Mit együnk?

Ön mit reggelizett ma? Töpörtyűt, teljes kiőrlésű lisztből otthon sütött kenyérrel. Szakmai ártalomból nem ügyel jobban arra, hogy mit eszik? Elsősorban körültekintőbben vásárolok, így tudatosabban is étkezem. Különösen az áru frissességére ügyelek, a boltokban ezért először is a jó minőségű hazai termékeket keresem. Hiszen az olyan élelmiszer, amely kilométerek ezreit teszi meg, mielőtt nálunk a multik üzletláncainak polcaira kerül, aligha lehet valóban friss. Manapság viszont szinte minden a gyors profitért zajlik. Ez alól valószínűleg a hazai termék sem kivétel. Ezért fontos válogatni az üzletek árukínálatában, és a minőségében is megfelelő, lehetőleg már kipróbált élelmiszert vásárolni. Mostanában ugyanis szinte mindenki gyárthat élelmiszeripari cikkeket, nem is kell a szó eredeti értelmében szakembernek lennie. Elég csupán egy tanúsítvány arról, hogy az illető elvégezte az ehhez szükséges rövid élelmiszer-biztonsági tanfolyamot. Pár órás kurzusokon azonban aligha lehet alaposabban elsajátítani a sok tudnivalót arról, hogy például milyen hőmérsékleten támadnak a különböző mikroorganizmusok, vagy mi mindenre kell ügyelni mondjuk a krémes sütemények gyártásánál. A szakértők és a törvényalkotók bevonásával ebben a kérdésben mihamar változásokra lesz szükség. Így ellenőrizetlen minőségű élelmiszert vásárolunk a boltokban? Azok az idők tényleg elmúltak, amikor még a hazai élelmiszeripari üzemeknek rendre saját minőségfelügyeleti laboratóriumaik voltak. Napjainkban már nem szükséges kötelező termékmintákat bemutatni, hanem bizonyos irányelvekhez, adott esetben törvényben garantált előírásokhoz igazodó receptúrák vannak. Ezek betartását kell biztosítani, amíg a termék a piacon van, és ezt szúrópróbákkal, véletlenszerű hatósági ellenőrzéseken kontrollálják. Ezt a felügyeleti rendszert a tömegtermelés igénye szülte. Ha arra kérném, állítson minőségi rangsort a visegrádi négyek tagországainak élelmiszeripari cikkei között, megtenné? Rangsort nem tudok állítani, mert mindenütt kitűnő termékek is vannak. Az viszont tagadhatatlan, hogy a csehek ragaszkodnak a legjobban a hazai termékeikhez. Ebben ők hasonlítanak leginkább a franciákra, náluk a háziasszony élelmiszert rendszerint csak harminc kilométeres körzetben vásárol. Ott az unoka is lehetőleg azokban a boltokban és azoknál a kereskedőknél vásárol, ahol még a nagymama meg a nagyapa vásárolt... Tájainkon, a szocialista kereskedelem évtizedeiben, ez a bizalomra épülő folyamatosság sajnos megszakadt. És csak lassan formálódik újra hagyománnyá, hogy annál a termelőnél vagy kereskedőnél vásárolok, akinél kielégítő a minőség, ahol láthatóan rend és bizonyos állandó ellenőrzés van. A drágább élelmiszer tényleg jobb minőségű? Feltéve, hogy korrekt a gyártó, és a termékhez felhasznált alapanyagok minősége is kikövetkeztethető. Amit megveszek, azt tudatosan ízre és ne csak szemre vegyem, a mutatós csomagolás láttán. Biztató, hogy a kész termékek mellett ismét kezd divatba jönni az alapanyagok vásárlása és a különböző étkek otthoni előállítása. Ehhez a mai háziasszonynak sincs szükségük másra, mint amit a nagymama konyhájában vagy kamrájának polcain látott. De ha erre nincs is ideje, ma már megkeresheti azokat a kisebb gyártókat, akik így készítik termékeiket. Jó minőségben, még elfogadható áron. Egyébként sok a pancsolt, netán hamisított áru az élelmiszerpiacon? Sajnos igen. Igaz, az élelmiszer-hamisítás előfordult már az ókori Görögországban is, de ott halálbüntetés járt érte! Jelenleg az igényesség, a tudatos fogyasztói magatartás eredményezheti, hogy ne zsákbamacskát vegyünk. Ha valaki mondjuk a virslit szereti, keressen olyan gyártmányt, amelyben legalább nyolcvan százalék hús van. És ezért kellene ismerni, hogy például a mindig rendben tartott malomban őrölt, jó lisztnek milyen az illata; húst pedig csak olyan hentesnél lenne szabad venni, akinek védőkesztyű van a kezén, és ha a vevő kéri, akkor odanyújtja megszagolni a kiszemelt árut. Ha a hús ugyanis nem eléggé friss, a gyakorlott vásárló azonnal észreveszi a turpisságot. Összehasonlítva a mai, illetve a 25-30 évvel ezelőtti élelmiszereket: a tejtermék még tejből, a hústermék még húsból készül? Jó a kérdés. Mert az a gépsonka, amelynek ára mellett az is ott szerepel, hogy a hústartalma kilencven százalék, az nyilván hiteles és ellenőrzött adat. Ugyanakkor lassan nyolcmilliárd ember él a Földön, és enni mindenki akar. Ezért léteznek már műhúsok és egyéb műélelmiszerek. Nem állítom, hogy rossz ízűek, pusztán nem hagyományos alapanyagból készülnek. Az meg csak a jövőben fog kiderülni, hogy széles körű alkalmazásuk károsan hat-e a szervezetre, vagy nem. Ahogy a mezőgazdaságban a túlzott műtrágyahasználat utóhatásai is 20-25 esztendő