„Addig nincs semmi baj, amíg rólunk szól a dal” – énekli Gallusz Niki a Club 54 második albumának egyik felvételében. Látszólag valóban nincs baj. Jobban utánanézve azonban kiderül, hogy a trió a lemezeladásból napjainkban csak egy vékonyka, már-már jelentéktelen szeletet tud hasítani. Tehát még sincs minden rendben.
Múltat idéző pop mai köntösben
A Sziasztok Lányok után Club 54
Juhász Attila (Jack) és Németh Gábor (Némo) 1999 tavaszán alapította meg a Sziasztok Lányok nevű duót, 2001 elején került a boltokba a formáció első és egyetlen lemeze. Jelentősebb eladási példányszámot nem értek el vele, három szerzeményük viszont a rádióknak köszönhetően kisebb-nagyobb slágerré vált: a Szőke, az Itt járt a szerelem és a Ne lássunk könnyeket! címűek, bár azóta mindhárom teljes feledésbe merült. 2003-ban, a második album készítése során Gallusz Nikivel rögzítettek egy felvételt. Ez annyira jól sikerült, hogy a korongból nem lett semmi, vagyis egy közös csapat lett az együttműködés vége, Club 54 néven.
Első nagylemez: Mégegyszer
A trió 2004 áprilisában mutatkozott be a Mégegyszer című dallal, amely a következő hónapok nagy slágere volt. A nyár végén követte az azonos című album. A Club 54 a magyar popzene vezető képviselőjévé vált: a közel- és régmúlt dallamvilágát korunk divatos stíluselemeivel ötvözi, gitárra és baszszusgitárra építve.
Második nagylemez: Club 54
Az új felvételek az előző album popos alaphangulatát idézik, s közben még változatosabb skálán mozognak: diszkó-, funky- és r&b-ritmusok tökéletes elegye, kiváló, laza szövegvilággal. A különböző hatásokat a hangszerelés és Niki csodás hangja teszi egységgé. Bármelyik dalból sláger válhatna, a korong töltelék nélküli, egységesen magas színvonalú. Remélhetőleg a közönség előbb-utóbb felfedezi, pontosabban mivel eddig nem tette meg, bízzunk abban, hogy ez kicsit késve bekövetkezik – bár én személy szerint ehhez nem sok reményt fűzök. A magyar piacon az úgynevezett hagyományos popzenekarok népszerűek ugyan, de nem áll mögöttük jelentősebb lemezvásárló közönség, és a Club 54 is ebben az ördögi körben mozog. Az első albuma még az újdonság erejével hatott, egy vadonatúj formáció mutatkozott be vele, a népszerűsége, eladási példányszáma ennek tulajdonítható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.