Mit regél a csillagos égbolt

Az augusztus derekán jellegzetesen erős csillaghullást fürkészni csak a laikus embernek mélyebb élmény, vagy az asztronómiával behatóan foglalkozók számára is?

Az utóbbi az igaz. Nem ismerek egyetlen olyan csillagászt sem – essen szó asztronómusról vagy hobbicsillagászról –, aki ilyenkor ne rajongással nézné ezt a csillagdíszes fényjelenséget. Pláne, ha valaki már gyermekkorában megkedvelte az esti természetmegfigyelést. Ami viszont gondot jelenthet, hogy az egyre erősebb fényszennyezés miatt kevésbé nyílik mód a csillagos ég zavartalan fürkészésére. Ma már vidéken is gyakran csak a települések távolabbi környékén találni olyan helyeket, ahol a csillagok megfigyelését nem zavarják a modern élet tolakodó fényei.

Csendes tiszta éjeken / Föltűnnek a dicső csillagzatok – írja egy helyütt Vörösmarty. Ön el-eltűnődött már azon, hogy milyen varázslatba ejti az embert a csillagos égbolt kitartó kémlelése?

Ha az ember tudatát és figyelmét nem érintené meg ez a bűvölet, talán nem is foglalkoznánk csillagkutatással. De az emberi értelem éppen abban különleges, hogy képes érzékelni ezt a csodát: hogy ott ragyog fölöttünk a csillagos égbolt. És az óriási univerzumban van egy kis „porszem”, ez a Földünk, itt nyüzsög az élet, itt van civilizáció és technika, ám egyelőre nem ismerünk még egy másik helyet is, ahol ez meglenne.

Miként azt sem tudjuk igazán, hogy ez az ismeretlen „valami” hogyan tágul a végtelenbe… Adja hát magát a kérdés azért is, mert az űrhajósok szerint ama pillanat, amikor az ember meglátja a bolygóját a világűrből, megváltoztatja a gondolkodását.

Meghökkenni meghökkenhet az az ember is, aki a Földről ugyan, de az égbolt csillagzatát kémleli. Őszintén szólva, amikor legelőször belenézhettem egy igazi csillagászati távcsőbe és úgy láttam meg a Holdat, az mellbevágó élmény volt. Annak a döbbenetnek az emléke a mai napig él bennem. A holdvilágos földi esték benyomásai után egy bennem drámai hatást keltő égitestet láttam a krátereinek háromdimenziós realitásával, a felületének mélyebben fekvő felszíni képződményeivel. Az ilyen vagy a hasonló tapasztalatok tényleg befolyásolhatják valaki gondolkodását és mentalitását. A csillagos égbolt egy olyan közelebbről nem ismert világot rejt, ami a mi nappali életünk egyenes ellentéte. Bámulatos, kézzel elérhetetlen, olykor percek alatt változó látványosság. Önmagában már ez is egy gondolkodásra serkentő kihívás.

Végül is nagyon keveset tudunk arról, hogy mi van az univerzumban? Vagy a 21. század vívmányaihoz mérten már eleget?

Egyre többet tudunk. Az antik világban még az a felfogás élt, hogy az égbolt csupán az ember gyönyörködtetésére teremtődött. Ha a kozmosz korszerű kutatása nem indult volna el hatvan-hetven éve, akkor máig jóval kevesebbet tudnánk arról, mi van az univerzumban. Manapság viszont nem elég pusztán fölsorolni, milyen bolygói vannak a Naprendszernek, hiszen az utóbbi évtizedekben már átalakult képünk lett erről. Érdemes tudatosítani, hogy a modern fizikát az 1600-as évektől számítják. Galileo Galilei felfedezésétől kezdve, amikor először igazított távcsövet az égbolt felé. Ő találkozott először ezzel az élménnyel, és nemcsak a Holdat figyelte meg, hanem a Jupitert és a Szaturnuszt is megnézte. Látta, hogy az utóbbinak gyűrűje van, míg a Jupiter körül holdakat talált. Ő volt az, aki tudományként tudta értelmezni a kozmoszban megfigyelteket, amit hallatlan kihívásnak tekintett.

