Nosztalgiázzunk együtt! – Életünk képei (15.)

Nosztalgiázzunk együtt!

Az Új Szó 75 éves lesz idén. Kérjük olvasóinkat, ünnepeljenek velünk! Lapozzanak vissza az időben, vegyék elő régi fényképeiket, és a legemlékezetesebbeket pár mondatos kísérőszöveggel (kik vannak a képen, mikor készült, milyen alkalommal) küldjék be nekünk. Olyan fotókat várunk, amelyek életüknek, családjuknak, közösségüknek, lakóhelyüknek egy-egy emlékezetes történéséhez kötődnek. Fotóikat és a kísérőszövegeket a beküldők nevének és lakhelyének megjelölésével a [email protected] e-mail-címre vagy az Új Szó szerkesztőség levélcímére (P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3) várjuk. Nosztalgiázzunk együtt, lapozzuk fel életünk képeit! Íme egy csokorra való a közös múltunkból, hiszen sok-sok évtizede összetartozunk!

Több évtized a minőségi kultúra jegyében

Az 1982-ben indult párkányi Balassi Klub ma már fogalom a városban és egyúttal garancia arra, hogy a rendezvényeire látogató közönség minőségi kultúrában részesül, igazi közép-európai életérzésben, a legnevesebb alkotóknak, előadóknak, művészeknek köszönhetően. A klubhoz köthető nemzetközi Hídőr-projekt és az Aquaphone rendezvényein nemcsak Párkányt és Esztergomot kötik össze szellemileg a Mária Valéria hídon keresztül, de a nagyvilágból érkező, kreatív alkotók által mindmáig nyitott és rendkívül színes tapasztalatcsere zajlik, folyamatosan. A Balassi Klub „motorja” és lelke Himmler György, a már 2000 óta működő Hídőr-projekté pedig egy Párkányból elszármazott svájci állampolgár, Frühauf Károly és holland felesége, Hanneke. Ők a párkányi Hídőr-ház mecénásai is, céljuk pedig, hogy láthatóvá tegyék Párkányt és a régiót nemzetközi művészeti körökben és a Svájc–Hollandia–Szlovákia–Magyarország kapcsolati hálóban. Mindez remekül működik, a Balassi Klubnak és az Aquaphone-nak köszönhetően rangos, kortárs írók, gondolkodók, történészek, kísérletező, formabontó művészek látogatnak el rendszeresen Párkányba. Az alábbiakban fényképeken keresztül elevenítjük fel a Balassi Klub rendezvényeinek néhány emlékezetes pillanatát, a teljesség igénye nélkül.

(-buch-) 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?