Nagyon nagy vágyaim vannak

Szerepet kaptál Deák Kristóf filmrendező Az unoka című debütáló mozifilmjében, amit egy hete mutattak be a magyar mozik. A közönség álmában sem gondolná, hogy mit játszol benne: nem tűnsz fel a vásznon, és a neved sem jelenik meg a stáblistán. Miről van szó?

Csak szimbolikus szereplésről van szó: a hangomat adtam a film egyik zárójelenetéhez. Kristóf már decemberben szólt nekem, hogy lesz egy utómunka, és szeretne felkérni egy mondatra, amely a film végén hangzik el. Nem tudom, hogy mondjam-e vagy sem, mert annyira fura: én vagyok a kabalája. Azt mondta, ezért szeretné, ha valamilyen módon benne lennék a filmben. Ez annyira cuki, és annyira jólesett. Igaz, egyetlen mondatról van szó, de olyan jó érzés volt 
benne lenni – még akkor is, ha én sem hallottam magamat. Egyébként nagyon jó film, mindenkinek ajánlom!

Az interjú előtt a popkultúrából ismerősen csengő „easter eggnek” nevezted a szerepedet. Mit jelent a szakzsargon?

Igen, „easter eggnek”, vagyis „húsvéti tojásnak” tartom ezt az aprócska szereplést, így nevezik a gyakran szándékosan gondosan elrejtett utalásokat, apró bónuszokat a filmek esetében. Nagyon megtisztelő és jóleső, hogy Kristóf, akivel nagyon bensőséges kapcsolatom van tízéves korom óta, felkért erre a hangalámondásra, mert reméli, hogy szerencsét fogok hozni neki. Nem haboztam, szívesen felmondtam ezt az egy mondatot. Könnyű volt, mert eleve telefonon hangzik el, így telefonon vettük fel.

Mi a szóban forgó mondat?

Egy rendőrnő hangján szólalok meg, aki ezt mondja a film vége felé: „Minden szabad egységnek! Folyamatban lévő csalás, az elkövetőt feltartóztatták, Fő utca 32, Rózsa Művház.”

Tizenhárom évesen forgattál Deák Kristóffal: a Mindenki című rövidfilmjéért, amelyben Hais Dorottya gyermekszínésztársad mellett főszerepet játszol, 2017ben a legjobb élő szereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat vehette át. Sőt, az Oscar-díjkiosztóra te is elkísérted Los Angelesbe, világsztárokkal is találkoztál. Milyen a kapcsolatod az egykori direktoroddal?

Amint mondtam az előbb, Kristóffal mindig nagyon meghitt volt a kapcsolatunk. Emlékszem, kilencéves sem voltam, amikor elmentem a Mindenki castingjára. Nevetségesnek hangozhat, de már ott úgy éreztem, hogy együtt fogunk dolgozni, és mélyebb szakmai-emberi kapcsolatunk lesz. Tízéves voltam, amikor lement a forgatás, nagyon szerették a filmet, sok díjat kaptunk, tizennégy voltam az Oscar idején, és el kellett telnie öt évnek, hogy újra találkozzunk. Ez már az elmúlt hetekben, Az unoka díszbemutatóján volt, ahol lehetőségünk volt beszélgetni. A felesége és alkotótársa, Nina Kov orosz–magyar koreográfus is nagyon aranyos volt, mondta, hogy mindig ott vannak nekünk Hais Dorkával, ha segítségre van szükségünk, akár a szakmában, akár a magánéletben. Persze, Kristóffal azért tartottuk a kapcsolatot az elmúlt években: időközönként ráírtunk egymásra.

Az unoka című filmet az időskorúak megtévesztésére szerveződött „unokázós csalás” bűnténysorozat ihlette. Élnek még a nagyszüleid?

Már csak az anyai nagymamám, aki nyolcvankét éves, de egy húszast letagadhatna. Nagyon szoros  kapcsolatunk van. Négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb. Pici korunkban sokat voltunk együtt, különösen akkor, amikor a szüleim elutaztak, például Bécsbe a vásárra. Ilyenkor mindig a mamánál voltunk, aki Monoron lakik, ami igazából mindentől messze van, még a gyermekkorom színhelyétől, Gödöllőtől is.

Nem esett áldozatul a csalóknak?

Szerencsére nem, de még így is beleborzongok, ha arról mesélnek az ismerőseim, hogy a nagyszüleiket átverték. Nem akarom elképzelni, hogy ilyet a mamával megcsinálnak. A filmben is benne van, hogy akkor, ha egyedül van a nagyszülő, vagy ha nem tartja igazán a kapcsolatot az unokával, könnyen előfordulhat az ilyesmi. Nyilván nem nagy titok, de úgy látom, a nagyszülők már hiszékenyebbek, mint az aktív korú társaik. Már bocsánat, de mennyire undorító, hogy felhívják az embert azzal, hogy az unokáját baj érte, különösen az éjszaka közepén!

