„Nem, mintha a másikat nem szeretném ...”

Tévhit, hogy csak az egykéket kényeztetik – mondja a szociálpszichológus. – Minden újszülöttet kényeztetnek, s ha belegondolunk, ez így is van rendjén. Hiszen családon belül a csecsemőnek van szüksége a legnagyobb törődésre. Az édesanya részéről mindenképpen, hiszen a gondoskodó természet úgy intézte, hogy a baba világrajövetele után még hosszú hónapokig szinte együtt kell lélegezniük. Olyankor azonban, ha már van egy-két gyermek a családban, az idősebbek gyakorta úgy érzik, anyjuk elfordul tőlük, már nem szereti őket. És vagy daccal, vagy – rosszabb esetben – betegséggel követelik ki a korábbi figyelmet. Ezekkel a problémákkal szinte minden gyakorló kismama szembesül, és ahogyan nincs két egyforma kisgyerek, úgy a testvérrivalizálás megoldására sem létezik általános érvényű recept. Ha a gondok forrása valóban csupán a kistestvér érkezése, akkor a család élete rendszerint pár hét-hónap alatt visszatér a régi kerékvágásba.

A jó, a rossz és a példa

A tapasztalat azt mutatja, hogy minél több gyermek van egy családban, annál kevésbé tudnak köztük különbséget tenni a szülők. De mivel korunkra általánosságban a kétgyermekes családmodell a jellemző, a dolog korántsem ennyire egyszerű. Nem egy szülőt gyötör a lelkiismeret-furdalás, amiért egyik gyermeke jobban idegesíti őt a viselkedésével, mint a másik. Felmérések szerint a kétgyermekes családok hatvan százalékában a kicsi a kedvenc, akár az édesanyát, akár az édesapát kérdezték meg. Miért olyan könnyű szeretni az egyik gyermeket, és miért nehéz kijönni a másikkal? Rendszerint az idősebb testvér a fekete bárány, még ha csupán csak egy esztendővel született is előbb. A családban ugyanis a normakövetés az elsőszülött gyermekekre jellemző, mindig az idősebb testvér azonosul leginkább a család kimondott vagy kimondatlanul gyakorolt értékrendjével. ĺgy ő lesz (vagy lenne) a kisebbik testvér számára is a családi szabályok hordozója. A szerepjátékokban általában ő alakítja a felnőttet, a szülőt, a nagyszülőt, s később a tanító nénit. Hiszen ő megy először iskolába, vagyis tud egy olyan világról, ami a kisebbik számára ismeretlen, de csábító világ... Igen ám, de az idősebb testvér általában nagyon utálja a példakép szerepét. Főképp, ha naponta kétszázszor hallja, hogy „Vidd le a szemetet, töröld fel az előszobát, mosogass el ...!” És a „Miért mindig én?”-re örökösen ugyanaz a válasz: „Azért, mert te vagy az idősebb!”

– Én is idősebb testvér voltam – mondja Kati –, én is átestem ezeken a dolgokon, de amikor a kisebbik fiam megszületett, eszembe sem jutott, hogy kislány koromban mennyire bántottak az ilyen utasítások. S arról is szépen elfeledkeztem, hogy az öcsémmel tizenéves korunkig ott martuk egymást, ahol értük. Most ő volt az, aki figyelmeztetett, hogy ne dirigáljam Áront egyfolytában, hát nem veszem észre, hogy nem viccből ordítja, világgá megy?! Nagyon megdöbbentem, mert addig éppen a fordítottját hittem. Áron négyéves volt, amikor Máté megszületett. És az apjukkal együtt mindent megtettem, hogy a nagyfiunkat ne rövidítsük meg semmivel. Elvittük úszni, angol nyelvi óvodába írattuk, utána zeneiskolába, karatézni... De a gyereket semmi nem érdekelte. Én meg beletörődtem, hogy ha csak teheti, itthon ül, és a képregényújságjait lapozgatja. Az iskolában azt mondják róla, hogy durva, kezelhetetlen. Istenem, mit rontottam el? Én úgy gondolom, hogy nincs kedvencem, de néha mégis úgy érzem, különleges kötődés van közöttem és a kisebbik fiam között. Ő annyira más, vele annyival könnyebb...

