Nem akarok hűséges lenni

Hűséges ügyfelének nevezett ki a bankom. S ez nem minden. Az ilyen hű embereinek segítséget is nyújt, mégpedig hitel formájában. Egymás után küldözgette nekem a leveleket, én meg – hálátlan lélek – egymás után ignoráltam azokat. Akkoriban történt, hogy be kellett menjek a bankba, mert számomra ismeretlen oknál fogva nem fizették ki az adott hónapban a villanyszámlámat. Jól felpaprikázva álltam a banki dolgozó elé, s elmondtam, hogy az elmaradt villanyszámla miatt valószínűleg büntetést is kell fizetnem. A bank alkalmazottai megnyugtattak, hogy a hiányzó összeget azonnal átutalják a villamos művek számlájára, s ha a késés miatt büntetést rónának ki, akkor azt a bank kifizeti helyettem. Nem győztem csodálkozni. Hirtelenjében el is felejtettem, hogy ellenséges hangulatban indultam oda. Hiába, a készséges hozzáállás mindig levesz a lábamról. Persze mindezt nem ingyen kaptam. A segítőkészséghez egy hitelkínálatot is csomagoltak. Hogy 30 vagy 40 ezer koronát vehetek kölcsön a banktól, kezesre sincs szükség. Sajnálom, de a jól betanult szöveget a kedvező kamatú hitelekről nem volt erőm végighallgatni.

Más pénzintézmények és társaságok is rendkívül figyelmesek ügyfeleikkel szemben. Néhány hónappal ezelőtt részlettörlesztésre vettem egy mélyhűtőt. A hitel kamatmentes, épp csak az adminisztratív feldolgozásért kellett potom 500 koronát fizetnem. Nemrég kaptam egy levelet a társaságtól, amelyik a hitelt biztosította a számomra – ez is hűséges ügyfelének titulált a levélben, mert hogy rendszeresen fizetem a részleteket. Ebben nincs semmi különös, gondolom én, hiszen a bank az általam megadott utasítás szerint folyósítja a pénzt havonta, nekem oda se kell figyelnem. De a pénzintézet nem így látja: igenis hűséges kliense vagyok, s az ilyen megérdemli, hogy további kölcsönöket vegyen fel tőle. Az egyik levélben hitelkártyát is küldtek, amelyről 40 ezer koronát fogyaszthatok el. Bármire, amire csak szükségem van. Hát nem aranyos!? Csakhogy én nem akarok mindenáron hitelre élni. Perszehogy azonnal el tudnám költeni a 40 ezret, akár a tízszeresét is. Csak éppen nem szándékozom adósságba verni magam. A pénzintézet azonban nem alszik. Nagyon jól tudja, hogy nem mindenki ugrál azonnal örömében, ha olyan lehetőséget kap, hogy gyorsan elkölthet pár ezrest, s ehelyett ésszerűen gondolkodik: inkább szerényebben él, semhogy adósságban, sőt többszörös adósságban kelljen élnie. Szóval az ördög (vagyis a pénzintézmény) nem alszik, felhív telefonon (a telefonszámomat a mélyhűtő megvétele során kellett megadnom – most már értem, miért), s egyre csak hajtogatja, micsoda öröm együttműködni az ilyen hűséges ügyfelekkel, mint én vagyok. S ezért küldték a hitelkártyát, amelyet, lám, lám, még mindig nem merítettem ki. A magyarázkodásomra, hogy most éppen semmire sincs szükségem, kifogástalan választ kapok: nem kell feltétlenül elvásárolnom a felkínált összeget, vegyem ki készpénzben, tegyem a számlámra, s így bármikor a rendelkezésemre áll majd. Kertelés nélkül rákérdeztem, mennyivel fogom túlfizetni ezt a kölcsönt. De az egyenes kérdésre nem kaptam egyenes választ. Csak annyiban maradtunk, hogy csodálatos érzés, ha az embernek van mihez nyúlnia, ha nem kell a fejét törnie, honnan szedje össze a pénzt, ha valamit venni akar. Az érem másik oldalához már nem jutottunk el: hogy a hitelek ugyanakkor mennyire megnehezítik az emberek pénzügyi helyzetét.

Vannak esetek, amikor a pénzhitel szó szerint megmenti a reménytelennek tűnő helyzetet, de az erővel rámkényszerített kölcsön valahogy nincs ínyemre. S különösen nem tetszik, hogy karácsony előtt tömegével szedik áldozataikat a pénzintézmények. A „Legyen gazdag karácsonya!” és az ehhez hasonló szlogenek eléggé hamisan hangzanak az átlagember számára. Mert az új évben, amikor törleszteni kell a részleteket, már késő mondogatni, hogy elég lett volna a békés, boldog karácsony.