Nagy utat kell még bejárnunk

Egy férfi is lehet feminista?

Mindig voltak feminista férfiak, akik érzékelték a nemek közötti egyenlőtlenséget és azt, hogy ez a társadalom hatalmi viszonyainak következménye. És együtt küzdöttek a nőkkel az egyenrangúság elismeréséért, annak gyakorlati eléréséért. Ez ma is így van.

A fél világ úgy gondolja, hogy a feminizmus csak holmi elvont okoskodás. Meg amúgy is a nőket érinti, úgyhogy foglalkozzanak csak ők vele. Hogyan passzol ez a mai modern világba?

Hogy a fél világ így gondolja-e, azt nem tudom. Utána lehetne nézni statisztikai adatoknak, bizonyára érdekes és változatos eredményeket kapnánk. Azt gondolom, ez leginkább az aktuális politikai rendszertől és a megkérdezettek korától függne. Ami pedig a mai modern világot illeti, az a feminizmussal együtt alakult ki, hiszen a 19. században kezdődött el igazán a nők jogaiért – akkoriban elsősorban a szavazati jogért – küzdő mozgalom. Manapság inkább a feminizmus elleni harc egy újabb hulláma szembetűnő. A nemzeti és családi hagyományokra, a konzervatív értékrendre hivatkozó politikusok és a hangadóik valódi célja az, hogy a nőket visszakényszerítsék abba az alávetett helyzetbe, amelyben évszázadokig éltek. Persze, ezt ilyen egyértelműen ma már nem mondhatják ki, inkább a szülések alacsony számára, valamiféle idealizált hagyományos családmodellre hivatkoznak, amely abban az értelemben azonban sohasem létezett. Lehet, hogy ez túl erős megfogalmazásnak tűnik, de a nők jogainak csorbítására irányuló igyekezeteket például a művi terhességmegszakítás szigorítására tett folyamatos javaslatok bizonyítják mind a szlovák, mind a környező országok parlamentjeiben. Holott tudni kell, hogy egy országban minél liberálisabbak a születésszabályozás jogszabályai, ott az abortuszok száma is annál kisebb. Ha a lányok meg a fiúk ismerik a testüket – mert az iskolában felvilágosítást kaptak arról, mit jelent a szexualitás –, hozzájutnak a fogamzásgátláshoz, tudnak a mesterséges megtermékenyítésről és az abortuszról is, akkor az ismereteik birtokában majd felelősséggel tudnak dönteni életüknek ezen részéről. Végül pedig leszögezném: a feminizmus szó mai fogalma a nők jogainak képviseletét, érdekeik védelmét jelenti. Röviden szólva azt, hogy a nő is ember.

Viszont érdekes, hogy gyakran maguk a nők sem állnak pozitívan a feminizmushoz.

A feminizmusnak, e szónak, a mozgalom támadói rögtön az induláskor pejoratív értelmet igyekeztek adni. Kifigurázták s gúnyolták a nőket, akik a jogaik elismeréséért küzdöttek. Írott és rajzolt karikatúrákban ábrázolták a frusztrált, csúnya nőt, aki nem tud férfit „fogni” magának, ezért a férfiak ellen harcol. Egyrészt ez a nézet él a mai napig az emberek gondolkodásában, még ha a valóságban látják is, hogy ez nem igaz. Másrészt sokkal könnyebb, biztonságosabb a politika által támogatott és látszólag a többség által elfogadott vélemény mögé állni. Ezért sok nő ezt teszi. Mások pedig tényleg azt gondolják, hogy nincs szükség a feminizmusra. Ekkor szoktam feltenni nekik a kérdést: tudod-e, hogy azért járhatsz iskolába, sőt egyetemre, és hogy azért dolgozhatsz orvosként, tudósként, meg hogy saját vagyonod lehet; hogy azért mondhatod ki szabadon a véleményedet és eldöntheted azt, vállalsz-e gyereket vagy nem, meg azért élhetsz önálló életet – mert mindezt a feministák kiharcolták neked?

Milyen meglátások vagy tapasztalatok befolyása tette, hogy a feminizmus felé fordultál? Kellett hozzá dac is?

