Miért nehéz a pályakezdő élete?

A megfelelő szakmai gyakorlat hiánya, tapasztalatlanság, általában laza munkafegyelem, kétes munkamorál, állhatatlanság – a munkáltatók nagyon gyakran ezekkel az érvekkel utasítják el az állásra jelentkező pályakezdőket. Egy ilyen közegben nem jelent könnyű feladatot az első munkahely megszerzése.

Nem jelent könnyű feladatot az első munkahely megszerzése, az állásbörze sokat segíthetStatisztikák igazolják, nincsenek könnyű helyzetben az álláskereső pályakezdők. Jelentősen rontja munkaerőpiaci pozíciójukat, hogy híján vannak a szakmai tapasztalatoknak. Elhelyezkedési esélyeiket nagyban befolyásolja az is, hogy az ország mely szegletében szeretnének munkát vállalni. Míg a nyugat-szlovákiai térségben immár hagyományosan jobbak az elhelyezkedési esélyek, az ország keleti felében jóval kevesebb a betöltendő állás. Bárhol is próbálkozik azonban a fiatal vagy akár az idősebb, középkorú álláskereső, általában jellemző, hogy csak sokadik nekifutásra sikerül kenyérkeresethez jutnia, még megfelelő képesítés birtokában is. A tapasztalatok szerint a pályakezdőknek sok-sok meghallgatáson, válogatón kell részt venniük, mire szert tehetnek egy valamirevaló állásra.

Munka nélkül az élet kapujában

A bejegyzett álláskereső pályakezdők aránya természetesen régiónként különbözik, általánosságban azonban elmondható, a pályakezdők durván egyharmada munkanélküliként kezdi meg felnőtt életét. Egy részüknek rövid időn belül sikerül elhelyezkedni, többségük legfeljebb csak kilenc hónapig kényszerül munkanélküli segélyen élni. Bizonyos hányaduk azonban egy évnél is tovább marad bejegyzett állástalan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy részben önhibájából is sok a szakmai gyakorlattal még nem rendelkező fiatal munkanélküli. Erről tanúskodnak ugyanis az álláshirdetések, melyeknek jelentős része a pályakezdőket célozza meg. Felmerül hát a kérdés, hol lehet a hiba, vajon miért nem talál egymásra a munkáltató és a fiatal, reménybeli munkavállaló.

Tényleg te vagy a legjobb?

Szakértők szerint ennek oka valószínűleg a neveltetésben rejlik. Az iskolák a növendékeikben igyekeznek azt a meggyőződést ébreszteni, hogy máris kész szakembereknek számítanak, akik az iskolapadból ki- és a munkába belépéskor rögtön teljes értékű munkaerők.

Többnyire azzal a tanáccsal látják el végzőseiket, hogy ne adják magukat olcsón, mivel úgyis megengedhetik maguknak, hogy válogassanak a jobbnál jobb munkahelyek közt. A fiataloknak érthető módon imponál egy ilyen mesterségesen kialakított önkép. Végső soron tehát bizonyos mértékig a szerénytelenség és az elbizakodottság is szerepet játszik az álláskeresés elhúzódásában, és hosszú távú sikertelenségében.

Egykettőre egyről a kettőre?

Karriertanácsadók szerint az első munkahely mielőbbi megszerzése érdekében a reménybeli munkavállalónak bizonyos engedményeket ajánlatos tennie. Egész egyszerűen muszáj elkezdeni valahol, nem feltétlenül tragédia, ha nem a választott szakmájában sikerül elhelyezkednie.

Kezdetben tulajdonképpen bármi megteszi. A legfontosabb, hogy munkahelyi tapasztalatokra, gyakorlati jártasságra tegyen szert a pályakezdő. Az sem kell, hogy elriassza, ha egy-egy kínálkozó állás nem vág a profiljába, vagyis kevésbé kelti fel érdeklődését. Nem szabad elfelejtenie ugyanis, hogy egyről a kettőre már könnyebb lesz jutnia, mint nulláról egyre.

Dolgozni kell, ennyi az egész

Biztató lehet a pályakezdők szempontjából, hogy a számukra meghirdetett állások, munkakörök betöltéséhez általában nem feltétlenül szükséges felelősségvállalás, vagy ha mégis, legfeljebb csekély mértékben. Sok esetben pusztán a munkakedvet kéri számon a munkáltató a jelentkezőktől. Egy ilyen elvárásnak pedig eleget tehet bárki, akár szakmai tapasztalatok, gyakorlati ismeretek hiányában is.

Az álláskereső pályakezdők hírhedt, túlzott magabiztosságáról a nagyvállalatok humánerőforrás-fejlesztési osztályán is tudnak. Bár gyakorlatuk általában nincs, többnyire magas beosztásra és magas színvonalú munkafeltételekre számítanak, és a béralku során sem szívbajosak, állítják a személyügyiek, divatos kifejezéssel élve, a HR-esek.

Vannak emellett munkáltatók, akiket a fiatal munkaerő feltételezett állhatatlansága gátol meg abban, hogy pályakezdőket alkalmazzanak. Más vállalatok attól tartanak, miután pályakezdő foglalkoztatottjuk „kitanulta a szakmát”, elegendő szakmai tapasztalatot szerzett, kilép, annak reményében, hogy immár gyakorlat és megfelelő jártasság birtokában a korábbinál jobban jövedelmező állásra tehet szert.

Akár kint is bejöhet

Sokak esetében a külföldi munkavállalás jelenti a megoldást. Munkaerő-közvetítők szerint különösen a csak középiskolát végzetteknek ajánlott pár év külföldi tartózkodás, kitartásra és fegyelemre nevelhet ugyanis. Mivel a hazai állások betöltéséhez is nagyon gyakran szükséges egy vagy akár több idegen nyelv magas szintű ismerete, nagy szolgálatot tehet a fiatalkori külföldi munkavállalás. Az idegen nyelvi közeg ugyanis nagyban hozzájárul az adott nyelv minél tökéletesebb elsajátításához. Emellett természetesen akár szakmai tapasztalat is szerezhető külföldön. Ráadásul a személyiség alakulására is pozitív hatással bír, ha az embernek egyedül, csakis önmagára hagyatkozva kell helytállnia egy alapvetően idegen kultúrájú nyelvi közegben. (r. v., s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?