Nemzetközi sajtóvisszhang a Dutroux-perről

A világ számos lapja intenzíven foglalkozik a Dutroux-perrel. A brüsszeli Der Standaard kommentárja szerint a Dutroux-per az egész belga igazságszolgáltatás kemény próbatétele. Még fennáll a lehetősége annak, hogy – ha késéssel is – kiderül a teljes igazság, és a népnek bebizonyítják, hogy a belga jogállam működőképes.

A világ számos lapja intenzíven foglalkozik a Dutroux-perrel. A brüsszeli Der Standaard kommentárja szerint a Dutroux-per az egész belga igazságszolgáltatás kemény próbatétele. Még fennáll a lehetősége annak, hogy – ha késéssel is – kiderül a teljes igazság, és a népnek bebizonyítják, hogy a belga jogállam működőképes. Dutroux tulajdonképpen már el van ítélve, és az állam bizonyos elkerülhetetlenül szükséges reformokat már útjára bocsátott, de ez még mindig nem elegendő.

A Salzburger Nachrichten ezt állapítja meg: A vádlottat hivatalosan Marc Dutroux-nak hívják. De az „elszigetelt bestia” mellett – ahogyan őt a védelem nevezte – hétfő óta bűnrészesként Arlonban az egész állam ül a vádlottak padján. Ugyanis hosszú időn át ezt a bestiális bűnözőt védelmezte az igazságszolgáltatás elől. Ugyanis az állam nem vette komolyan szerepét, hogy a gyengéket védelmeznie kell, vagy pedig – ami még rosszabb – nem is akarta komolyan venni. ĺgy aztán Belgiumban védtelenül hagyták a gyermekeket – vélekedik az osztrák lap.

A brüsszeli Het Laatste Nieuws lap magát a fővádlottat elemzi részletesebben: Dutroux végletesen önző ember, aki nem képes átérezni mások fájdalmát. Az áldozatok szülei már tapasztalhatták ennek az embernek a közömbösségét, amellyel gyermekeiket elrabolta, hagyta megerőszakolni, megkínozta és megölte őket anélkül, hogy emiatt valaha is érzett volna bármi sajnálatot. Ha van valami mondanivalója, azt csak a tévékamerák előtt közli. A tárgyalóteremben csak alszik.

A strasbourgi Dernieres Nouvelles D’Alsace erre a következtetésre jut: Ha még sok ilyen esettel kell a bíróságoknak foglalkozniuk, akkor végre éberebbek leszünk. Számos ország korszerűsítette erre vonatkozó törvényeit. (Deák Péter)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?