Dac nem kellett hozzá. Az 1989-es bársonyos forradalom után érkezhettek meg hozzánk azok a szövegek és az a tudás, amit a vasfüggöny addig elzárt előlünk. Ezekben választ kaptam rengeteg kérdésre, amely akár a társadalom felépítésével, akár a saját helyemmel kapcsolatban foglalkoztatott ebben a mai társadalomban. Ilyen szempontból is kinyílt a világ. Elkezdhettünk azon dolgozni, hogy minél több emberhez eljussanak a nők jogairól, helyzetéről vagy akár a nők által írt irodalomról szóló szövegek. A női írók és költők művei, akik szerzőkként ugyan a kezdetektől jelen voltak az irodalomban – már a középkori kódexmásolók között is voltak nők! –, a mai napig sem részei az irodalmi kánonnak. Az irodalomtankönyvekben is szinte alig találunk női nevet. Így egyik nagy célom az lett: tenni valamit azért, hogy a női szerzők művei ne merüljenek feledésbe. Külön figyelmet szentelek a mai Szlovákia, a volt Csehszlovákia területén élt és alkotott szerzőknek, akik még inkább a perifériára sodródtak. Főként az 1920-as évektől az 1980-as évekig alkotó nők munkásságát kutatom. Például Szenes Piroska, L. Kiss Ibolya, Ordódy Katalin, Dávid Teréz írói tevékenységét, hogy csak néhány nevet említsek.

Gondolom, egyszerűen nem akartál belesimulni a szűkebb-tágabb környezeted életfelfogásába. Vagy a te feminizmusod reakció volt valamire?

Kisiskoláskoromtól rengeteget olvastam, de nagyon kevés könyvben találtam olyan női szereplőket, akiknek a sorsával azonosulni tudtam volna. Sőt, nagyon zavart, hogy olvasmányaimban a lányok, a nők egyoldalú, sematikus alakokként jelennek meg. Volt az ártatlan, akit a környezete feláldozott, vagy ő áldozta fel magát; volt a rosszlány, aki ugyan élte a férfiakéhoz hasonló életét, de ez volt az, ami elítélendő, és akadt a gaz csábító. Meg hát volt az anya, akinek egyetlen jellemzője az anyai önfeláldozás. Ez mind azonban a nők sztereotip szerepének bemutatása, amit később az irodalmi kutatásaimban is feldolgoztam.

Szembesülsz indulatokkal, amelyek bár nem személyesen neked, hanem nálunk is a feminizmus fokozatos társadalmi térhódításának szólnak?

Igen. De ez természetes, ha az ember azzal foglalkozik, ami által a hatalmi érdekeket veszélyezteti. Még ha csak elméleti szinten és nagyon kicsiben is. A személyes támadásokkal nem szoktam foglalkozni. Ha szakmai vitára szólítanak fel, abban szívesen részt veszek, de az indulatokat ebből is mellőzöm. A vita számomra azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk meghallgatni a másik véleményét, még ha nem is értünk vele egyet. Hiszen az esetek nagy részében így kerülhetünk közel egymáshoz és találhatunk közös pontokat. Véleményem szerint ez a haladás előfeltétele.

A feminizmus térhódítása nálunk valóban konfliktusokkal jár. Ez szükségszerűen van így? Vagy ez csak a bizonytalan lábakon álló demokráciákban „természetes”?

Újra csak a hatalomhoz térek vissza. A férfiközpontú hatalom veszélyeztetve érzi magát a feminizmus által. Ezért sok mindent megtesz azért, hogy visszavágjon és gáncsoljon. Ennek mikéntje és intenzitása nagyban függ attól, mennyire demokratikus az a társadalom, amelyben ez történik. A valóban demokratikus társadalom nem a másságtól való félelmen alapul. És nem azon építkezik, hogy ellenségképeket mutasson fel az állampolgároknak, így elterelve figyelmüket a valódi problémákról.

Aki magabiztos feminista, mint te is, az önmagában is keresi a saját igazi motivációit, hogy mi mozgatja őt tartósan a törekvésében? Kell ehhez egy olyan belső mérce és értékrend, ami nem feltétlenül esik egybe a külső világ, úgymond, bevált értékeivel?

A feminista törekvések nem egy zárt kör szándékai. A feminizmus jelen van a társadalom minden szintjén és színterén. A világ bevált értékei alatt pedig én azt értem, ami a belső értékrendem alapja is: az a meggyőződés, hogy minden ember egyenlő, és senkinek sincs joga a másikat bármilyen módon bántani, emberi méltóságában sérteni. Persze, az ellentétek szítása – ami ma történik – szintén tekinthető „bevált értékrendnek”, bár ezt én nem értékrendnek nevezném, hanem sokkal inkább manipulációnak. A belső mérce viszont az, ami megtart, ami tartást ad ahhoz, hogy képviselni tudjam azt az értékrendet, amelynek a helyességéről meg vagyok győződve, mivelhogy az emberek egyenrangúságán, a tolerancián, a megértésen alapul. És hogy ezek mellett határozottan ki tudjak állni.

