Nem tudta, hogy a férje nő

London. Egy brit nő, aki Mrs C-ként szerepel a bírósági tudósításokban, 17 évig élt együtt egy nővel, aki transszexuálisként férfivé operáltatta magát. Amikor megtudta, beadta a válókeresetet – a bíróság most nyilvánította semmissé a házasságot és a „férj“ apaságát.

London. Egy brit nő, aki Mrs C-ként szerepel a bírósági tudósításokban, 17 évig élt együtt egy nővel, aki transszexuálisként férfivé operáltatta magát. Amikor megtudta, beadta a válókeresetet – a bíróság most nyilvánította semmissé a házasságot és a „férj“ apaságát. Mr J, a volt „férj“, jogilag sem az apja a volt „házaspár“ 14 éves lányának, aki mesterséges megtermékenyítéssel, donorsperma felhasználásával fogant. Az ítélet jogi érdekessége, hogy a 2004-es brit „nemelismerő“ törvény értelmében Mr J ma már jogilag férfinak számít. Amikor azonban házasságot kötött, 1977-ben, ez a törvény még nem létezett, ezért akkor jogilag nő volt és sem házasságot nem köthetett érvényesen egy másik nővel, sem gyermek apjává nem válhatott 1991-ben. Vagyis vissza az egész!

Mr J már egy korábbi bírósági ítélettel elesett az életközösség alatt szerzett vagyon,egyebek között egy 400 ezer fontot érő ház ráeső részétől is.

Mrs C a válás óta újra férjhez ment... (stop!)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?