Egy igazi női kistáskából és egy férfi zsebből nem hiányozhat a zsebkendő. Az már egyéni megszokás, hogy a ruha vagy a papír zsebkendőt szeretjük-e jobban.
Mióta használnak az emberek zsebkendőt?
Hapci! Tüsszögünk, náthásak, illetve allergiásak vagyunk, és szüntelenül fújjuk az orrunkat. Mi is lenne velünk zsebkendő nélkül? De vajon mióta könnyíti meg az emberek életét ez a hasznos kis kellék? Vagy az őseinket elkerülte mindenféle nátha és influenza?
A zsebkendőről csak a római korból van tudomásunk, már amenynyire ilyen névvel lehet illetni egy olyan kendőt, amelyet zseb hiányában a tógájuk öblében hordtak a férfiak, s amelyet nem is orrfújásra használtak. Ezzel a kendővel a verejtéket itatták fel homlokukról, illetve a szájukat törölték bele. Keszkenőjüket lobogtatták a rómaiak tetszésük jeléül a színházban, kendőjükkel adtak jelt a cirkuszi játékok megkezdésére. Akkor tehát az ókorban nem is fújtak orrot az emberek?
Volt erre a célra is egy kis vászondarab, amelyet azonban nyilvánosság előtt nem illett használni. Egy úrhölgy különösen nem fújhatott orrot társaságban, mert ha zsebkendőt kellett használnia, az azt jelentette, hogy beteg: aki pedig beteg, az maradjon otthon. A római iratokból úgy tűnik, hogy az akkori emberek igen kevés együttérzést tanúsítottak szegény, náthában szenvedő társaik iránt. Egyes kultúrtörténészek szerint a zsebkendő Európában már a 11. században általános volt. Mások úgy vélekednek, hogy csak a 15. században jött divatba Olaszországban. A 16. században azonban már rengeteg helyen rögzítik létezését a különböző leltárak, végrendeletek. A királynők, arisztokrata hölgyek és polgárasszonyok arcképeiken pedig szinte valamennyien keszkenőt szorongatnak. A nők ekkor tehát még nem zsebkendőt, hanem „kézkendőt” hordtak. Ebből a kézkendőből formálódott a keszkenő szavunk.
Francia írók jegyezték fel, hogy régebben a drága keszkenőket sajnálva, az elegáns urak elég undorító módon „ujjukkal csapták földhöz orrukat”. Később azonban a praktikus emberek rájöttek arra, hogy az orrot zsebkendőbe is lehet fújni. Régi magyar leltárakban csakugyan ott találjuk a sok selymes-csipkés, aranyhímzéses keszkenő mellett a pamuttal varrott vagy szőtt parasztkeszkenőket is. Utóbbiak, persze nem a földművelő nép számára készült zsebkendőket jelentik, hanem az egyszerűt, dísztelent, amely télvíz idején nagyobb enyhülést szerzett gazdájának, mint a csipkés, aranyos műremek.
Még a 18. században is hordták nyilvánosan a díszzsebkendőt, bár ez méreteit tekintve jelentősen öszszezsugorodott. A tubákolás elterjedésével azonban divatba jöttek a színes zsebkendők is. A 18. század végén, 19. század elején a nyomott pamutzsebkendők valóságos politikai propagandaeszközök voltak: megtalálhatjuk rajtuk az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot éppúgy, mint 1812-ben Oroszország térképét és Napóleon gúnyképeit is.
A parfümös, csipkés díszzsebkendők korszaka mára már lejárt. Ám a pamut zsebkendő sem bizonyult túlságosan korszerű megoldásnak. Egy utazó feljegyezte, hogy az afrikaiak kinevették, amikor zsebkendőt használt: „Bolondok vagytok ti, hogy elteszitek az orrvizet.” És tényleg: vajon miért is kellene megőrizni az orr váladékát? A megnyugtató megoldást a japánok találták fel. Ők papír zsebkendőt kezdtek használni, amit használat után tűzbe dobtak. Elég hosszú időbe került, míg ez az észszerű találmány meghódította Európát, de most már ezé a jövő. Csupán néhányan vannak, akik még ragaszkodnak a pamutból készült változathoz. Te melyiknek a pártján állsz? (s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.