Mit olvas Laboda Róbert?

Merthogy vannak neki azok is, és tudom, hogy maga ez a kialakult helyzet elég skizofrén, mégis megkerülhetetlen szerintem. Mostanában Gazdag József Egy futballfüggő naplójából című könyvét lapozgatom, amit már tavaly is elolvastam egyszer, de valahogy kifogyhatatlan a mondanivalója. A mai világban szeretek egy függőséget erényként megélni, ezért is olvasok. Visszatérve az említett könyvhöz, mintha szaga lenne neki, mintha végig tökmagozva ott állnék Jóska mellett egy valószínűtlen, járási bajnokság kieséses rangadóján, mondjuk valahol Csallóközben, Gömörben, vagy akárhol máshol, ahol még minden focilabda egy külön bolygót jelent... Közben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az erény amitől úgy gondolom, hogy függök, az kőkeményen párosul Závada Péter költészetével, ami mindig tud adni minimum egy Boldog órát, hisz: „Élek, s ez ritka alkalom”. A Roncs szélárnyékban című legújabb verseskötetét olvasom, ami a korábbi köteteihez képest (Ahol megszakad, Mész) egy teljesen új hang, teljesen más megszólalás. A szavak ereje mögött végig ott van a természet tiszta ábrázolása, a hegyek, a tenger, a színek, a vihar, a szél.  Egészen hatásos, egy pillanatra sem erőltetett. Miközben olvastam, annyira természetesnek éreztem, hogy olykor úgy esett, mint egy pohár tiszta víz. Legutoljára ilyet Oravecz Imre Távozó fa című köteténél éreztem.  Visszatérő vendégeim kategóriában Csider István Zoltán Rendrakás és Szászi Zoltán Belenéz című kötete szerepel. Náluk a személyesség az, ami megfogott, ritka közelségbe engednek. Fontosak a pontos érzelmek.