Műtáplálék és egyenkoszt helyett a szülőföld ízei

Kőszeghy Szőke Edit, a pozsonyi magyar Kultúra Könyvesbolt vezetője ismert műfordító. A szépirodalmi és irodalomelméleti munkák mellett több szakácskönyvet is magyarított, legutóbb Mária Hajková Édeskönyvét, a háziasszonyok körében rendkívül népszerű süteményes recepttár új, bővített kiadását.

Ennek apropóján kezdtünk el beszélgetni, ám pillanatok alatt kiderült, hogy a műfordítót „munkán kívül” nemigen vonzzák az édességek.

– Enni is, főzni is nagyon szeretek, de a sütemények mindig hidegen hagytak. Talán azért, mert gyermekkoromban odahaza semmilyen édességet nem ettünk. Édesapám úgy vélte, hogy az édesség fölösleges, semmi szüksége rá a gyereknek, csak a fogakat rongálja. Ezért anyukám gyakorlatilag soha nem sütött, legfeljebb valami sós ropogtatnivalót. Volt ebben némi igazság, mert az öcsémmel egyébként is kifejezetten rossz étvágyú gyerekek voltunk.

Na és a cukorka, a csoki?

Ritkán, és mindig titokban, a zsebpénzünkből vásároltunk ilyesmit. Emlékszem, akkoriban már öt koronáért lehetett kapni egy kiló törökmézet, a nyalogatós pedig húsz fillérbe került. De az édesség, a sütemény valójában soha nem hiányzott. Pozsonyban születtem, a Duna utcába jártam alapiskolába és gimnáziumba, s a Comenius Egyetem Bölcsészkarának magyar– szlovák szakán szereztem diplomát. Tősgyökeres pozsonyinak mondhatom magam, de a gyermekkori nyarakat rendszerint vidéken töltöttem. Az édesapám mátyusföldi, édesanyám pedig gömöri származású. És nekem az volt az igazi, a pelsőci fennsík tövében megbúvó falucska, Kuntapolca, a gyönyörű hegyek, a kakukkfű illatú rétek, az erdei szamóca, a legelésző bárányok... A nagymamám gyakran készített kelt kalácsokat, rétest, de jómagam csak akkor kezdtem el sütni, amikor a lányom és a fiam megszületett. Az anyósom csallóközi asszony volt, ragyogó, fantasztikus ízű süteményeket sütött, a legtöbbet tőle tanultam. Mert ahogy nőttek a gyerekek, a vasárnapi ebéd után már keresték a piskótát, a pitéket, a kalácsot, a pudingokat... Valójában a mai napig csak ilyesmiket, na és sós sütiket készítek, ünnepekkor pedig kókuszkockát, bejglit vagy szalagos fánkot. De krémes süteményt soha. A sütésben azt nem szeretem, hogy mindent dekázni kell, pontos sorrendben adagolni és összedolgozni a hozzávalókat... Főzéskor lehet improvizálni, kóstolgatni az új ízeket... Mostanában reggelente szoktam főzni, mert tíztől este hatig a könyvesboltban vagyok. Ott leginkább csak egyszer eszünk a kolléganőkkel, általában valamilyen salátát. Azért is szeretek főzni, mert ezeket az egyenételeket nagyon gyorsan megunja az ember.

Szakácskönyvet fordít, és főzés közben inkább a fantáziájára hagyatkozik?

Igen, mert az ételrecept nem orvosi vény, az benne a szép, hogy nem kötelező pontosan betartani, s ahhoz, hogy az étel mindenkinek a saját szája íze szerint legyen valóban ízletes, ki-ki fantáziája és szokásai szerint alakíthat rajta.

És szakácskönyvet fordítani bonyolult?

Nem, ellenkezőleg, szakácskönyvet fordítani meglehetősen egyszerű, pontosabban nincsenek olyan nyelvi nüanszok, mint mondjuk egy novella esetében. Én szlovák és cseh nyelvből szoktam fordítani magyarra. A szakácskönyvnél leginkább arra kell ügyelni, hogy a szlovák alapanyagokat magyarországi megfelelőjükre fordítsuk.

Mint már jeleztük, nem ez az első fordítása, s nem is kizárólag az ízek világa a területe, mikor is kezdődött és hogyan?

