NAPTÁR

November 28

EGY GONDOLAT
„Minden asszonyban megmarad a férfi, akit vagy akiket szeretett.”
Neményi Lili

NÉVNAP
Stefánia
Latin eredetű név a Stephanus női változata, jelentése virágkoszorú.

November 28

EGY GONDOLAT

„Minden asszonyban megmarad a férfi, akit vagy akiket szeretett.”

Neményi Lili

NÉVNAP

Stefánia

Latin eredetű név a Stephanus női változata, jelentése virágkoszorú. Ma Rúfusz és Trisztán, valamint Henrieta nevű ismerőseinket is köszöntsük!

MAI ÉVFORDULÓINK

115 éve indult útjára Budapesten az első villamos.

95 éve született Alberto Moravia olasz író. Lélektani regényeket írt, amelyek azonban nem nélkülözték az erotikát sem, így rendkívül olvasott szerző lett. Leghíresebb könyve A megvetés, A római lány és az Egy asszony meg a lánya, amelyeket meg is filmesítettek.

100 éve született Iglón Neményi Lili színésznő, énekesnő. Sokfelé és sok mindent játszott, bájával hamar népszerűséget szerzett. A korabeli kultúrpolitika azonban nem értékelte eléggé művészetét, azt még csak-csak elnézték neki, hogy komoly színésznő, illetve operaénekesnő létére operettekben is játszik, de azt nem bocsátották meg, hogy kávéházakban sanzonokat énekelt. De ő éppen erre volt büszke.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

50 éves Francie Larrieu-Smith amerikai futónő, a maratoni futás kiemelkedő alakja, a szöuli olimpia 5. helyezettje, a tokiói vb legidősebb női indulója.

NAPI VICC

Vágó úr: –Ki volt a történelem első férfija, 5000 koronáért?

Szőke nő: –A Béla volt, de csak kétezret adott...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?