Mire vágynak a nők és mire nem

Azt talán túlzás lenne állítani, hogy képesek lennénk ismertetni a nők konkrét igényeit. Évszázadok során élettani, kulturális, szociális, történelmi tényezők sokasága szövődött köréjük, és ezzel az elvárásokat is hihetetlen bonyolult szempontok határozzák meg.

Egyébként ami egyesekre igaz, nem alkalmazható okvetlenül másra. Ehhez az egyénenkénti különbözőséghez hozzá kell tenni még a kulturális különbözőségeket, a földrajzi tényezőket és a kort (ami húsz éve igaz volt, lehet, hogy ma már nem az). Mégis ki lehet mutatni bizonyos állandó elvárásokat. Ezek az ismereteket csak elővigyázatosan tanácsos alkalmazni. Ötleteket adhatnak azoknak, akik úgy érzik, hogy semmit sem tudnak a másik nemről, azonban a témában tájékozottak nem sok újat fognak megtudni.

Általában a nők nagyfokú figyelmességre tartanak igényt, valamint rendkívüli módon gyengédségre vágynak.

A férfitól elvárják, hogy meghallgassa őket, akár komoly, akár csip-csup dolgokról van szó. Ha közömbös neki, ami a nővel történik, ha visszahúzódik magányos szigetére, és semmilyen figyelmet nem szentel párja hétköznapi gondjainak, akkor a nőben kialakul egy értékvesztés és elhagyottnak, fölöslegesnek, szinte nem létezőnek fogja érezni magát.

Ha viszont odafigyel a férfi arra az ezeregy dologra, ami párja életének savát-borsát jelenti, akkor úgy érzi, hogy értékelik és szeretik őt. Bizakodóvá válik, és kibontakozik.

A gyengédség iránti vágy része ezeknek a mosolyt keltő, de mégis szükséges kliséknek. A nők rendkívül érzékenyek az apró gesztusokra, amelyekkel a férfi kifejezi gyengédségét. Sokszor ezek még fontosabbak, mint a kihangsúlyozott testi vagy szexuális kapcsolatok. A gyengédség és figyelmesség megismételt jelzései, még ha férfiszemmel fölöslegesnek is tűnnek, rendkívüli fontosak a házaspár lelki egyensúlyához.

Sok esetben a nők hiányolják a férjükkel való kommunikációt. Márpedig azt szeretnék, ha megszólalnának s elmesélnék nekik azt, ami bántja őket és a lelküket nyomja. A nő sokat szenved, amikor érzi, hogy a társa gondterhelt, feszült, és ahelyett hogy a problémáját feltárná, magába zárkózik. A párbeszéd hiánya idővel veszélybe sodorhatja a pár kapcsolatát.

Az utolsó, állandóan visszatérő női elvárás: bizonyos rendkívüli körülmények között, ha például a nő vagy valamelyik gyerek megbetegszik, a nő igényli a férfi maximális támogatását. Még akkor is, ha az élet bizonyos területeit az anyai kompetencia alá sorolják (a gyerekek egészségével, oktatásával kapcsolatos teendő), a nő érezni akarja, hogy társa is kiveszi a részét belőle. Márpedig a felmérések során a nők gyakran hangot adnak csalódottságuknak, amikor a férfiak gyarlóságára, vagyis az eseményekkel szembeni bizonyos fokú gyáva viselkedésükre emlékeztetik őket. Az aggodalmaskodó nők okvetlenül megnyugtatásra szorulnak és szükségük van a segítségre.

Amit minden nő szeretne a férfiak tudomására hozni, anélkül, hogy ki kellene mondaniuk

Vonzó férfi: Mély hang, szőrös mellkas

A mélyebb orgánumú férfiakat a nők legtöbbször idősebbnek, erősebbnek, szőrösebbnek, és vonzóbbnak vélik magasabb hangú társaiknál. Ám a csupán telefonbeszélgetés alapján megbeszélt randevúk gyakran meglepetéssel szolgálnak, mivel a bariton hang mögött lakozó külső korántsem olyan impozáns, mint ahogy azt a nők elképzelik.

A leiden-i Institute of Evolutionary and Ecological Sciences (Evolúciós és Ökológiai Kutatóintézet) magatartáskutatói magnóra vették holland férfiak beszédét, majd a hangfelvételt lejátszották holland nők egy csoportjának. A kísérletben résztvevő nőknek látatlanban kellett leírniuk a hanghoz tartozó férfiakat. „Eredményeink azt mutatják, hogy a nemi kiválasztódási folyamat, azaz a szexuális szelekció során a nők által figyelembe vett tényezők közé tartozik az orgánum, és ez az előválasztás a mélyebb hangú férfiaknak kedvez” – jelentette ki Sarah Collins magatartáskutató. „Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy az előzetes elképzelések általában nem esnek egybe a valósággal.”

Ennek az az oka, hogy – legalább is az ember esetén – a mély zengésű hanghoz nem párosul nagyobb, izmosabb termet, „férfiasabb” külső, miközben az emberszabású majmoknál még közvetlen, biológiai kapcsolat figyelhető meg a dörgő hang és a szőrösebb, termetesebb külalak között. Az emberi evolúció során a hangképzésért felelős szerv, éppen a beszéd kialakulása miatt nagymértékben különbözik még az emberhez legközelebb álló állatok, a gorilla vagy a csimpánz hangképző szervétől is.

A kiadott hangok sebességét szabályozó garat körüli izomlebenykék, és a lágy szájpadlás változatossága jellemzi az emberi fajt, míg a hangszálak felépítése nagyjából megegyezik a majmokéval. Csupán egyetlen összehasonlításban, a nagyobb testsúly és a mélyebb hang között fedeztek fel kapcsolatot a kutatók.

A kutatók következő kérdése éppen ezért az volt, mi okozza azt, hogy a nők ennyire megingathatatlanok ezen a ponton. Collins szerint elképzelhető, hogy a nők a sajátjuktól leginkább különböző hangokat részesítik előnyben. Valószínűleg ősibb szinten történik a választás, amely még nem alkalmazkodott a hangképző szervek gyors evolúciójához, de az is lehet, hogy a nők társadalmi hatásra ítélik férfiasabbnak a mélyebb hangot. Ezt igazolja az is, hogy a „Csillagok háborúja” című hollywoodi filmben a Darth Vadert alakító közel kétméteres termetű filmszínész, David Prowse hangját az utószinkron során mélyebbre cserélték, mivel a film készítői Prowse eredeti hangjánál sokkal mélyebbet képzeltek el a Vader „férfias” személyiségéhez. (tv2)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?