Valóban nagyon régóta foglalkozom fordítással. Életem során valahogy mindig olyan munkahelyeim voltak, ahol nem fizettek agyon, és szükségem volt ilyen mellékkeresetre is. Annak idején az Irodalmi Szemlénél kezdtem mint korrektor, majd a Madách Könykiadóban lettem szerkesztő. Mindig is könyvek és újságok között mozogtam, apám eredetileg újságíró volt, édesanyám pedig tanítónő, de a Mladé letá és a Pedagógiai Könyvkiadó töltötte ki az életét. Ez a két szakma határozta meg az én pályámat is. Az első férjemtől ’90-ben elváltam, és jó tíz évig egyedül neveltem a gyerekeimet. Ez volt az az időszak, amikor mindenféle állást el kellett vállalnom, hogy egyáltalán a felszínen tudjunk maradni. Az aztán az igazi konyhaművészet! Megszűnéséig dolgoztam a Nap című újság szerkesztőségében, azután háromnegyed évnyi munkanélküliség, majd az Életünk következett. Akkoriban sok bírálatot kaptam emiatt, de nem érdekelt, próbálta volna valaki utánam csinálni, hogy segélyekből tart el két gyereket... Utána megint jött egy kis munkanélküliség, azután ismét indult egy lap... A legőrültebb időszak az volt, amikor a Mai Lapot fordítottam a szlovák nyelvű bulvár napilapból. Két-két fordító verte az írógépet tizenkét órás műszakokban... Ez a fajta kulimunka teljesen kinyírja az embert. Az a háromnegyed év abból az egyetlen szempontból volt hasznos, hogy hatalmas rutinra tettem szert. Utána már kapásból lefordítottam bármilyen hasonlóan igénytelen szöveget. Ehhez képest a szakácskönyv maga a felüdülés.

Az Édeskönyv új kiadása pillanatok alatt elfogyott. Tartalmilag változott valamit az előzőekhez képest?

Igen, több újítás is van benne, például vegetáriánus sütemények, zöldséges tészták, ilyesmik. Nagy kedvvel fordítottam, mert a tésztafélék között jó néhány olyan ötletre bukkantam, amit a saját konyhámban is hasznosíthatok. Négy éve újra férjhez mentem, a nagyfiam és a nagylányom is velünk él még, szóval a főzés továbbra is központi téma a családban. Nem vagyunk húsevők, inkább a klaszszikus tésztákat, a zöldséges ételeket, a főzelékféléket kedveljük. Az állati fehérjék közül pedig a túrót, a sajtokat és társaikat, minden mennyiségben. Egyáltalán nem vagyok a vegetáriánus konyha híve. És nem tudom elfogadni azoknak a nézeteit, akik vegetáriánus koszton tartják a gyerekeiket. Ezt a döntést a felnőtt korra kellene hagyni. Véleményem szerint egy anyának az a kötelessége, hogy igenis figyeljen oda, milyen ételt tesz az asztalra. Mert fontos, hogy a gyerek szervezete a fejlődéséhez szükséges valamennyi tápanyaghoz hozzájusson. Az állati fehérjékhez is, hiszen az ember nem csak zöldség-, hanem húsevő is. A heti menüt mindmáig igyekszem úgy összeállítani, hogy az ételek között legyen ez is, az is. És hiába tudom, hogy a nyers zöldség egészséges, rengeteg fontos tápanyag csak a párolás során kerül az ételbe. A friss gyümölcs ugyan utánozhatatlanul finom, de az ember szervezetének szüksége van állati és növényi zsírokra is. Nagy kedvvel fűszerezem az ételeket, a tésztaféléket is. El sem tudom képzelni, hogyan fogyaszthat el valaki jóízűen egy fűszerek nélküli, vagy csupán a megszokott pirospaprikával és borssal ízesített ételt. A bazsalikom, a kakukkfű, a tárkony vagy a borsikafű aromája fantasztikus zamatot ad egy-egy ételféleségnek.

A piacon vagy az élelmiszerboltokban vásárol szívesebben?

Ha egy mód van rá, akkor a piacon, a kistermelőktől. Mert tudom, hogy abban a zöldségben benne vannak a hazai föld ízei, az emberi gondoskodás. A nagyüzemi termesztés ezt nem tudja pótolni. Sajnos, ahogy globalizálódunk, az élelmiszerboltok polcain csupa szemet gyönyörködtető, de mesterségesen érlelt, ízetlen zöldséggel és gyümölccsel, futószalagon nevelt állatokból fagyasztott húsféleséggel találkozunk. A szerencsétlen hazai parasztemberek meg sorra tönkremennek, mert hiába nevelik otthon a jószágot, sem a tejet, sem a húst nem tudják eladni. Ami még irritálóbb, az a méregdrága, egészségesnek hazudott, úgynevezett light élelmiszerek sora. Soha semmit nem veszek meg, amire rá van írva, hogy csökkentett zsírtartalmú. Csupán egy példa: a szervezet a csontok épségéhez nélkülözhetetlen kalciumot csak akkor tudja beépíteni, ha a tej zsírtartalma legalább 33 százalékos. Különben fölösleges meginni. De hol kapható ma ilyen tej?! És igenis, a kacsa legyen zsíros, azért kacsa, a tejföl vastag, a virsli szójaadalék nélküli. És tél közepén ne epret kínáljanak a szupermarketban, ne arra próbáljanak rábeszélni, hogy az egészséges étrendhez – csak mert a nyugati nagykereskedő el akarja adni – ennyi és ennyi kiló narancs is hozzátartozik. Én úgy gondolom, mindent akkor kell fogyasztani, amikor annak az idénye van. Hát mennyi vitamin lehet egy napfényt sohasem látott paradicsomban?! Lehet, hogy ebben konzervatív vagyok, de szerintem nem véletlen, hogy a különböző kultúrákban különböző étkezési szokások alakultak ki.

