Munka helyett prostitúció

Pozsony/Castellón. Legutóbb egy 19 éves diáklány, Ivana Petrášová halálhíre hívta fel a közvélemény figyelmét arra, Szlovákiát is érinti az emberkereskedelem. Ivana tavaly novemberben utazott a spanyolországi Castellónba, pincérnőként kellett volna dolgoznia. Munkáját egy hirdetésen keresztül találta.

Pozsony/Castellón. Legutóbb egy 19 éves diáklány, Ivana Petrášová halálhíre hívta fel a közvélemény figyelmét arra, Szlovákiát is érinti az emberkereskedelem. Ivana tavaly novemberben utazott a spanyolországi Castellónba, pincérnőként kellett volna dolgoznia. Munkáját egy hirdetésen keresztül találta. Nem egész egy hónappal kiutazása után a spanyol hatóságok már csak holttestét találták meg a városban az utcán – a lányt valaki megfojtotta.

A helyi hatóságok gyilkosság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, egyes értesülések szerint viszont egyre több bizonyíték igazolja, hogy a 19 éves lány emberkereskedelem áldozata lett. A 170 ezer lakosú Castellónban hivatalos statisztikai adatok szerint több mint 300 szlovák állampolgár dolgozik – egy részük szezonmunkát vállalt, mások már le is telepedtek ott. A városban és környékén legalább 50 örömtanya van, és becslések szerint több száz olyan lakás, ahol szexuális szolgáltatásokat nyújtanak. Már arról is létezik felmérés, hogy Castellón felnőtt lakosai évente 1200 eurót költenek ilyen szolgáltatásokra.

A helyi prostituáltak 90 százaléka pedig „vendégmunkás”, 34 százalékuk kelet-európai – nagyrészt román, cseh és szlovák lány. „A szlovák lányokat gyakran autóbuszokkal hozzák a városba. Azt ígérik, pincérként dolgozhatnak, majd elveszik irataikat, és prostitúcióra kényszerítik őket” – mondta Olaya Castell, a spanyol Fundacion Isonomía polgári szervezet tagja.

Ivana holttestét a város La Marjaleria negyedében találták meg, a rendőrség szerint pont itt kényszerítik a legtöbb nőt prostitúcióra. „Az esettel a spanyol hatóságok, az Europol, és a szlovák szervezett bűnözés elleni hivatal foglalkozik. Szigorúan tilos bármilyen információt közzétenni az ügyről – mondta lapunknak Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. (dem, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?