Mohamed próféta szépérzéke

Zamfara. A muzulmán többségű észak-nigériai Zamfara államban parancsot adtak ki a híveknek, hogy öljék meg a This Day című lap újságíróját, aki nézetük szerint szentségtörést követett el a szépségkirálynő-választásról szóló cikkével – jelentette be az állam szóvivője.

Zamfara. A muzulmán többségű észak-nigériai Zamfara államban parancsot adtak ki a híveknek, hogy öljék meg a This Day című lap újságíróját, aki nézetük szerint szentségtörést követett el a szépségkirálynő-választásról szóló cikkével – jelentette be az állam szóvivője. A szóban forgó cikkben a szerzőnő tréfásan megjegyzi, hogy olyan tetszetősek a szépségkirálynő-jelöltek, hogy még Mohamed is feleségül venné valamelyiket. A szellemesnek szánt megjegyzés Nigériában véres összetűzések sorozatát indította el, és „a legszebb” címre pályázó lányokat Londonba menekítették. A szerzőnek, Isioma Danielnek sikerült külföldre szöknie a fatva, vagyis a halálos ítéletét jelentő vallási dekrétum fenyegetése elől. A muzulmán hívők haragját sértő nyilatkozat 215 ember halálához vezetett, a harcokban több mint ezren megsebesültek, 11 ezren hajléktalanná váltak, továbbá legalább 23 templom és 8 mecset romba dőlt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?