Vagyis a banánt hagyjuk meg a szubtrópusokon élőknek?

Dehogyis. Arra gondolok, hogy az az univerzális étrend, amit különböző reklámkampányokkal igyekeznek belénk sulykolni, tökéletesen értelmetlen. Hiszek abban, hogy ha az ember egy adott környezetbe születik, a szervezete eleve olyan tulajdonságokkal rendelkezik, hogy azon a helyen életben is maradhasson. Az eszkimók például a civilizáció benyomulásáig egyáltalán nem ettek növényi eledelt. Nyers húson éltek, abból nyerték a vitaminokat. S ez az ő szervezetük igényeinek tökéletesen megfelelt. A keleti országokban viszont rengeteg rizst és zöldséget fogyasztanak az ott élők, de húst annál kevesebbet. Az állati fehérjéket leginkább tejtermékekből meg bizonyos ehető rovarféleségekből nyerik. Az óceánok szigetlakó népei rengeteg halat esznek, a mi falvainkban pedig telente disznót vágnak, húst füstölnek, nyáron learatják a kenyérnek való gabonát... Ha abból indulunk ki, hogy ez a mi kis Földünk különféle energiaáramlások szerint pulzál, akkor semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a különböző éghajlatok alatt élő embercsoportok más-más élettani ritmushoz igazodnak. És mindenki azokat a táplálékféleségeket eszi, amelyeket abban a környezetben talál, ahová született.

Ez azt is jelenti, hogy nem szívesen próbálna ki új, egzotikus ízeket?

Éppen ellenkezőleg. Igaz, nemigen volt még lehetőségem távoli országokba utazni, de ha valahová elmegyek, soha nem teszek olyat, mint az egyszeri turista, aki mondjuk Thaiföldön is rántott húst rendel. Engem a táj szépségei, a műemlékek mellett az emberek is érdekelnek. És egy másik kultúra megismeréséhez az is szervesen hozzátartozik, hogy az ott élők mit esznek, hogyan étkeznek. De ételek tekintetében már a saját tájegységeink között is hatalmas különbségek vannak. Említettem, hogy anyukám gömöri, apukám mátyusföldi, de gyakran jártunk keleten, a Bodrogközben is, ahol jó barátaink élnek. ĺgy gyakorlatilag alkalmam volt megismerni Dél- és Kelet-Szlovákia valamennyi tájegységének a konyháját. És ezt időnként odahaza, a saját konyhámban is kamatoztatom. Ha például töltött káposztát készítek, megkérdezem a családot, hogy csallóköziesen, gömöriesen vagy bodrogköziesen kérik-e, vagy inkább azt a fajtát, mely az én receptem szerint készül. Ez azért jó, mert nem lehet megunni az ételeket. S mi a leggyakrabban így, a gasztronómia segítségével szoktunk utazgatni a szülőföldünkön.

Kőszeghy Szőke Edit spagettije

Hozzávalók: 400 g spagettitészta, 3 evőkanál olaj, 1 közepes vöröshagyma, 20-30 g füstölt szalonna, 100 g füstölt hús, 100 g füstölt kolbász, 7 dl konzervlecsó, 2 közepes fej fokhagyma, 1-1 marék szétdörzsölt szárított kakukkfű, tárkony, bazsalikom, szurokfű (oregano), 2 babérlevél, 1 evőkanál ketchup, 1 evőkanál mustár, 1 kiskanál Worchester-mártás, 150 g füstölt sajt, 250 ml tejszín.

Elkészítése: Amíg a tészta enyhén sós vízben megfő, az olajon megpirítom a kockákra vágott szalonnát, majd egyszerre dobom rá az apróra vágott hagymát, a kis kockákra vágott füstölt húst, fél karikákra aprított kolbászt, s mikor üveges a hagyma, ráöntöm a lecsót. Sorban beledörzsölöm a kakukkfűt, a bazsalikomot, a tárkonyt, a szurokfűt, beledobom a babérlevelet, hozzáadom a ketchupot, a mustárt, a Worchestert. Az egészet kb. öt percig főzöm az áttört fokhagymával együtt. Végül beleöntöm a tejszínt. Mikor rottyant egyet, elzárom alatta a tüzet. A sajtot lereszelem. A spagettit tányérra szedem, 1-2 evőkanál mártást öntök rá, és megszórom reszelt sajttal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?