A Fiatal Diplomata Fórum (www.youngdiplomats.sk) szervezésében június elején 40 felvidéki fiatal látogatott el Brüsszelbe, ahol az Európai Parlament működésébe kaphattak betekintést.
A csoportot Duka-Zólyomi Árpád fogadta, és a programokon egyszerre vettek részt egy kolozsvári és egy debreceni csoporttal.
Negyven magyat fiatal látogatott el Brüsszelbe
A csoportot Duka-Zólyomi Árpád fogadta, és a programokon egyszerre vettek részt egy kolozsvári és egy debreceni csoporttal. Duka-Zólyomi szimbolikusnak nevezte, hogy a magyar csoportok már együtt dolgoznak, amelyre a parlamenti munkán belül is több példa van. Előadásában bemutatta fő tevékenységi körét, továbbá kiemelt olyan fontosabb eseményeket, mint például az európai alapszerződés kérdése, amely a közeljövőben kiemelt fontosságú lesz az unió fejlődésében. A képviselő munkájáról és az általa kínált pályázati lehetőségekről a honlapján (www.dukazolyomi.sk) található bővebb információ, ahol a blog menüpont alatt betekintést nyerhetünk a képviselői munka mindennapjaiba. A Fiatal Diplomata Fórum rendszeresen szervez továbbképzéseket és előadásokat idehaza, de az év folyamán több tanulmányi útra is sor kerül, ahol a nemzetközi szervezetek és intézmények munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.