Nem veszítették el Orbán Viktor kisfiát

Budapest. Borókai Gábor kormányszóvivő cáfolja, hogy a magyar miniszterelnök hivatali gépkocsijának szombati közlekedési balesetét követően a helyszínen felejtették volna Orbán Viktor kisfiát, így az Országos Rendőr-főkapitányság Köztársasági Őrezrede sem folytat ebben az ügyben eljárást.

Budapest. Borókai Gábor kormányszóvivő cáfolja, hogy a magyar miniszterelnök hivatali gépkocsijának szombati közlekedési balesetét követően a helyszínen felejtették volna Orbán Viktor kisfiát, így az Országos Rendőr-főkapitányság Köztársasági Őrezrede sem folytat ebben az ügyben eljárást. A Népszabadság hétfői számában írt arról, hogy Orbán Viktor kilencéves kisfiát, Gáspárt a Köztársasági Őrezred emberei ottfelejtették a szombati baleset helyszínén. A miniszterelnököt szállító gépkocsi a Tabánban ütközött össze egy arra haladó autóval, személyi sérülés nem történt. – Orbán Viktor kisfia a kérdéses időpontban otthon, a miniszterelnöki rezidencián játszott – közölte Borókai Gábor. Kitért arra, hogy a kormányfő legidősebb kislánya, Ráhel szombaton a baleset közelében tartózkodott ugyan, de ő sem veszett el egy pillanatra sem, mivel édesanyját várta, aki teniszórára szokta elkísérni. Borókai Gábor elmondta, hogy a Köztársasági Őrezred gépkocsivezetője ellen, aki szombaton balesetet okozott, valóban eljárás folyik, mint minden hasonló esetben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?