Egy határozott feminista érzi, hogy általában nem a fősodorban halad, hanem mindig picit valami mást csinál, picit mást gondol, mint a többség?

Sohasem szerettem sodródni. Mert az azt jelenti, hogy nem tudom az életemet irányítani és másokra hagyom, hogy döntsenek rólam. Akinek határozott elképzelése van a világról, az általában nem a fősodor része – legyen ez bármilyen szempont, akár még negatív irány is. Bár itt elmélkedhetnénk arról, hogy mi is az a fősodor, mi az, amit valójában a többség gondol. Minek alapján gondolja ezt és milyen gyorsan képes megváltoztatni a véleményét akár annak ellenkezőjére, ha az érdekei úgy kívánják, vagy a hatalmi viszonyok megváltoznak. Viszont azzal, hogy ismerem annak a hatalmi hierarchiának a működését, amely a nőket alávetett helyzetben tartja, természetesen más szempontból is nézem a világot. Akár egy beszélgetésben vagy a média megnyilvánulásaiban is észreveszem a hátrányokat, az egyenlőtlenség jeleit. Ha a kérdés így volt értendő, akkor valóban másként gondolkodom és látom a világot, mint mások, akik nem foglalkoznak behatóan ezzel a témával.

A feminizmusnak, logikusan, a működő jogállam kialakításában is szerepe van. Ez miért nem természetes még 2022-ben Szlovákiában?

Azért, mert a politikai hatalom még mindig olyan emberek kezében van, akik az „oszd meg és uralkodj” elve alapján működnek, és ebbe nem férnek bele az emberi jogok, így a nők jogai sem. Hiszen akkor meg kellene engedniük azt, hogy más vélemény is létezik az övékén kívül. Felbomlana az ő jól felépített rendszerük, elvesztenék a hatalmukat.

A társadalom fele nő, rákérdezek hát: hogy áll napjainkban a genderkérdés Szlovákiában? Gyatrán vagy annál azért jobban?

A gender azt jelenti: a férfi, a nő és a más neműek, más identitásúak jogai egyformán fontosak. Ha a Pozsonyban történt Vár utcai szörnyű gyilkosságra gondolunk, azt kell hogy mondjam, nagyon rosszul áll a szénánk. Elsősorban a jogalkotás terén rengeteg a teendő. A jó hír viszont az, miszerint a civil társadalomban van annyi erő, hogy ismételten visszaverje azokat a politikai igyekezeteket, amelyekkel csorbítani akarják a nők és a más kisebbségek jogait. És még ebben a hazai, az emberi jogokat nem igazán figyelembe vevő parlamentben is van néhány képviselő, aki a civileket ebben támogatja.

Ha egymás szemébe nézünk: igaz, hogy a feminizmusnak szintén vannak túlkapásai?

Minden irányzatnak és mozgalomnak vannak szélsőséges képviselői. Mint például az anarchofeministák, de ők sem buzdítanak arra, hogy embert ölj. Ők a patriarchális társadalmi rend felforgatásában látják a világ lehetséges megváltoztatását, és ezzel tulajdonképpen a férfiak és nők közötti egyenrangúság rendjének kialakítását. Viszont számukra ez csak úgy képzelhető el, ha fenekestül felforgatják a rendet, aminek megváltoztatása egyébként is folyamatosan zajlik, hiszen ez hozzátartozik az emberi társadalom fejlődéséhez. Az antifeminista és az emberi jogok ellen küzdő erők pedig eközben reménytelen munkát végeznek, mert a természetes fejlődést nem tudják megállítani.

Sohasem korholtad önmagad, hogy belemerültél ebbe a témába, és egyik reprezentánsa lettél?

Nem. Egyrészt azért, mert kinyílt előttem a világ, és sok új szemponttal gazdagodott a látásmódom. Másrészt azért, mert kutatóként, könyvkiadóként és irodalomterapeutaként is nagyobb megértéssel tudok az emberek felé fordulni. És remélhetőleg segítséget nyújtani nekik abban, hogy tudatosabban haladjanak az önmaguk és a külvilág megértése felé mutató úton.