Műanyagrészecskék vannak a csapvízben szerte a világban

London |

<div>Láthatatlan mikroműanyag rostok szennyezik a városi csapvíz 83 százalékát világszerte.</div>

A szennyezés az Egyesült Államokban eléri a 92 százalékot, Európában 72 százalékos. A tényfeltáró újságírással foglalkozó, amerikai központú Orb csoport korábban nem ismert műanyagszennyezést talált a városi csapvízben világszerte. A csoport beszámolója szerint a kutatás, amelyet egy közegészségügyi szakember vezetett a Minnesotai Egyetemről, kimutatta, hogy „az amerikai Capitolium termeinek csapjaitól az ugandai Viktória-tó partjáig nők, gyerekek, férfiak és kisbabák isznak műanyagot minden pohár vízzel”. Az öt kontinensen begyűjtött minták 83 százalékában jelen voltak a műanyag mikrorostok. A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint a csapvíz mikroműanyagokkal való szennyezettségéről szóló jelentés rámutat, hogy „a műanyagszennyezés már abszolút mindent elért”.„Tudjuk, hogy a műanyag visszatér hozzánk a táplálékláncon keresztül. És most már azt is, hogy az ivóvizünkön keresztül is. Van ebből kiút?” – idézte az Orb-jelentés a Nobel-békedíjas Muhammad Junusz bangladesi közgazdászt, aki a megalapította a mikrohitelező Grameen Bankot, amely a szegénység elleni harc jegyében kisembereknek és elesetteknek is nyújt kölcsönöket.  A világtengerekben lebegő mikroműanyag jelenlétét már több kutatás is kimutatta, az ivóvíz műanyagtartalmát azonban első ízben vizsgálták. Az Orb-jelentés egyik szerzője, Sherri Mason szerint a palackozott víz sem mentes a mikroműanyagtól. Az Invisibles: The Plastic Inside Us (Láthatatlanok: A bennünk lévő műanyag) című riport olyan lehetséges megoldásokat is felsorol, mint a hulladékból energia-programok, amelyek üzemanyaggá alakítják a műanyagot, illetve a műanyag csomagolóanyagok hatékonyabb újrahasznosítását javasolja a tervezés javításával, és felveti, hogy olyan új anyagok felfedezésére lenne szükség, amelyek nem termelnek mikrorostokat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?