Magadra ismerhetsz bennem

Serfőző Mónika szociálpszichológus szerint fontos, hogy mennyire nyílt a családon belüli kommunikáció. Kifejezhetőek-e szabadon az érzések, vélemények, igények. Vagy mérlegelni kell, hogy mikor mit mondhatunk. A testvérek száma, kora, neme, a testvérsorban elfoglalt hely is fontos szerepet játszik a gyermek fejlődésében. – A testvérhelyzet pozitív hatásai közé tartozik az idősebb gondoskodása a kisebbről, gyakran lehet azonosulási minta is, de ugyanakkor mindegyik testvér igyekszik olyan tulajdonságokat hangsúlyozni, ami megkülönbözteti őket a másiktól. A középső gyermeknek a legnehezebb kitűnnie. Az idősebbek sok mindenre megtanítják fiatalabb testvéreiket. Ám a fiúk gyanakvóbbak, agresszívabbak, míg a lányok engedelmesebbek, támogató, együttműködő magatartásra hajlamosabbak. A fiatalabb gyermekek gyakori jellemzői közé tartozik a kortársakkal való jobb kapcsolat, s megtanulták a célok elérésének finomabb, kerülő útjait is. A sokgyermekes családokban rendszerint maguk a gyerekek vigyáznak nagyon arra, nehogy egyikük bármiből is többet kapjon a másiknál.”

Egy név nélküli osztrák felmérés szerint a szülők kilencvenhat százaléka (!), noha ezt nyíltan soha nem vallaná be, egyik gyermekét jobban szereti a másiknál. A statisztikusok szerint ennek egyik lehetséges oka, hogy a gyermeket máig nagyon sokan a tulajdonuknak tekintik. A szülők csalódottak, ha a kicsiből pont azok a tulajdonságok és ambíciók hiányoznak, amelyeket a felnőttek a legfontosabbnak tartanak. Ezért fordulhat elő, hogy eltérő természetű testvérek közül az kerül előtérbe, akinek az egyik szülővel hasonló vagy azonos az érdeklődési köre. Sokkal bonyolultabb probléma, amikor az egyik – rendszerint a már említett idősebb – gyerekkel van a baj, mert mindig csak szidni kellene, s a szülő már belefáradt az állandó konfliktusözönbe. Szakértők szerint ez azért van, mert az elsőszülöttnek kell a legtöbb családi elvárásnak megfelelnie. Mindent ki kell próbálnia, leginkább azt, amire a szülei gyerekkorukban annyira vágytak, és nem sikerült megvalósítaniuk. A szülők szeretnék, ha benne látnák viszont jó tulajdonságaikat, hibáiktól mentesen. Csakhogy nincs az az ember – még ha gyerek is –, aki az ilyen elvárásnak meg tudna felelni. Ezért lázad a legidősebb. A második – a sokadik – testvér viszont kialakult rendbe születik. Idő sincs, energia sincs mindenhová elcipelni. Már nem újdonság, legfeljebb a testvérének, akit viszont azonnal megfoszt kiváltságai jó részétől, tehát alaphelyzetben csak utálni lehet. Annak a szülőnek jó, aki viszonylag könnyen el tudja fogadni, hogy a kicsi is önálló személyiség, saját érdeklődéssel, tulajdonságokkal, jellemmel. És nem csupán mondja, de úgy is érzi, hogy egyiket sem szereti jobban, csak másképp!

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsájtó hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit. Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyj senkit a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.

Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki sem tiltja. De jaj Neked, ha magadnak tartod!

Elbocsájtalak Téged is, mint mindenkit. Felelős vagy minden emberért, aki Veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.

Most eredj és élj, mert a világ a Tied!”

(Hamvas Béla: A láthatatlan történet)