Belgium első számú közellensége

Brüsszel. Hétfőn kezdődött Európa egyik legnagyobb figyelemmel kísért pere. Marc Dutroux-t pedofíliával, gyermekek elrablásával és meggyilkolásával vádolják. Az évszázad pere várhatóan két hónapig tart, a vádirat 56 oldalas.

Saját magát jó szándékú embernek állította be Marc Dutroux, Belgium „első számú közellensége” a bíróság előtt tett vallomásában, s másokra, mindenekelőtt egyik vádlott-társára, Michel Nihoulra hárította a felelősséget az elkövetett bűncselekményekért. A hat kislány elrablásáért, megerőszakolásáért, s közülük több meggyilkolásáért bíróság elé állított Dutroux megpróbálta csökkenteni saját szerepét a történtekben. Mint mondta, semmi köze nem volt az elsőként hozzá került két kislány, Julie és Melissa elrablásához: akkor látta őket először, amikor már a házában voltak. Elbeszélése szerint felesége azt mondta, hogy néhány napig ott is maradnak, ő pedig nem kérdezősködött, hogy miért, s mivel nem nézett televíziót, eleinte mit sem tudott róla, hogy a gyerekeket valójában elrabolták. Amikor pedig megtudta az igazságot, gyakorlatilag menedéket nyújtott a gyerekeknek, nem akarva, hogy azok „Nihoul és bandája” kezébe kerüljenek – mondta Dutroux, ezzel arra célozva, hogy Nihoul valójában egy pedofil hálózat tagja lett volna... Ami a következő két áldozatot, Ant és Eefjét illeti, Dutroux szerint az ő elrablásukat Nihoul rendelte meg: a férfi dühös volt, hogy Melissa és Julie nem került hozzá, s ezért két másik lány elfogását parancsolta hálózatának. Dutroux elismerte, hogy An és Eefje 1995 augusztusi elrablásakor ő is ott volt, sőt azt mondta: két rendőr is szerepet játszott az akcióban, akiket Nihoul ajánlott. Dutroux azt állította, hogy a lányok csak két hétig voltak nála, s még össze is barátkozott velük – akkor azonban két tettestársa eljött értük, s elvitte őket, későbbi sorsukhoz semmi köze. (Mint ismert, mind a négy lánynak csak a holttestét sikerült megtalálni, s közülük ketten, Julie és Melissa egyszerűen éhen haltak...)

Dutroux közlései – már ami saját szerepét illeti – megfelelnek korábbi vallomásainak: a férfi már a nyomozás során elismerte, hogy szerepet játszott An, Eefje, valamint két másik lány, a szerencsére élve kiszabadult Sabine és Laetitia elrablásában, hogy fogságban tartotta Julie-t és Melissát, s hogy megölte egyik tettestársát, Bernard Weinsteint. Ugyanakkor mindig is tagadta, hogy ő gyilkolta meg Ant és Eefjét, hogy ő rabolta el Julie-t és Melissát, s hogy bármelyiküket megerőszakolta volna. Vallomásának új eleme egyedül az, hogy Nihoult próbálja meg „bemártani”, mindenért felelőssé tenni. Ez utóbbinak viszont a vádirat szerint konkrétan csak Laetitia 1996-os elrablásához volt köze.

Szinte minden elemében megcáfolta Dutroux vallomását a férfi volt felesége, aki csak nemrégiben vált el tőle: Michelle Martin szerint igenis Dutroux volt a felelős hat belga kislány elrablásáért és fogva tartásáért. Martin azt mondta, igenis volt férje rabolta el 1995 júniusában a két kislányt, Julie-t és Melissát, s két hónappal később azért rabolt el két újabb lányt, Ant és Eefjét, mert az előző kettőt túl fiatalnak találta. „Tíz nappal később azután Dutroux közölte, hogy ő és egyik társa, Bernard Weinstein kénytelenek voltak e két utóbbi lányt elintézni, mert négy lányt már nem tudott rejtegetni a házban” – mondta Michelle, akinek vallomásában az is feltűnő volt, hogy egy szót sem szólt Michel Nihoulról. Közölte: ő maga mindenről tudott, Dutroux mindent elmondott neki, de csak azért, hogy tettestársává tegye. Ugyanakkor Michelle elismerte, Julie és Melissa haláláért nem Dutroux, hanem saját maga a felelős: amikor férjét 1995 végén néhány hónapra őrizetbe vette a rendőrség, neki kellett volna etetnie a ház pincéjében raboskodó lányokat, de ő erre képtelen volt, s a rendőrségnek sem mert szólni. A két nyolcéves kislány végül éhen halt.

Marc Dutroux olyan ember, aki mindenre gondol, s módszerei „elborzasztóan professzionálisak” voltak – így nyilatkozott a pedofilról elfogója, Jean-Marc Connerotte vizsgálóbíró a per folyamán. Connerotte valóságos hősnek számít Belgiumban: 1996 nyarán neki hat nap alatt sikerült felgöngyölítenie Dutroux legutolsó gyerekrablási ügyét, s őrizetbe venni a férfit, miközben elődei Dutroux öt korábbi gyerekrablásánál hónapokon át hiába nyomoztak. Connerotte azzal indokolta Dutroux „professzionalizmusáról” mondott véleményét, hogy a nyomozók hiába kutatták át többször is a férfi házát, nem találták meg a rejtekhelyet, ahol a két lányt őrizte. Dutroux még egy szellőztető rendszert is kiépített, hogy a szagok a titkos zárkából egy kéményen keresztül eltávozzanak, így a rendőrkutyák sem tudták kiszagolni a gyerekek jelenlétét. Egyébként Dutroux manipulációinak hatásosságát mutatta, hogy amikor végül elvezette a nyomozókat a háza pincéjében kiépített rejtekhelyhez, s kinyitotta annak kapuját, a két lány először nem mert előjönni: azt hitték, annak a „bandának” a tagjai találtak rájuk, akiktől a férfi saját állítása szerint „védelmezte” őket. Amikor mégis kijöttek, köszönetet mondtak elrablójuknak...

Bár a vádirat elsősorban a belga áldozatokkal foglalkozik, megemlít három fiatal szlovákiai leányt is, akit Dutroux elrabolt és megerőszakolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?