
Tánc, citera, buli
Ottlétünk alatt megtekintettünk több történelmi nevezetességet. Megemlíteném a Vörösvári kastélyt, amely először a Vörösvári majd az Erdődy család birtokába tartozott. Az elhagyatott kastélyt csak kívülről szemlélhettük. Megtudtuk, hogy a romos épületet nemrég értékesítette a burgenlandi kormány, így talán nemsokára újra régi pompájában ragyoghat majd a hangulatos mór stílusban megépített kastély. A felsőőri Inform-vásáron betekintést nyerhettünk az ipar egyes ágazataiba, ahol a kiállított termékek árai bizony nem a mi pénztárcánkhoz voltak szabva.
A táncos lábúak elsajátíthatták a néptánc alapjait, az érdeklődők megtanulhattak citerát pengetni. Nagy sikert aratott a magyarországi lovas íjászok bemutatója, mivel nem csak nézhettük az ősi magyar fegyver használatának módját, hanem ki is próbálhattuk, hogy hogyan lőttek a magyar vezérek, akik olyan sikeresek voltak mindenütt. Máriafalván (Mariasdorf) megnéztük a nevezetes gótikus stílusban épült templomot, amely minden bizonnyal Szent István korából származik.
A lékai Nádasdy-várban tett látogatással betekintést nyertünk a középkori lovagrendek világába. A várat gondosan megtervezett vizesárok veszi körül, amely az ellenség visszaszorítására szolgált. A szervezett vitaesten, a résztvevő csapatok kifejtették hazájuk európai uniós helyzetét, előnyöket, hátrányokat, félelmeket, azon országok résztvevői, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak megtudtuk mennyire előrehaladottak a csatlakozási tárgyalások. Mi a kedvezménytörvény nyújtotta előnyöket is megemlítettük.
Az egész napos bécsi kiránduláson megnéztük a város nevezetességeit, mint pl. a Bécsi állami operaházat, Szent István dómot, a városházát, egy ortodox templomot, a Károly templomot, valamint a Schönbrunni kastélyt, amely Mária Terézia óta a német-római, majd a később az osztrák császárok kedvelt tartózkodási helye volt. Esténként helyi és budapesti zenekarok húzták a talpalávalót. E bő egy hét alatt lehetőségünk nyílt megismernünk más országok magyarjainak életét, szokásait, gazdasági helyzetét, hogy nekik milyen nehézségekkel kell megküzdeniük, mik jelentenek náluk problémát. Kapcsolatokat építhettünk ki azokkal a magyarokkal, akik ugyanazon történelmi esemény miatt leszakadtak Magyarországtól, de ha határok még léteznek is, a barátságok, kötelékek ezeken magasan átívelnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.