A csillagászt és a kutatásokat csupán a kíváncsiság ösztönzi, vagy más is hajtja?

Az egész csillagászati kutatást – mint minden földi haladást – a kíváncsiság hajtja. A csillagászok korábban a távcsövekkel századokon át csak a pontszerű csillagokat és a pontszerű kisbolygókat figyelték az égen, követték azok mozgását. A múlt század közepétől aztán hirtelen nagyon sok minden megváltozott, szinte megnyílt a világmindenség. Az ember kilépett az űrbe, leszállt a Holdra, onnan megvizsgálandó anyagot hozott; a műszereink eljutottak/eljutnak a meghatározott helyszínekre, az űrszondák az idegen talajminták adatait szolgáltatják. Szóval hihetetlen rövid idő alatt ez a tudományterület rendkívül sokat fejlődött.

E kíváncsiság űzte gyors fejlődésben az a logikailag feleselő mozzanat is benne van, hogy az univerzum óriási, ehhez mérten a Föld egy porszem, mégis az emberélet feltételeit képes nyújtani?

Tényleg sajátságos dolog, hogy a százmilliárd csillagból álló Tejútrendszer csak egy csillagának egy bolygóján nyüzsög az élet. És talán elég pusztán ezt az ellentmondást jobban észrevenni, s az ember máris másként tekint föl a csillagokra. És a helyét, a szerepét szintén átgondoltabban, józanabbul keresi az egész világegyetemben. Mert Galilei fölfedezései és tanai óta sejtjük: nem okvetlenül igaz, hogy a bolygókon ritkaság legyen az élet. Ezt előbb-utóbb minden csillagász tudatosítja. Általában pedig jól tesszük, ha észrevesszük, hogy a kicsiségünk dacára a földi lét mennyire különleges és mennyire változó körülöttünk a természet – a jég, a sziklák, a patakok, a gőzölgő vulkánok, a mindennapi pezsgő élet egyéb csodái. A köznapi gondolkodásunkat is érdemes ehhez igazítani.

Észszerű tehát a más bolygókon való élet fölött mélázni?

Ebben a témakörben ma még kevéssé látunk bele az univerzum mélyébe, a tények lényegébe. Hogy ott milyen bolygók vannak, van-e légkörük, milyen a hőfokuk, egyik-másik bolygó elég hosszú ideje létezik-e ahhoz, hogy kialakuljon rajta az élet. Rengeteg kérdést tudunk fölvetni, de ma még nem ismerjük a válaszokat. Amire viszont már képesek vagyunk: a fényévek pontosságával mérni. 1995-ben fedezték fel az első olyan bolygót, amely nem a mi naprendszerünkben, hanem egy másik csillagkörben kering. Mára pedig már háromezer fölött jár a pontosan bemért és katalogizált új bolygók száma. Napjaikra olyanná fejlődtek ezek a mérési technikák, hogy amatőr csillagászok fedeznek föl bolygókat.

Megjegyzem, ha például a tévék vetélkedőiben előkerül egy-egy csillagászati kérdés, akkor a játékosok általában nem tudnak válaszolni. Hogy állunk hát a saját galaxisunkkal vagy a csillagrendszerekkel kapcsolatos általános műveltség ügyében?

Nem valami fényesen. Az a tapasztalatom, hogy a mai világ soksok vonzalmi területe között kevesen érdeklődnek az asztronómia iránt. Ez nem tartozik a műveltségi tudnivalók fősodrába. Azt többnyire húzós dolog nem tudni, ki volt Shakespeare, kinek a festménye a Mona Lisa, kinek az alkotása a Dávid- szobor. Az érdeklődés a humán műveltségre összpontosul, a természettudományos műveltség mintha másodlagos lenne. Ebben az oktatás módja is ludas, mert a reáltudomány többnyire idegen marad a gyerekeknek.

