Miről ír a szerdai Új Szó?

Új Szó

A holnapi lap tartalmából.

Közélet

Szlovákiában a lakosság alig több mint egyharmada tekinti pozitívumnak, hogy az ország az Európai Unió tagja – derült ki a legújabb Eurobarometer-felmérésből. Az Európai Parlament támogatottsága az utóbbi időben ugyan nőtt, de a lakosság jelentős része még mindig nagyon keveset tud az intézmény működéséről.

Hosszú, többéves folyamat lesz, de reálisan kezdetét veheti a pozsonyi vasúti főállomás átépítése – jelentette ki tegnap Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo. A városnak ugyanis sikerült aláírnia a közlekedési tárcával és a Szlovák Vasutakkal (ŽSR) azt az együttműködési memorandumot, mely alapján mindhárom fél szorosan együttműködik majd a főállomás átépítése során, és melynek köszönhetően kiírhatják a nemzetközi építész tervpályázatot az állomás és az előtte levő tér teljes körű átépítésére.

Kitiltások, füttyszó, leöntött képviselők – óriási káoszba torkollott a parlament ülése, amelyet a Szlovákia és az USA közt megkötött védelmi megállapodás miatt hívtak össze. A Marian Kotleba vezette ĽSNS képviselői mindent megtettek azért, hogy blokkolják a tárgyalást, sőt, a parlament épületén kívül egy demonstrációt is szerveztek.

Régió

Vége az olcsó élelmiszer korának? - szakembereket kérdeztünk

Jelzőtáblákkal jelölik ki a parkolóhelyeket Galántán

A Nap kémlelésére is alkalmas távcsövet kapott a mecenzéfi csillagvizsgáló

Kultúra

Pozsony, Budapest és Bécs legnagyobb galériáinak idei évre tervezett kiállításait ajánljuk. 

Bejelentették az idei Oscar-jelöléseket, tarolhat A kutya karmai közt című lélektani western. 

Sport

Mit kell tudni a férfiak szerdán rajtóló hokitornájáról?

Liuék óvását elutasították, ma újra érmet nyerhetnek

A nap hősei, vesztese, világcsúcs és ruhaproblémák Pekingből


Interjú Debre Viktorral, a HC DAC nöi kézilabdacsapatának vezetőedzőjével

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?