Mikor a legolcsóbb a repülőjegy?

Már nem luxus a repülés. Mióta megjelentek a fapados légitársaságok, egyre olcsóbbak lettek a repülőjegyek, és egyre több légitársaság kínálata közül lehet válogatni – már Pozsonyból is. Persze, ha az olcsóbb jegyet választjuk, mindenképpen le kell mondani néhány dologról.

A pozsonyi repülőtér várója. FapadosKéparchívumHogyan lehet megtalálni a legolcsóbb repülőjegyet? Ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy első hallásra tűnik. Sokan ugyanis abba a hibába esnek, hogy csak a fapados légitársaságok oldalain nézik meg, mennyibe kerülnek az adott napra a repülőjegyek.

Nem a fapados a legolcsóbb

Például, aki Londonba szeretne eljutni, megnézi, mennyibe kerül a repülőjegy a SkyEurope-pal és a Ryanair-rel, majd az olcsóbb jegyet megvásárolja. Pedig sokszor van olcsóbb megoldás is. Meg kell nézni, hogy Budapestről az alacsony költségvetésű légitársaságok (SkyEurope, Wizzair, easyJet) milyen áron kínálják a jegyet, vagy esetleg a bécsi reptéren is körül lehet nézni. Indulás előtt néhány nappal az árak elérhetik a 10–18 ezer koronát is, ez az állítás még inkább igaz az ünnepek előtti napokra. Ám a nemzeti légitársaságokkal ezek az utak akár 10 ezer korona alatti áron, sokszor 5–8 ezer koronáért is megtehetők.

Igaz, Pozsonyból az angol fővárosba csak a fapados társaságok üzemeltetnek közvetlen járatot, a cseh ČSA és a német Lufthansa prágai, illetve müncheni átszállással biztosít járatot Londonba, a fő reptérnek számító Heathrow légikikötőbe. A fapados járatoknál figyelni kell arra is, hogy azok a várostól távolabb eső repülőtereket használják, és még legalább 1200–1500 koronába kerül, amíg az adott repülőtérről (Standsted, Luton, Gatwick) bejutunk a városba. Általános szabály, hogy minden esetben olcsóbb a repülőjegy, ha egy szombat éjszaka is kinn tartózkodik az utas.

A fent említett verzió szinte az összes európai városra igaz, ahova repülnek a fapados társaságok. Minél kevesebb légitársaság repül egy-egy célállomásra, annál drágább lesz a jegy. Ilyen állomás például Barcelona vagy Amszterdam, ahová szinte csak akkor van olcsó jegy, ha éppen akciót hirdet a légitársaság. Ennél már csak azok a célállomások drágábbak, ahová kizárólag nemzeti légitársaságok repülnek, így nem kell a konkurencia miatt csökkenteni a viteldíjat. Pozsonyból az egyik ilyen tipikus cél Prága, ahová csak a cseh ČSA légitársaság üzemeltet járatokat. Ez meglátszik az árakon is, hiszen 5000 korona alatt szinte sohasem lehet repülőjegyet kapni, de az átlagár 10 ezer korona körül mozog.

Válasszuk a kerülőutat!

Vannak olyan célállomások is, amelyek úgy közelíthetők meg a legolcsóbban, hogy máshová vásárol repülőjegyet. Az egyik ilyen Luxembourg. Aki ide szeretne eljutni, az Pozsonyból is megteheti, a Ryanair légitársaság Franfurt Hahn járatára kell jegyet váltania, és a német repülőtérről Luxembourgba óránként indul autóbusz, melynek menettérti ára 10 és 34 euró között mozog.

Az Európán kívüli járatokra már drágábbak a jegyek, de vannak városok, ahol nagyon nagy a konkurencia, így viszonylag olcsón lehet hozzájutni egy repülőjegyhez. Az egyik ilyen New York (a pelikan.sk adatai szerint a negyedik legnépszerűbb célállomás az ügyfelek körében), ahová Pozsonyból a ČSA-val (prágai átszállással) vagy a Lufthansával (müncheni átszállással) lehet eljutni. Bécsből pedig az Austrian Airlines-szal (egyenes járat), a Lufthansával (átszállás: Frankfurt vagy München), a British Airways-szel (átszállás: London), az Air France-szal (átszállás: Párizs), a Swiss-szel (átszállás: Zürich), a KLM–mel (átszállás: Amszterdam), a Finnairrel (átszállás: Helsinki), a SAS-szel (átszállás: Koppenhága). Budapestről egyenes járattal a Malévvel vagy a Deltával, átszállással pedig a következő légitársaságokkal lehet eljutni New Yorkba: Austrian Airlines (Bécs), Lufthansa (Frankfurt, München), British Airways (London), Air France (Párizs), Swiss (Zürich), KLM (Amszterdam), Finnair (Helsinki), SAS (Koppenhága), Iberia (Madrid), Alitalia (Róma, Milánó). A fenti példa is mutatja, hogy egy felkapott célállomásra csaknem 20 légitársaság ajánlata közül válogathatunk. Ezzel is garantálva, hogy mindig a lehető legolcsóbb repülőjegyet sikerül megszereznünk.

Ahhoz, hogy a legolcsóbb jegyet válasszuk, nem elég azt megtalálni. E jegyek megszerzésének általában nagyon sok feltétele van, az egyik, hogy nagyon ritkán lehet csak módosítani az indulás vagy az érkezés időpontját. Ha mégis, akkor azért elég magas felárat kell fizetni. A fapados társaságok esetében még ennél is rosszabb a helyzet, ők ugyanis az illetéken túl megfizettetik a két jegy közötti különbséget is. Azaz, ha a jegy ára egy korona volt, az új időpontra pedig már 3999 korona, akkor ki kell fizetni az 1000 korona körüli illetéket, és a 3998 koronát is.

Hogyan válasszunk?

Döntse el, melyik városba szeretne eljutni!

Nézze meg, milyen repülőterek vannak a környéken!

Nézze meg, van-e fapados járat az adott városba, vagy a közeli reptérre!

Nemzeti légitársaságok esetében – mielőtt megveszi a jegyet – érdemes tudni a pontos dátumot, ugyanis az olcsó repülőjegyeknél nem minden esetben lehet átírni a indulás és az érkezés időpontját. Ha mégis, ezért elég magas illetéket kell fizetni.

Fapados légitársaságok esetében át lehet írni a dátumot, de ebben az esetben ki kell fizetni a különbözetet, valamint az 1000 koronát is meghaladó illetéket. Ezért ez esetben mindenképpen drágább lesz a jegy, mintha pl. két nappal az indulás előtt veszi meg ugyanazt a repülőjegyet.

Ha lehet, elektronikus jegyet vásároljon (ezt nem lehet elveszíteni). (-szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?