Bősön, akkoriban még nyilván egyszerű és falusi körülmények között, önben miképp jött elő a természettudományok iránti komoly érdeklődés? Ilyen környezetben hogyan lesz valakiből csillagokat kutató fizikus?

Csak azt tudom elmondani, hogy amikor megtanultam olvasni, azóta faltam a betűket. Faluhely ide vagy oda, ettől kitágult előttem a tér, és minden új olvasmánnyal mintha egy ablakot nyitottam volna a világra. Persze, egy nagy csalódásom azért a gyerekkoromban is akadt: 1969 júliusában nekünk még nem volt televíziónk, így lemaradtam a Holdra szállás élőben közvetített élményéről. Hetvenhatban viszont én is ott voltam a csillagász szakkör megalakulásánál Bősön.

Ez a tudományág csak az űrkorszak kezdetével vált igazán izgalmassá?

Mai szemmel mindig a legújabb felfedezés, a legújabb siker a legizgalmasabb. A csillagászok számára például az is, ahogy lépésről lépésre egyre nagyobb távcsövek készültek. A 20. században a technológia lehetővé tette, hogy már valóban nagy és korszerű távcsöveket építsenek. Az pedig hatalmas ugrás volt, amikor a műszereket ki lehetett telepíteni az űrbe. Életem folyamán megtapasztaltam, hogy az új ismeretek egyre gyorsuló ütemben bővülnek. Az ember izgatottan várja az újabb és újabb sikereket.

Apropó, izgalom! Szívesen közvetítené egy holdra szállás eseményeit?

Igen, nagyon szívesen. Hű, de szívesen! Tőlem kérdezni is kár az ilyesmit, annyira szívesen. De szerintem az újabb Holdra szállással késni fognak, úgyhogy előbb meg kell élni azt a napot.

Ön hitt/hisz abban, hogy a Marson van élet?

Nem nagyon. Voltak ilyen álmok, ám közben kiderült, hogy ott már-már elképzelhetetlenül ritka a levegő és embertelenül hideg van. A vastag és sűrű felhővel borított Vénusz pedig az új ismeretek fényében még nagyobb megdöbbenést okozott.

Csupán egy lehetőség, vagy szükség lesz arra, hogy az ember kiköltözzön a Földről a galaxis egy másik bolygójára? Erre mi a sommás válasza?

Ha arra gondolok, hogy az ember tetten érhetően új és új helyeket akar fölfedezni, akkor a világegyetemmel szintén így leszünk. Az emberiséget mindig az érdeklődés, a kíváncsiság és a nyugtalansága hajtja. Mindig oda akar eljutni, ahol ő még nem járt.

Gyakran szembesül azzal a kérdéssel, hogy van-e – a földitől független – élet a Földön kívül?

Nagyon sokszor. Mindig azt felelem, hogy a meggyőződésem szerint igen. Hogy hol és milyen, azt még nem tudjuk. És hogy olyan lenne, mint a miénk itt, abban tamáskodom; de énszerintem valamilyen formában igenis van.

Kételyeink tisztázásában segíthet James Webb múltba látó és sokat emlegetett tudományos teleszkópja?

Én nem tudok kételyekről. Kérdéseink vannak. Ma még megválaszolatlanul.

Ha a napokban valaki hosszasabban figyelni fogja a Perseidákat, miért érdemes ezeken a dolgokon is eltűnődnie?

A csillaghullásban a szépsége miatt jó gyönyörködni. A csillagászok is ezt teszik, de a tudományos értéket is keresve közben. Az ember fölmegy a dombtetőre és nem tud betelni a csillagos égbolt látványával. Mert szép. Esztétikai értéke van és élményt nyújt. Mint Michelangelo Dávid-szobra Firenzében, mint Leonardo da Vinci remeke, a Mona Lisa a párizsi Louvre-ban. A csillagos ég egyszerűen csoda szép.