NAHÁT!

Nem az ajándékok miatti izgatottság lesz úrrá a britek zömén szenteste előtt, hanem az álmosság: 78 százalékuk szunyókál egy kicsit délután fél öt előtt. Az adat csak a felnőttekre vonatkozik, a gyerekek feltehetően jóval éberebbek.

Nem az ajándékok miatti izgatottság lesz úrrá a britek zömén szenteste előtt, hanem az álmosság: 78 százalékuk szunyókál egy kicsit délután fél öt előtt. Az adat csak a felnőttekre vonatkozik, a gyerekek feltehetően jóval éberebbek. A délutáni durmolás oka: a felnőttek több mint felét már reggel hétkor felverik a gyerekeik.

Viszketőport küldött az izraeli parlamenti képviselőknek a pikkelysömörös betegek szövetsége, így követelve megfelelő ellátást e bőrbetegségben szenvedők számára. „Százhúsz ilyen port tartalmazó borítékot találtunk a kneszet képviselőinek címezve” – mondta el a parlament szóvivője. A csomaghoz a szövetség levelét csatolták, amelyben követelték az elviselhetetlen viszketést enyhítő gyógyszerek ártámogatását.

51 ezer tonna szén-dioxiddal szennyezik a levegőt a karácsonyi pulykasültek Nagy-Britanniában. Manchesteri kutatók szerint nagyjából minden harmadik brit eszi a hagyományos ünnepi étket. Számításaikba a pulykák tenyésztésének, nevelésének, szállításának energiafogyasztása is benne van, ahogy a vacsora minden más hozzávalójáé – a zöldségeké, az Észak-Amerikából érkező áfonyaszószé –, azok raktározásáé, a megvásárlásukhoz elhasznált és a vacsora elkészítéséhez szükséges energia.

54 ezer dollárért kelt el egy palack 81 esztendős whisky egy New York-i italárverésen. A whisky skót eredetű, 1926-ban párolták, de csak 1986-ban palackozták. 2002-ben új üvegbe töltötték. Az aukció is különleges volt: az első 1933, a szesztilalmi éra vége óta. New York állam eddig nem engedélyezte a szeszes italok árverését.

Szexrendőrség fog járőrözni egy hegyen Szarajevó mellett, balesetmegelőzés végett. A hegyhát az autós szerelmesek kedvelt szextetthelye, de már több pásztoróra balul sült el. Akadnak, akik elfelejtik behúzni a kéziféket, vagy behúzzák, de a ritmikus mozgástól kocsijuk elindul a meredek hegyoldalon. A legutóbbi pár nagyon befürdött: autójuk a lenti folyóban kötött ki. Még szerencse, hogy az arra járók kimentették a pucér párt.

Bűzös lehelete miatt menesztettek egy lakóházi portást New Yorkban. A férfit 40 éven át alkalmazta a háztömb, de az idén már kétszer felfüggesztették egy-egy napra orrvédelmi megfontolásból. A portás, aki 81 esztendős anyjának egyetlen támasza, leállt a fokhagymázással, szájvízkúrába fogott és mindenféle illatos cukorkával próbálta meg elnyomni a szájszagát – hiába. A ház lakói ugyanakkor meghökkentek portásuk menesztésén és a védelmére keltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?