Nem bontják le Hitler szülőházát, megvette az állam

Braunau |

<div>Adolf Hitler szülőháza az állam tulajdona lett az osztrák parlament döntése alapján, a ház lebontása lekerült a napirendről.</div>

Josef Pühringer felső-ausztriai tartományi vezető Wolfgang Sobotkával, az osztrák belügyminiszterrel és Braunau polgármesterével, Johannes Waidbacherrel folytatott mai megbeszélése után azt mondta, hogy az épületet felújítják és szociális célokra fogják használni, a Lebenshilfe segélyszervezet tartományi képviseletének ajánlják fel. A három politikus megegyezett abban is, hogy a ház szociális célú felhasználásával emléket állítanának a náci áldozatoknak, így szimbolizálva a Hitler által elkövetett rémtettek elleni állásfoglalást. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter korábban több alkalommal a ház lebontása vagy teljes átalakítása mellett állt ki, hogy ne legyen a neonácik zarándokhelye. A belügyminisztérium által felállított szakértő bizottság pedig a ház átalakítását, és nem a lebontását javasolta. Az osztrák képviselőház nagy többséggel szavazta meg a kisajátítást. A tulajdonosnak fizetendő kártérítés összege nem ismert. Hitler 1889-ben született a német határon fekvő kisvárosban. A nagyméretű saroképület, amelyben élete első éveit töltötte, 1938-ig egy helyi család tulajdonában volt. Akkor vásárolta meg a náci diktátor egyik bizalmasa, Martin Bormann. A nácik felújították és „kulturális központot” alakítottak ki benne. A házat 1952-ben vásárolta vissza az eredeti tulajdonos, aki aztán bérbe adta. Működött a falai közt iskola és bank is, majd 1972-ben az állam vette ki, hogy sérült embereknek alakítson ki otthont benne.  Az épület egy ideje üresen áll, gazdája azonban így is pénzt keres vele, a belügyminisztérium és Braunau városa ugyanis havi mintegy 4700 euró bérleti díjat fizet neki. Az UNESCO műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS ausztriai csoportja is Hitler szülőházának lerombolása ellen foglalt állást. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?