NAPTÁR

November 20
EGY GONDOLAT
Aki boldog, könnyebben boldogít másokat is; mi csurogjon az olyan forrásból, mely maga is száraz?
Bolyai FarkasNÉVNAP
Jolán
A görögből került a magyarba, s igencsak régen, hiszen már IV. Béla király egyik lánya is viselte. Jelentése: jó leány, illetve a viola virága.

November 20

EGY GONDOLAT

Aki boldog, könnyebben boldogít másokat is; mi csurogjon az olyan forrásból, mely maga is száraz?

Bolyai FarkasNÉVNAP

Jolán

A görögből került a magyarba, s igencsak régen, hiszen már IV. Béla király egyik lánya is viselte. Jelentése: jó leány, illetve a viola virága. Ma ünnepelnek a Félixek is, s ma köszöntsük Bódog, Emília, Jónás és Ödön nevű ismerőseinket!MAI ÉVFORDULÓINK

145 éve hunyt el Bolyai Farkas matematikus, akadémikus. Jelentősek az aritmetika, a geometria és a halmazelmélet alapjaihoz tartozó megállapításai, a végtelen sorok konvergenciájára vonatkozó kritériumai.

115 éve hunyt el Laborfalvi Róza színésznő. Tehetsége az első pesti Nemzeti Színháznál bontakozott ki, amelynek kezdettől fogva tagja volt. Egyik leghíresebb szerepében a Bánk bán Gertrudisát formálta meg, s kivált emlékezetes volt az 1848. március 15-i előadás. Ő volt Jókai Mór felesége.BOLDOGSZÜLETÉSNAPOT!

30 éves Bíró Eszter kosárlabdázónő, sokszoros magyar válogatott. Ma ünnepel még:

Fábry Sándor (1953) humorista, a Hócipő állandó munkatársa, az Esti Showder műsorvezetője.

Habsburg Ottó (1912) politikus, IV. Károly fia, a Páneurópai Unió elnöke, az Európai Parlament képviselője.

Makovecz Imre (1935) építész, a lakitelki kilátó, a szentendrei szolgáltató ház, a sárospataki művelődési ház, a paksi katolikus templom és a tavaly Csengerben felavatott görögkatolikus templom készítője.NAPI VICC

– Miért nem vesz a skót hűtőszekrényt?

– Mert nem hiszi el, hogy elalszik a lámpa, ha becsukja az ajtaját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?