múltán váltak bizonyíthatókká. Hogy a kémiának egyre látványosabb szerep jut az élelmiszeriparban, abban távolról sem csak a rohamos népességnövekedés ludas, hanem a fogyasztók elkényelmesedése is. Vásárlóként azt akarom, hogy amit ma megveszek, az pár nap vagy hetek múltán is fogyasztható legyen. Az élelmiszergyáraknak is ez a céljuk, így a fejlesztéseik ebbe az irányba tartanak. A tudatos vásárlónak számolnia kell azzal, hogy a fogyaszthatósági határidők kitolódásának szándéka a termék minőségén köszön vissza. Engedélyezett adalékanyagokról, jelesül tartósítószerekről, állagjavítókról, penészedésgátlókról, szín- és illatjavítókról beszélhetünk. Ha ezt mind-mind lenyeljük, és laikusokként jobbára csak sejtjük ennek mértéktartó határait, nem károsítjuk a szervezetünket? Alapvetően nem, megijedni sem kell tőlük, hiszen precíz előírások szerint vannak szabályozva. Pusztán az emberek kényelmi igényét hivatottak segíteni, hogy az így készült termék tartósított és csomagolt áruként jelenhessen meg a pultokon. De igaz az is, hogy valóban csak nyolc-tíz év múlva derülhet ki, bármi okból esetleg előnytelen-e a rendszeres fogyasztásuk. Tehát nem az a gond, ha párszor ettem ilyen terméket, hanem inkább talán az, ha tíz évig ugyanazzal a tartósítóval dúsított árucikket fogyasztom. Ezért az élelmiszer-kínálatban is ajánlatos a változatosság elvét betartani. És persze bátran reklamálni, ha valamiről kiderül, hogy problémás termék. A tömegtermelésben gyártott élelmiszerek dömpingjében mi szerint válogassunk az olykor triplahodálynyi élelmiszerboltok gondolái között? Olvassuk a címkéket! A márkaneveket, a gyártók kilétét, a termék összeállítását és előállításának helyét keresve. Az internet korában már nem különösebb gond mindennek kicsit utánanézni, és a következőkben így tájékozottabban válogatni. Az ilyen fogyasztói hozzáállás a súlyosabb szociális problémákkal bajlódó régiókban is elvárható? Ott, ahol nagy a szegénység? Szerintem igen. Aki szűkös anyagi körülmények között él, az is rálelhet az üzletekben a szép színű és jó illatú lisztre; érzékszervi segítséggel ő is vásárolhat zsírszalonnát, étolajat, csirkét, tőkehúst vagy más alapanyagokat, ezekből otthon beosztással, okosan gazdálkodva friss és egészséges ételeket főzhet. Ami így akár értékesebb táplálék lehet, mint a hiper-szuper üzletekbe kerülő, nyújtott szavatosságú hipp-hopp elkészíthető élelmiszer. A mostanában gyakori akciós árakkal szemben pedig szkeptikus vagyok, mert a kereskedők általában így kínálják az elfekvő árut. Az élelmiszeriparban sem az úgynevezett akció, hanem a különböző kóstolók rendezése a termékek népszerűsítésének hiteles formája. Egyéni értékrendünkben hogyan viszonyuljunk ahhoz az ellentmondásokkal teli örökös okoskodáshoz, hogy egyszer úgy hírlik: együnk bátran például tojást, másszor meg azt tanácsolják, hogy mégse. De nincs ez másképp a vajjal, a margarinnal, a disznózsírral és még hosszan sorolhatnám. Az embereknek ezekben a dolgokban nálunk is sokkal több és tudatosan megkereshető információra lenne szükségük. Akár rögtön arról, hogy igenis, együnk tojást, mert az egészséges táplálkozás természetes alkotóeleme. Vagy arról kellene több információforrás, hogy megfelelő arányokban a szervezetnek egyaránt szüksége van mind a zsírra, mind az olajokra. Azonban az olaj elsősorban a hidegkonyhába való. Ám ha mégis étolajon akarok főzni, az legyen repceolaj vagy fritőzolaj. De sütni valamit valóban disznózsírban ajánlatos, annak hőtűrése úgy csökken, ahogy lazul maga a zsír. Hasonló lazulási jellemzői vannak a kacsa- és a libazsírnak is. És az sem baj, ha nagyanyáink szokásait követve a zsírt, tűrőképességének megfelelően, többször is fölhasználjuk, csak odaégnie nem szabad! Ön favorizálja a biotermékeket? Fogas kérdés, hiszen ez is főként bizalom dolga. Ha nem permetezem az almát, akkor lepotyog, ha nem kezelem a szőlőt, megtámadja a penész, a penészméreg pedig rákkeltő. A biotermelésben bizonyos fokig ezért helye lehet a kémiának, de csakis az alsó határértékekig. Mint az életben szinte minden, ez is az arányokon múlik, és a szakszerű alkalmazáson. Vannak például olyan konkrét előírásokhoz kötött vegyületek, amelyek a hosszú szavatosságú biosajtokban is megengedettek. Mindennapi étkeink minőségét firtatva: visszatérhetünk még az egykori molnárok, hentesek, pékek becsületességéhez? A paraszti világ becsületességéhez igen, de az élelmiszer-termelésnek az a formája sohasem lesz képes nyolcmillárd és több ember éhségét csillapítani. És amint átlendül valami a tömegtermelésbe, ott már akarva-akaratlanul sérül a minőség. Legalább az érvényes ma is, hogy aki élelmiszerrel dolgozik, elsősorban jó ember legyen? Ez minden társadalmi berendezkedésben így volt, így nyilván máig igaz.