Május 22
EGY GONDOLAT
„A jóság szeretete mindig megőrzi a szokást, hogy azt, ami másnak a tulajdona, károsodás ne érje.“
Nagy Konstantin
NÉVNAP
Júlia, Rita
A Júlia a latin Julius férfinév női változata, azaz valójában a női Gyula. A név szlovák viselői is ma ünnepelnek. A Rita egy olasz becenév, a Margherita névből alakult ki.
MAI ÉVFORDULÓINK
100 született Sir Laurence Olivier angol színész és rendező. A legjelentősebb Shakespeare-színészek egyike volt.
625 éve hunyt el Johanna nápolyi királynő. Az ő volt férje, Károly Róbert király Endre nevű fia.
1670 éve hunyt el Nagy Konstantin római császár. Ő tette államvallássá a kereszténységet Rómában. 321-ben a Napkultusz híveként a hét egyik napját a Nap ünnepévé, s egyben kötelező pihenőnappá nyilvánította, s ez a „dies Solis”, a Nap napja – a mi vasárnapunk.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
80 éves Oláh György magyar származású amerikai kémikus. 1994-ben a pozitív töltésű szénhidrogének tanulmányozásáért megkapta a kémiai Nobel-díjat.
35 éves Anna Belknap amerikai színésznő, a New York-i helyszínelők című filmsorozatban Linsay Monroe alakítója.
70 éves Guy Marchand francia színész, a Montreali bankrablás, A szoknyás zsaru című film szereplője.
Naomi Campbell (1970) brit manöken, a világ egyik leghíresebb topmodellje.
Ónodi Henrietta (1974) olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornásznő.
NAPI VICC
Két titkárnő beszélget:
– Milyen jól öltözik az új főnök.
– És milyen gyorsan!
ORVOSMETEOROLÓGIA
Kedvező hatással lesz szervezetünkre az időjárás, összpontosító képességünk javul. Álmunk nyugodt lesz, segíti a szervezet regenerálódását. A szívbetegek ne becsüljék túl erejüket! Az alacsony vérnyomásúak fejfájásra, szédülésre számíthatnak.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.