Mi a legszebb emléked a nagymamáddal?

Szabolcs az a testvérem, akivel a legközelebbi a viszonyunk, nagyjából egy korban járunk. Volt úgy, hogy egy hetet nála töltöttünk, mert anyáék külföldre mentek. Mamánál volt egy kis kandalló, amibe tüzet rakott, Szabi viszont a tiltás ellenére benyúlt, és majdnem leejtette a parazsat a szőnyegre. Nem 
sokon múlt, hogy felgyulladjon a lakás. Mama akkor megbüntette, mert előtte rengetegszer mondta, hogy nem szabad benyúlnia a kandallóba. Akkor én is csináltam valami rosszat, ezért mindkettőnket megbüntetett. Kivételesen nagyon keménynek éreztem a nagymamámat. Szigorú és rideg volt, de aztán rövidesen azt mondta, hogy tanuljuk meg, nem szabad játszani a tűzzel. Utána kimentünk a kertbe, ahol minden a keze munkáját dicséri: ő ásta ki a két méter mély tavat, ő csinálta föléje fából a hidat. Mályvacukrot sütöttünk, és jót beszélgettünk. Hatéves lehettem, de máig él bennem ez a kép.

Nemrég ért véget a Mintaapák című sorozat harmadik évadja, amelyben az egyik főszereplőt, Csengét játszod. Várod a folytatást?

Igen, decemberben futott le az utolsó epizód, de olyan, mintha most lett volna, pedig már nyáron befejeztük a forgatást. Szeretném, ha lenne folytatása, végtére is 2019 szeptembere óta forgatok benne.

Mit hozott neked ez a napi sorozat?

A felnőtt színészek gyakran úgy állnak hozzá a napi szériákhoz, hogy inkább negatív dolgokra össz - pontosítanak. Nálam más a fontossági sorrend, igyekszem a pozitívumokat meglátni benne. Rengeteg kapcsolatot tudtam építeni, amiért elképesztően hálás vagyok. Ott ismertem meg Mészáros Bélát, aki az apukámat játssza, és Botos Évát, aki valóban a második anyukámmá vált. A rendezők közül Mátyássy Áront emelném ki, aki azóta munkát adott nekem, és castingra is hívott. Egyébként a páromat, Bálintot is a Mintaapáknak köszönhetem. Úgy gondolom, hogy színészileg is tanultam és fejlődtem. Örülök, hogy a rövid- és nagyjátékfilmek után, valamint a külföldi produkciókban kapott apró szerepeim után belecsöppenhettem a sorozatkészítésbe. Ez valóban olyan, mint egy gyár, rendkívül feszített a tempó. Az alkotók máshogy figyelnek a minőségre, mást várnak el színészileg, de nem kisebb feladat, mint egy filmszerep. Hiába jó benne lenni, semmiképpen sem szeretném évekig csinálni!

Mit vársz a 2022-es évedtől?

Nagyon nagy vágyaim vannak a ’22-es évben is. Az előzőt minden szempontból rossznak találtam. Azt éreztem, nagyon mélyen vagyok szakmailag, de magánemberként sem voltam a topon. Örültem volna egy jó kis munkának, de csak nem akart jönni, pedig szinte bármit elvállaltam volna. Talán majd most, mert decemberben jártam egy nagyjátékfilm szereplőválogatásán… Emlékszem, amikor legutóbb interjút készítettél velem, azt adtad a beszélgetés címéül, hogy: „Nem bánnak vele úgy, mint a hímes tojással”. Nos, ez történt a 2021-es évemben is. Volt úgy, hogy bementem a stúdióba, és olyanok mondták rám, hogy „nagyon utálatos” és „hisztis” vagyok, vagy azt, hogy „vele nagyon vigyázni kell”, akikkel nem is találkoztam korábban. Sőt, a negatív hullám azóta is tart, pedig nem vagyok túl érzékeny. Ami azt illeti, egyre jobban kezelem a kritikát.

Akkor elérkezett az idő, mondjuk ki: nem vagy hisztis!

Egyáltalán nem gondolom magamat hisztisnek. Mindent magamban tartok, és soha nem törnek ki belőlem az indulatok. Pedig néha lenne rá okom.

És utálatos vagy?

Persze, szörnyen! (Nevet.)

Navarrai Mészáros Márton