<p>Leonardo DiCaprio három millió dollárral segíti Nepált abban, hogy megkétszerezze a területén élő veszélyeztetett tigrisek számát 2022-ig, amely megint a tigris éve lesz a kínai horoszkóp szerint. A Vadvédelmi Világalap (WWF) csütörtökön New Yorkban jelentette be, hogy hárommillió dolláros adományt kap a 39 éves filmcsillag természetvédelmi alapjától a nepáli tigrisprogramhoz.</p>
Nepáli tigriseket ment Leonardo DiCaprio
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetettnek nyilvánította a Nepál területén honos tigrisalfajt, a bengáli, más néven királytigrist, amelynek állománya évről évre csökken, bár még így is jobb helyzetben van, mint a még inkább kihalás fenyegette többi tigrisfaj. A himalájai országban csak kis hányada él a bengáli tigrisnek, amely honos Indiában, Bangladesben, Burmában és Bhutánban is.
A Leonardo DiCaprio Alapítvány közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a világ teljes, 3200 példányra apadt tigrisállományát kipusztulás fenyegeti élőhelyének zsugorodása és a terjedő vadorzás miatt.
A színész alapítványának segítségével már 18-ról 50-re sikerült szaporítani a nepáli Terai Bardia nemzeti parkban élő tigriseket. A katmandui kormány júliusban azt közölte, hogy négy év alatt 64 százalékkal 198-ra nőtt a vadon élő tigrisek száma Nepálban.
A WWF közleménye szerint a zöldszervezet a nepáli kormánnyal és a helyi közösségekkel együttműködve magyarországnyi területen törekszik a vadorzás visszaszorítására és a tigrisállomány gyarapítására.
Leonardo DiCaprio és alapítványa idén 38,8 millió dollárt teremtett elő adományokból és egy New York-i művészeti aukció bevételéből céljai megvalósításához, az élővilág sokszínűségének megőrzéséhez. A nepáli tigrisek megmentéséhez nyújtott adomány az első az árverés bevételéből.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.